Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket szőttünk bele költeményeinkbe. Emlékszem, akkortájt még olyan alapfokon „nyestem” a számítógépes ismereteket, hogy olyat is kérdeztem Erikától: miként lehet feltenni saját képet avatarnak, mivel megirigyeltem az ő különlegesen bájos, mosolygós fotóját (nekem akkoriban valami előregyártott, szamurájképű alak volt a „jelem”).

A verstanodás-rímhomokozós időszak óta eltelt néhány évben úgy vélem, mindketten fejlődtünk - talán minden téren. Mindenesetre azért bepróbálkozom egy keresztkérdéssel:

1. Arany Erikám (gyakran becézem így, és nagyon bírja), tudnál-e már segíteni egy szimpatikus kezdőnek, ha megkérdezné, hogyan lehet saját avatarképet feltenni egy komplikált weboldalra?
– Akkor még nem tudtam segíteni? Látod L. M. (vagyis Laci Maci) – erre már nem emlékszem. Te meg V.L- nek, vagyis Vihar Ladynek hívtál. Azt is szerettem ám, mert ez a név jól kifejezi a temperamentumomat.
Valószínűleg tudnék segíteni annak a kezdőnek, ám nem biztos 100%-ig, mert minden weboldal másképp működik, némelyik használata komoly fejtörést okoz.

2. Saját honlapodat, „birodalmadat” magad szerkeszted, vagy segít valaki?

– Az első honlapomat még más készítette, de az idők folyamán úgy belejöttem a számítógép használatába, hogy a másodikat – a „Péter Erika Birodalmát”– magam szerkesztem, építem. Egy szegedi fiatalember, Pistuka biztatására mertem csak belevágni, aki állította, hogy képes vagyok egyedül is boldogulni a technikával, és lám, igaza lett. A Skype-on keresztül rengeteget okított, de már csak akkor hajlandó segíteni, ha elakadok. Megtanított pps-t készíteni is. Ennek ellenére soha nem lesz belőlem számítástechnikus.
 

3. Még egy gondolatra visszatérve a „régi” időkre: Nem tudtam, hogy 2005-ben már volt kiadott versesköteted, csak úgy alapból tűnt fel, hogy volt, aki akkoriban valamiért áskálódott, nem ismerte el a tehetséged (néha meg is kellett vigasztaljalak). Most, néhány év után az élet messzemenően téged igazol, de ennek ellenére mégis bántó lehet, ha valakibe bármikor is otrombán belekóstolnak – nem? Nincsen benned valamiféle elégtételérzet, amikor a valamikori piszkálódók állnak sorba egy-egy dedikált kötetedért?

– Az áskálódók – ahogyan Te nevezed a bántalmazókat vagy hitetleneket – sok álmatlan éjszakát okoznak, nagyon le tudok hangolódni. Az átlagosnál talán érzékenyebb vagyok, bár igyekszem, hogy az epés megjegyzéseket elengedjem a fülem mellett, de ehhez nehéz hozzászokni, pedig tudom, hogy főleg a sikertelen, magát meg nem értettnek vélő ember bánt másokat. Sajnálom őket, elmondanám nekik, hogy nem sértegetni, hanem segíteni kellene egymást a szakmai fejlődésben, vagy legalább elfogadni azt, hogy mindenkinek más és más a stílusa. Semmiféle elégtételt nem érzek. Ha elássa valaki a csatabárdot, hidd el, hogy boldog vagyok!

