A szépirodalom irányába mutat: van benne párbeszéd, hangulatfestés, fordulat. Pontos információkat tartalmaz, neveket, helyszíneket, elhangzott, valós mondatokat.
„A párod nem a pszichológusod” egy meglepően egyedi, különleges világot nyit meg az olvasó előtt és ott is tartja mind a 296 oldalon keresztül; már az első, bevezető oldalak hangvétele, szóhasználata, tulajdonképpen a szerző saját életén, gondolatain, példáin keresztül láttatott világképe, valamint a szakmai, filmes és irodalmi asszociációi, nem utolsósorban rendkívüli szókincse mind hozzájárulnak, hogy az olvasó azt érezze: ez most egy kicsit más, ez most nem a megszokott.
Már két éve is elmúlt, hogy főszerkesztőnk, Czinege László (alias tokio170) a fővárosi agglomeráción túlra költözött. Igaz, hogy Rákoscsaba határtáblájához ez a távolság mindössze 25 km, de mégis teljesen más élet, egy merőben más világ. A Google találatok ugyanis nekem azt prezentálják, hogy a Pest megyei Dány nem egy nagy truváj. A település 4500 körüli lélekszámával csak egyszerű község; közösségi terek, látnivalók nélküli, szórakozás és munkahelymentes, szürkécske, jelentéktelen alvófalu. Néhány aktív település - ennyi lakossal - a közelmúltban elismert városi rangot harcolt ki magának. Az itteniek viszont valószínűleg megelégszenek azzal, hogy ingázóként bejárnak a fővárosba vagy Gödöllőre pénzt keresni, vásárolni és szórakozni. A netes keresés azt is megmutatja, hogy hiába van a környéken rengeteg földterület és számos nagy kertes ház, még sincsen zöldség-gyümölcstermelés és nincsen piac. Ahogy elnézem az utcaképeket, úgy látom, számos helyütt hiányzik a rendes járda, sőt mély árkok, szegély és korlát nélküli átereszek veszélyeztetik a közlekedőt. A falu nyugati peremén – a műholdképen is kivehetően – kaotikus állapotok uralkodnak. Erre a területre még egy harcedzett harlemi taxis sem szívesen tenné be a lábát.
Az ellátás mértéke alapszintűnek tűnik: van posta, néhány élelmiszerüzlet, hentes, italkimérés, vasbolt és festékbolt.
Amikor nekiláttam elolvasni Emmi Itaranta könyvét, még nem is sejtettem, mit tartok a kezemben. Bezárkóztam a dolgozószobámba egy jó adag tea társaságában, és igyekeztem együtt haladni a könyv titokzatos főhősnőjével Noria Kaitioval. A távoli poszt apokaliptikus jövőben járunk, egy allegorikus történetben, ahol a műanyagot temetik, az üvegházakban teafű készül, és a legnagyobb kincs az ivóvíz, és mintha valami elmosná a határvonalakt, érték és elnyomás, a disztópikus diktatúra és a valóság között.
„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”
Csontos Márta
Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál főoldalán lévő „Napi okosság” c. témához kerestem valami frappáns mondást a neten, és aznap az ő bölcsessége tetszett meg.
Ezután gyakran idéztem tőle, és ezáltal ismeretlenül is megkedveltem gondolkodásmódját.
Amikor azonban 2010 májusában regisztrált a portálunkra, mégis meglepődtem, mivel addig elérhetetlennek, szinte virtuális személynek tartottam. Azóta is örülök, hogy megtiszteli közösségünket, és nálunk is közli finom, intellektuális töltetű verseit – spirituális útkeresésének lenyomatait –, amelyekben ahogy ő írja: eljut magától önmagáig.
Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket szőttünk bele költeményeinkbe. Emlékszem, akkortájt még olyan alapfokon „nyestem” a számítógépes ismereteket, hogy olyat is kérdeztem Erikától: miként lehet feltenni saját képet avatarnak, mivel megirigyeltem az ő különlegesen bájos, mosolygós fotóját (nekem akkoriban valami előregyártott, szamurájképű alak volt a „jelem”).
A verstanodás-rímhomokozós időszak óta eltelt néhány évben úgy vélem, mindketten fejlődtünk - talán minden téren. Mindenesetre azért bepróbálkozom egy keresztkérdéssel... (tovább >>>)
Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.
Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mégsem jutottak eszembe olyan egyedi szókapcsolatok, kifejezésmódok, megfogalmazások, hangzások, illetve hangulatfestések, amilyeneket - szerintem - kizárólag Tépő Donáttól olvashatunk (pl. Harag /aszfixialátomás).
Donát rapperként kezdte művészeti pályafutását, aztán 2009-ben néhány kattanásnyira behúzta a zenei kéziféket, és visszatért tinédzserkorának meghatározó tevékenységéhez a versíráshoz... (tovább >>>)
>
Amikor nekiláttam elolvasni Emmi Itaranta könyvét, még nem is sejtettem, mit tartok a kezemben. Bezárkóztam a dolgozószobámba egy jó adag tea társaságában, és igyekeztem együtt haladni a könyv titokzatos főhősnőjével Noria Kaitioval. A távoli poszt apokaliptikus jövőben járunk, egy allegorikus történetben, ahol a műanyagot temetik, az üvegházakban teafű készül, és a legnagyobb kincs az ivóvíz, és mintha valami elmosná a határvonalakt, érték és elnyomás, a disztópikus diktatúra és a valóság között.
