Már két éve is elmúlt, hogy főszerkesztőnk, Czinege László (alias tokio170) a fővárosi agglomeráción túlra költözött. Igaz, hogy Rákoscsaba határtáblájához ez a távolság mindössze 25 km, de mégis teljesen más élet, egy merőben más világ. A Google találatok ugyanis nekem azt prezentálják, hogy a Pest megyei Dány nem egy nagy truváj. A település 4500 körüli lélekszámával csak egyszerű község; közösségi terek, látnivalók nélküli, szórakozás és munkahelymentes, szürkécske, jelentéktelen alvófalu. Néhány aktív település - ennyi lakossal - a közelmúltban elismert városi rangot harcolt ki magának. Az itteniek viszont valószínűleg megelégszenek azzal, hogy ingázóként bejárnak a fővárosba vagy Gödöllőre pénzt keresni, vásárolni és szórakozni. A netes keresés azt is megmutatja, hogy hiába van a környéken rengeteg földterület és számos nagy kertes ház, még sincsen zöldség-gyümölcstermelés és nincsen piac. Ahogy elnézem az utcaképeket, úgy látom, számos helyütt hiányzik a rendes járda, sőt mély árkok, szegély és korlát nélküli átereszek veszélyeztetik a közlekedőt. A falu nyugati peremén – a műholdképen is kivehetően – kaotikus állapotok uralkodnak. Erre a területre még egy harcedzett harlemi taxis sem szívesen tenné be a lábát.
Az ellátás mértéke alapszintűnek tűnik: van posta, néhány élelmiszerüzlet, hentes, italkimérés, vasbolt és festékbolt.

Az idei, 83. Ünnepi Könyvhét forgatagát valószínűleg nem élveztük volna kedves Földimmel, ha Békéscsabáról felutazó arany Erikánkat nem akarjuk meglátogatni valamelyik standon.
Erika sajnos súlyos beteg, bár rajta nem látszik – ahogy írta –, ugyanolyan vidám, beszédes, amilyennek megszokhattuk az évek folyamán, amióta egyre rendszertelenebbül találkozgatunk.
Megüzentem pedig neki, hogy első az egészség, és csak közvetlen utána következik a könyveladás, de ő semmiképp sem akarta lemondani programjait.

Rajtam – ahogy szondázgatom magam – jobban felfedezhetők a több mint két hete tartó fejfájás nyomai, hiába vettem be indulás előtt dupla adag gyógyszert. Amikor a gyógyteák már nem segítenek, az ember mindenre képes, hogy visszaszorítsa borzalmas, hullámzóan erősödő, nyilalló, nyomó, gyötrő, és hisztéria felé kergető fájdalmait.  Olyankor már nem számít az egészséges életmód, egyik méregre veszi be a másikat, csakhogy megszabaduljon a kíntól, vagy legalább időlegesen fellélegezhessen.
 

„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”

Csontos Márta

Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál főoldalán lévő „Napi okosság” c. témához kerestem valami frappáns mondást a neten, és aznap az ő bölcsessége tetszett meg.
Ezután gyakran idéztem tőle, és ezáltal ismeretlenül is megkedveltem gondolkodásmódját.
Amikor azonban 2010 májusában regisztrált a portálunkra, mégis meglepődtem, mivel addig elérhetetlennek, szinte virtuális személynek tartottam. Azóta is örülök, hogy megtiszteli közösségünket, és nálunk is közli finom, intellektuális töltetű verseit – spirituális útkeresésének lenyomatait –, amelyekben ahogy ő írja: eljut magától önmagáig.
 

Az emberek  – mint a sakkban – sémákat másolnak, mivel nem érnek rá gondolkodni. Így aztán nem is láthatnak tisztán. A szem csupán befogadja az ingereket, a kép az agyban válik valóra, ott történik az ideghártyán kialakult, kicsinyített, fordított kép értelmezése, és magasabb szintű feldolgozása. Ezért fordul elő gyakran, hogy valamennyien egyre mutatunk, ám mégis más-mást látunk.
 

Mostanság az egyik legjobb biznisz az azbeszt "ártalmatlanítása". Drága pénzért simán bedózerolják a földbe, ahonnan vétetett.
Egyáltalán mi az, hogy az épületeken nem szennyez az azbeszt, és még évtizedekig ott lehet? Persze, ha valaki hozzányúl az teljesen más, olyankor nemhogy támogatnák, hanem galád módon megsarcolják, megpumpolják, hatalmas kiadásokra kötelezik a környezettudatos polgárt, hogy százszor is meggondolja magát.