(Fotó: Egy boldog pillanat)

4. Köztudottan termékeny alkotó vagy, mégis a 2005-ös Mindörökké mosoly c. köteted után csak 2009-ben lepted meg újra az éltesebb olvasókat. Mi volt ennek a hosszú szünetnek az oka? Így lefoglalt a „gyerekzetek” kiadásával járó foglalatosság, vagy nem tartottad érdemesnek egy-két éven belül egy új könyvvel megcélozni a felnőtt irodalomkedvelőket?
– Valóban 2005-ben jelent meg az első önálló kötetem az Accordia Kiadónál, a Mindörökké mosoly. Ebben a könyvben sok réges-régi vers szerepel, amit ma másképp írnék, de mégis, mint elsőszülöttet, nagyon kedvelem. Minden kiadott példány elfogyott, csak egyetlen „saláta” maradt meg, amit az író-olvasó találkozásokon használok.
Időközben megtanultam, s inspirációt éreztem gyermekverset írni. Már két kötetre való „gyerekzetem” gyűlt össze, s minden vágyam az volt, hogy megörvendeztessem magam és a gyerekeket egy kötettel. Egy gyermekkönyv kiadása sokkal többe kerül, mint egy sima köteté, mert a színes illusztrációk, a keménykötés megdrágítják a könyvet. Kiadót kerestem, olyat, akinek nem kell, vagy csak keveset kell fizetnem. Egy évembe telt, amíg meggyőztem a Móra Kiadót, hogy adják ki a könyvemet. 2007-ben jelent meg a Verselhetek, először 5000 példányban, majd 2008-ban újabb plusz 4000 példány reprint kiadásban. Ez a könyv 2007-ben a magyar gyermekkönyv kategóriában harmadik helyezett lett. Az illusztrációkat Papp Anikó Míra készítette hozzá.

Ezután rengeteg antológiában jelentek meg a felnőtteknek való verseim és gyűjtöttem a pénzt a következő kötetre, aminek költségei engem terheltek. Aztán szerintem az a jobb, ha hiányolják a következő könyvedet, mintha rád unnak. A Szeretőim a szavak szintén az Accordia Kiadónál jelent meg, 2009-ben.
A nyakatekert zsiráf c. gyermekkönyvet 2010-ben adtam
ki, magánkiadásban, 2009-ban két gyerekzetemet zenésített meg a Palinta Társulat a Három holló CD-n, ahol olyan neves szerzők között szerepelek, mint Kányádi Sándor vagy Müller Péter Sziámi.
2010-ben jelent meg első önálló megzenésített gyerekzeteimet tartalmazó CD-m, az Esőtánc, meg a Túlhordott ölelés netkötet is. Minden évben volt tehát újabb és újabb tennivalóm, gondom és örömöm.
(Fotó: A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Darren Shannal, a fesztivál ír díszvendégével)

5. Hogy jut el az alkotó odáig, – egyáltalán milyen feltételek, adottságok szükségesek ahhoz, hogy valakire felfigyeljen egy kiadó, és üzletet ajánljon neki?
– Úgy gondolod, drága L.M., hogy „csak úgy” üzletet ajánljon egy kiadó? Manapság nemigen keresik meg a szerzőket, hiszen több az eszkimó, mint a fóka. Nekünk kell talpalnunk, kiadókba járnunk, interneten keresgélnünk, pályáznunk, utánajárnunk a dolgoknak, ha azt akarjuk, hogy megjelenjen egy könyv. Az írás mellett, menedzselni kell magunkat. Még akkor is így van ez, ha valamiféle neved van a szakmában. Nem lehet, nem tudsz lazítani. Ebből láthatod, hogy nemcsak tehetség, hanem rengeteg energia, kudarctűrő-képesség, s főleg kitartás kell, hogy egy üzlet létrejöjjön, kivéve, ha sok pénzed vagy saját kiadód van.

