Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.

Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mégsem jutottak eszembe olyan egyedi szókapcsolatok, kifejezésmódok, megfogalmazások, hangzások, illetve hangulatfestések, amilyeneket - szerintem - kizárólag Tépő Donáttól olvashatunk (pl. Harag /aszfixialátomás).
Donát rapperként kezdte művészeti pályafutását, aztán 2009-ben néhány kattanásnyira behúzta a zenei kéziféket, és visszatért tinédzserkorának meghatározó tevékenységéhez a versíráshoz... (tovább >>>)

A dolog most is úgy kezdődött, hogy az internet bekebelezett…

Kedves régi ismerősöm megkért – ha úgy is ott ülök a gépnél –, nézzek már utána mi is az a pi-víz. Az ember ilyenkor – mert vannak sejtései a témáról – egyből visszakérdez:
– Minek az neked?
– Csak érdekel, nézd meg légy szíves!
Ha ilyen szépen kérik, akkor persze mindent félretéve ráugrik az ember az ügyre.
Természetesen – szokásomhoz híven – egyből a racionális, tudományos beállítottságú oldalakon kutakodtam.

A sulinet oldalán az alábbiakat olvashattam a csodatévő vízről:    (Tovább >>>)

 

Manapság a gépjárművek kötelező felelősség biztosításának útvesztőiben is legalább annyira el lehet tévedni, akárcsak egy pókhálós, sötét labirintusban. Szerződéskötéskor nemcsak az életkor, a nem, a lakhely és a vezetési gyakorlat lényeges, hanem az is, hogy milyen márkájú autóval rendelkezik az ember, mert amíg az egyik biztosítótársaság előnyben részesíti járművünket, addig a másik büntető tételekkel fejelheti meg. Hasonló jellegű következményeket von maga után a gépi erővel meghajtott pléhdoboz mérete, motornagysága, és a gyárilag valamikor megsaccolt lóereje is.
Az egyik biztosító cég szereti az aprócska dömdödömöket, a másiknál a kedvezményezettek köre viszont az Alfa Rómeónál kezdődik. Mindez valószínűleg a főnökség szájíze "díjlogikája” szerint működik, mert eddig még nem szellőztettek meg olyan tanulmányt (a BKV-nál sem tűnt fel, pedig náluk mindenről készül), amiben konzekvensen leírják, hogy a hazai színes gépjárműpalettán melyik márka felelős a legtöbb balesetért, és melyik az a szerencsés típus, amelyik mindig kimarad a komolyabb balhékból.
 

Masszív, megbízhatónak tűnő, klinkertéglás oszlopok mellett ülök a verandán. Elég kényelmes az áttetsző, modern műanyagszékem. Jól jár itt a levegő és a füst. A társaság nagy része még kinn „bagzik” a ház előtt, és teli tüdővel szívja-fújja, mondja a magáét.
Eszembe jutnak a jónéhány évvel ezelőtti szokásaim: én is „ködösítettem” rendesen. Kövér füstöt eregetve rontottam a levegőt, és melegítettem vagy hűtöttem magam az évszaknak megfelelő tudatmódosító itókákkal. Most, ahogy bambulok az utca felé, és a régmúlton elmélkedem, déjà vu érzésem támad: átéltem ezt már egyszer más környezetben. Igen. Biztos, hogy átéltem, csak egy másik klubban. Ott is így kezdődött mindig, minden találkozó...

Mottó (idézet barátom leveléből):  "Most  meg azt kérdezzük magunktól:  miért van az, hogy
- a  gyerekeknek nincs lelkiismeretük,
-  miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz,
- és  miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat, vagy   önmagukat?

        Valószínű,  ha hosszan és elég keményen elgondolkodunk ezeken, lehet, hogy végül is  rájönnénk. Úgy vélem, nagy része van ebben, annak, hogy 'AZT ARATJUK, AMIT  ELVETÜNK"...
 

Van, akinek minden jól áll a kezében, sőt olyan embereket is ismerek, akik nem különösebben iskolázottak vagy műveltek, mégis néhány egyszerű szóval, mondatocskával helyre tudnak tenni akárkit. Legyen az mégoly fontoskodó ember is, akár egy orvosprofesszor, egyetemi tanár, esetleg ügybuzgón kötözködő, elhivatott bürokrata. Ezen emberek stílusára jellemzően, a következő talpraesett sutka ugrik be egyből:

Mottó:
"Kígyónak lábsót, madaraknak fogsort.
Diktál a beteg, írja a doktor.

Beszél majd az utókor, kiről?
Hahahaha Doktor Bubóról."

(Kérem a következőt! rajzfilm)

Fekszem az ágyamon. Elvégeztem többször minden gyakorlatot, amit a gyógytornász reggel bemutatott, és szorgalmi feladatként kirótt. Tagjaimban lomhán terpeszkedik a kíméletlen fájdalom. Nyakizmaimat megfeszítve tompán meredek előre. Kényszeredetten figyelem a festék marsi felszínét, rücskös felpattogzódását lábujjam felett, az öreg ágyvason. Vakrozsda tengerszemek pislognak vissza rám egykedvűen.

A fal mellett sorakozó keskeny lemezszekrényekről azt gondolom, hogy nem igazán illenek egy kórterembe. Talán száz méterrel fentebb, a rózsadombi vadászok jó hasznukat vennék fegyvertárolóként. Persze az is lehet, náluk voltak régebben rendszeresítve, amíg be nem jöttek a szigorúbb fegyvertartási előírások.