Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
guvadó szemével a virradatot várja.

Házfalak sarkain már vibrál a hajnal,
kerítésdrótokon billeg üggyel-bajjal,
furcsán álmélkodik, szemléli a tájat,
tétova színekből állít össze nyájat.

Rád gondolok hosszan, míg erőt gyűjt az új nap:
Lesz-e elég időnk, mint sorban utolsóknak?
Összegyűjthetjük-e a szerteszórt éveket?
Mély álomfoglalatba illesztem képedet.