6. Igazán jól kommunikálsz. Sok cikk, riport jelenik meg
veled a megyei sajtóban, de országos szinten sem vagy elhanyagolva. Remek az előadókészséged is. Kiváló szereplőjévé váltál a médiának. Szerinted, az említett tulajdonságaid közrejátszottak abban, hogy aránylag rövid idő alatt nagy ismertségre tettél szert?
– Erre a kérdésre egyetlen szóval tudok felelni, azzal, hogy: Persze! Nekem szerencsére – még – megvannak ezek a képességeim.
(Fotó: Az olvasók gyűrűjében)

7. Egy ideje „főállású vállalkozó” költőnő lettél. Több időd van most az írásra? Egyáltalán milyen „ipart” váltottál ki? Jómagam harminc éve a "kutyasétáltató kisiparos" szintjén leragadtam…
– Nem tudtam, hogy a kutyasétáltatáshoz engedély szükségeltetik, mert sajnos nincs kutyám. Panellakásban lakunk.
(A szerki megjegyzése: A kutyasétáltatást magamra értettem. Ha hiszed, ha nem, a ‘80-as évek elején frissen piacra került, jelentős hiányt betöltő taxis iparosokkal kutyát is sétáltattak a tehetős kuncsaftok.)
(Fotó: Könyvünnep a Budai Várban, 2010)

Szóval – én mindig szoros kapcsolatban voltam a közönséggel, mert szeretem látni rám visszatekintő arcokat, a jelzéseket. Eleinte a felnőtteknek írt verseimmel hívtak könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra, nemcsak Békéscsabán, de mondhatnám, országszerte, pl. Pécsre és Miskolcra. Te is ott voltál pl. a Művészetek Palotájában anno. Tavaly pl. Bakó Annamáriának, a Litea Könyvesbolt vezetőjének jóvoltából a Budavári Könyvnapok vendége voltam a Magyar Könyv Ünnepén. Erre nagyon büszke vagyok ám! Ott találkoztam a TIMP kiadóval, aki kiadja a csigás könyvemet.
Miután magánkiadásban jelent meg A nyakatekert zsiráf – elérkezett az idő, hogy vállalkozói engedélyem legyen, ami már feljogosít saját könyveim, CD-im árusítására, előadói tevékenység végzésére. Azóta a városomon kívül már honoráriumért lépek fel, így gyűjtöm össze a következő kötetre való pénzt. Békéscsabán a nyugdíjas klubokba, óvodákba, általános iskolákba ingyen is szívesen elmegyek, hiszen eredetileg óvónői képzettségem van, évekig én láttam el a békéscsabai óvodák szakfelügyeletét.

8. Nem tartasz attól, hogy egyoldalúvá válik az életed, részben megszűnnek azok a napi találkozások, beszélgetések, amelyek a kiállító teremben (volt munkahelyeden) napról napra inspirálhattak?
– Igen, április elsejéig tárlatvezető voltam, s kedveltem ezt a munkát, mert a képzőművészettel napi kapcsolatban lehettem, de sok hétvégén is dolgozni kellett. Pár éve abbahagytam a kórusban éneklést is, amit nagyon sajnálok. Férjnél vagyok, háztartást vezetek. El tudod képzelni, hogy a fentebb említett tevékenységek mennyire lefoglaltak? Mindig elmaradt valami. Egyre kevesebb idő jutott az írásra. Választanom kellett, és én választottam. Nem hinném, hogy unatkozni fogok, nem ítélem magam ezúttal sem szobafogságra.

9. Milyen meghívásaid, műsoraid, találkozóid vannak a közeljövőben?
– Jaj, ha látnád a naptáramat! Tegnap este a Csaba TV Ismerős arcok c. műsorában szerepeltem.
(Fotó: A Csaba Televízióban)

Hétfőn a Békés Megyei Jókai Színház Ibsen Házában lépek fel a Kismanó bérleteseknek, 19-kétől kezdődik a Csaba Expo, ott a könyveimet árulom, ám közben 20-ikán lesz egy író-olvasó találkozóm a csanádapácai gyerekekkel, 28-ikán az országszerte megrendezett EsélyNap békéscsabai programjában lesz jótékonysági műsorom, 30-ikán Mezőgyánra megyek az oviba, gyermeknapozni. Eközben őrült tempóval szorgoskodom, hogy az Ünnepi Könyvhétre megjelenjen a Csupa csiga, a 3 gyerekkötetem.
Az Ünnepi Könyvhét az idén plusz örömöt hoz. Nemcsak az újabb könyvkiadás miatt, hanem, mert rég dédelgetett vágyam teljesül; egy versciklusom a Bárka folyóiratban, néhány versem pedig – igen neves alkotók társaságában – az Arcok és énekek országos antológiában fog megjelenni. Utazgatok majd Békéscsaba és Budapest között, hogy lehetőleg egyetlen könyvheti programomról sem maradjak le.
A Könyvhét után a naptáramban – egyelőre – van pár tiszta lap még, mert csak június 11-ikén lesz fellépésem itthon, a Volán Napon, de már azt is tudom, hogy szeptemberben Debrecenben és Ercsiben lesz elfoglaltságom. Ezek ismeretében – gondolhatod, hogy nem unatkozom!

10. A napokban évszázados, éjszakai hidegrekordok dőltek meg – röpködtek néhol a mínuszok –, de nappal azért nagyon dúl a tavasz… Hogy állsz mostanság az érzelmekkel, érzésekkel? Van kilátásban az idén valamiféle plátói felsóhajtás? (Pl. mint az Áprilisi agónia, Újra szeretnék.) Szerinted – úgy igazán – hány éves koráig lehet szerelmes az ember?
– Jól tudod, hogy nemcsak a valóságról, a problémákról, hanem az álmokról, vagy mások álmairól is írhatunk, amik csak fikciók. Öröm, bánat, bosszúság, boldogság, vágy, szerelem, szeretet, lent és fent, hideg, meleg – örök, visszatérő témák.
Nagyon huncutul kérdezed, hogy meddig lehet szerelmes az ember? Ezt egy fiataltól biztos nem kérdeznéd! :)) Annyian megfogalmazták már, hogy a szerelem nincs korhoz kötve! Sokszor nem „valakibe”, csupán magába az érzésbe, vagy a tavaszba szerelmes az ember. Addig vagyunk képesek erre, amíg a lelkünk fiatal, a test csupán részletkérdés.


11. Nagy utazó, bulizó, klubozó hírében állsz. Milyen „programcsomaggal” békülnél ki idén nyáron?
– Valóban sokat utazunk, utazom. Az idén eléggé leamortizálódtam a tél végére, így Húsvétkor egy hetet Cipruson töltöttünk. Az ottani húsvéti szokásokat szerettem volna tanulmányozni, de ez nemigen jött össze. Helyette a sziget archeológiai kincseivel ismerkedtem. Élményeimet szeretném megírni, de sajnos nem tudom, hogy mikor lesz rá időm.

Június közepén ismét Lengyelországba megyünk, mert tagjai vagyunk a Lengyel-Magyar Baráti Társaságnak. Ezúttal Krakkó-és környékét nézzük meg. Július közepén Kőszegre megyek az Irodalmi Rádió egy hetes alkotótáborába. Utána nem tudom, hogy hová utazunk. Minden attól függ, hogy hány meghívásom, fellépésem lesz, lesz-e olcsó last minute út valahová.
– Nagy bulizós lennék? Szerintem nem vagyok, hisz nincs is rá időm sem, ám ha társaságban vagyok, szeretek beszélgetni, táncolni, nevetni, feloldódni, ez igaz.
(Fotó: Cipruson)

12. Visszaröppenve a gyerekek világába: Mely témákkal szeretnéd őket legközelebb kényeztetni? Van új terved, elképzelésed, – esetleg valamelyik régebbi elgondolásod aktuálissá válhat a közeljövőben?

– Nézd, én nagyon komolyan veszem a gyerekeket. Gyerekeknek írni nagy felelősség, jóval nagyobb, mint sokan gondolnák, hiszen gyermekkorban szerettetjük, vagy utáltatjuk meg velük a verseket, az olvasást.
Egy gyermek-netkötetet szeretnék még kiadni az idén – a többit majd meglátjuk!

(Fotó: Gyerekek között)

13. A gyerekkori élmények általában meghatározzák a felnőtt ember irányultságát, késztetéseit, vágyait, ambícióit. Neked biztosan mozgalmas gyermekkorod lehetett, hiszen ma is igazán „serteperte” vagy.
Emlékszel arra, hogy mi akartál lenni gyerekként? Elégedett vagy a jelenlegi életeddel, ilyesmire számítottál?
– Hmm... tudod, L. M, ha felületesen ismer valaki, azt mondja: Ennek a nőnek, csak megszületni volt nehéz! Ez azért van, mert általában a nap 14 órájában mosolygok és nem szeretek panaszkodni.
Igen, mozgalmas gyermekkorom volt, jól érzed, de nem hiszem, hogy sejted, hogy miért?
Gyökértelen vagyok. Szarvason születtem, de állandóan költözködtünk. Édesapám nem ismertem, nagytatám és a mostohanagymamám nevelt, míg végre másodikos koromtól anyukámmal és mostohaapámmal (aki majdnem sajátjaként szeretett) egy fedél alá kerülhettem. Testvérem nem volt, így magányos, magamnak való kislány voltam, az olvasásban találtam meg minden örömömet.
Mivel nem nagy jövőt jósoltak nekem, állandó kényszer hajtott, hogy bebizonyítsam, hogy azért, mert nem szeretem a matematikát (Anyukám könyvelő, Apu szakoktató volt) még lehet belőlem valami. Szerencsére úton-útfélen „ragadtak rám” a gyerekek, ez motiválta szerencsés pályaválasztásomat. Óvónőként azután már megtaláltam életem értelmét, mostanában pedig olyan dolgok történnek velem, akikről álmodni sem mertem.

13+ 1. Utoljára hagytam a megkerülhetetlen – számodra kiengesztelhetetlenül fájó, műveidben azonban azóta is vissza-visszatérő –, szinte emberfeletti erővel elviselhető veszteség kérdését:
Ahogy az évek múltak, tudtad-e valahogy csökkenteni fiad hiánya miatt rád zuhant űrt? Találtál-e ennyi év után valamiféle magyarázatot arra, hogy egyetlen gyermeked miért választhatta saját elhatározásából az élők előtt ismeretlen, félelmetes és morbid, fekete dimenziót?
– Aki nem veszítette el gyermekét, az nem tudja igazán, hogy mit jelent ez. Olyan mélyponton voltam, hogy kénytelen voltam feladni akkori munkahelyemet, mély depresszióba estem. Azt hittem, hogy egy Anya nem tudja túlélni egyetlen gyermekének elveszítését. Biztos voltam benne, hogy hamarosan utánamegyek, vagyis nagyon szerettem volna ezt! Teltek a hónapok és rájöttem, hogy élek, és ha már életben maradtam, nem akartam megbolondulni, vagy mások terhére lenni. Szeretnék adni valamit az embereknek – talán egy mosolyt, talán egy verset, ami segít bánatuk elviselésében, és nagyon szeretnék örömet szerezni mások gyermekeinek.
Hogy miért tette azt a fiam, amit tett? Sokat gondolkodtam, találgattam, vádoltam magam.
Ő mondhatná meg a választ, de Őt nem kérdezhetem. Tehetséges, érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott vagy megvert ember volt. Operatőrnek készült.
A többit meg… tudhatjátok, az írásaimból.

Nos, örülök a legfrissebb híreknek, igazi pörgős "energiabomba" vagy. Igazán jó lenne már veled valahol élőben találkozni. Két éve is van talán, hogy láttalak. Remélem, a közeljövőben sikerül összefutnunk. Köszönöm az interjút. Kellemes nyarat, és a lehető legjobbakat kívánom!

tokio170