Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
guvadó szemével a virradatot várja.

Házfalak sarkain már vibrál a hajnal,
kerítésdrótokon billeg üggyel-bajjal,
furcsán álmélkodik, szemléli a tájat,
tétova színekből állít össze nyájat.

Rád gondolok hosszan, míg erőt gyűjt az új nap:
Lesz-e elég időnk, mint sorban utolsóknak?
Összegyűjthetjük-e a szerteszórt éveket?
Mély álomfoglalatba illesztem képedet.

Rozzant buszok járnak
fuldokló motorral,
kövér füstöt nyomnak
keverve korommal.

Imbolygó oszlopok,
drótháló rengeteg -
vágány útvesztőben
villamos ténfereg.

Csiszolatlan gyémánt,
háromszög alakban
körbezárt udvar,
málló foglalatban.

Salétromos házak,
szégyenlős ablakok,
lesütött szemekkel
várják a holnapot.

Hatszögletű gombák,
forgalmi épület,
ravatalon fekvők -
leélték éltüket.

Színház itt az utca,
ámul a közönség,
gyülekezőt tart
a színész közösség:

Alkalmi munkások,
tántorgó részegek,
kolduló mű-sánták,
éjjeli nepperek.

Mintha késve lenne -
nagy sietve teszi -,
rohan körbe-körbe
vén locsoló kocsi.

Nyomja a vízágyút,
fénylik már az aszfalt,
nem látszik a kátyú -
ám lehetsz tapasztalt...

Vánszorog az éjjel -
szél húzza a kezét,
felszárad az úttest,
s ott marad a szemét.

Rozzant buszok járnak
fuldokló motorral,
kövér füstöt nyomnak
keverve korommal.

Imbolygó oszlopok,
drótháló rengeteg -
vágány útvesztőben
villamos ténfereg.

2006-10-17
 

Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,

feldöntöttük sörünket, lucskos a söntés.

Kezünk elengedtük, karunk elernyedett,

mondatfoszlányaink lógó lebernyegek.

A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,

az útszéli bokor hullólevél jászol.

Roppan a lábam alatt a fűcsökevény,

mint a kocsmapadlón szétszórt sós sütemény.

Éles a levegő, frissen köszörült bárd, 

jéghideg éle az idegeimbe vág.

Egy óra most a perc, még bóbiskol a nap,

jégkockából olvad a fázós pillanat.

Elvesztettem sálam, eltűnt minden barát,

zsibbadt öntudatom elvarázsolt világ.

Senki nem tart velem, egy taxit sem érek,

otthon is hideg vár, ha majd hazatérek.

2006. 12. 28.

Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.

Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pillanat:

Emlékektől részegen
billeg a Nagyváradon
az utolsó 51/A.
Mintha fognák nagyon –
sikoltva fordul át,
felszisszen, megremeg –
leesnek sáska csápjai –
sötétbe fúl az égi nesz.

Egy padra dobja magát –
mint régen – megérkezett
a néhai szerelem.
Nem ölel, nem ad kezet,
fesztelen áll fel, kitér,
lebegve a körút felé halad,
s alakja könnyedén
a tömegre rátapad.

Az illatát keresem,
tiszta… tiszta vanília –
az időtlen térbe száll.
Ajkát idézem: sötétlila,
s a szoknyája szövetén
felcsúszó látomás
elmúlt tavaszt riszál.

Még feltűnik hirtelen,
távolból néz felém –
alakja megtörött,
s gomolygó vágyakkal
a felhőkbe költözött.

Az űr szele bontja szét
csóványi láng haját,
tétován integet,
és kigyújtja csillagát.


2009. okt. 21.

Száraz a szó, porzik: már öt óra talán?
Útra hullt emberek sietnek szaporán.
Nyitott ablakokból krákogó köhögés
fröccsenve fakad ki, mint megérett kelés.

Beindult a reggel, motorja fúj – dohog,
zsúfolt megállókba bűzös buszként csorog.
Felszállnak torz gépek – álarcukban szépek –
felvert álmukból még magukhoz sem tértek.

Szemközti oldalon, sok gyűrött éjszakás
zsákmánnyal tér haza, mint sikeres vadász.
Van, aki keresett – akad, aki költött,
közelebb férkőzött pénzhez vagy egy ölhöz.

Csöves fordul lomhán, kőre csurran nyála,
bódult álmát őrzi néhány hű strázsája.
Vacka mellett mered három üres flakon,
bíbor tartalmuk – már eldorbézolt vagyon.

2007. 07. 18.

A szerző

Szépíró maca a Muci,
stílusa sem faramuci,
regénye hatalmas,
szárnyaló szirti sas –
gömbölyű feneke duci.


A csöves

Pazarlóan élt a csöves,
most fekhelye macskaköves,
ha van kis aprója,
jövőjét elszórja –
zsebéből széthull a törek.


A tanár

Már múltjából él a tanár,
tar elméjén dúlt a tatár,
nevet saját viccén:
nem lát túl a sliccén –
a vécén is mellétalál.


A kéjnő

Türelmi zónák lakója,
úgy jár-kel, akár a gólya,
riszálja a popót,
nem fogad el aprót –
ha éppen nincsen kankója.


A taxis

Magyar honban élt egy taxis,
nagy szokása volt a baksis.
fizetett kórházban,
hotelben, kocsmában –
néha még az utasnak is.


A politikus

Pesten élt egy politikus,
szent életű volt, etikus,
nem okozott talányt:
nem vett fel átalányt,
korrupt sem lett – így logikus.

2007. 05. 14.

Valóban rám haragszol, s nem magadra,
hogy üstökön ragadtam készakarva
minden kis dalom. Nem tudhatom, mit ér
betűm; kútba ejtett szóalom, klisé
alá való vagy talán alávaló,
mit magába rejt, s csupán selejt. Ha jó
vagy épp nem ér Apolló nyomdokába,
hát Istenem… Most itt hagyom csupán csak
pár soron belül, így, egyszerűn adom.
Még játszhatunk felesleges „haragszom
rád”-ot, de nézd el, vétlen az hibázott
kinek gerince nem hajol, amerre
fúj a szél, s mert szülője nem nevelte
másnak, mint tiszta képe önmagának.
Ha kell, batyum veszem halkan, szótlanul,
jó pap is, úgy tartják, holtáig tanul.

 

Hangyányi emberek kijelölt csapáson
vonulnak munkába, arcukon rémálom.
Elmúlt a hétvége, tisztulnak a fejek,
kezdődik újra az erőltetett menet.

Hajléktalan ágyaz, elrakja vánkosát,
bokor alá rejti a kartonvárosát –
balettozva tipeg, testét féreg rágja,
gömbölyű a talpa, zsibbadt deszkalába.

Bálnamerci dudál, sofőr öklöt mutat,
az első ülésen bősz rottweiler ugat,
hátul fiatal lány, a résnyi ablakon –
alamizsna gyanánt – egy töpörtyűt kinyom.

 

2008. 03. 12.

(a csepűrágó álma)

Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be – tegnap még – egy gügyü.
Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
fejében cirmol vagy száz dibdáb eszkába.

Mély volt elmúlt este a korcsmai csanak,
hol fád képet vágva csigert osztanak.
Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.

Mellette csapa, távolban cserény látszik,
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak,
bojnyik járt éjszaka: nyitva ajtó, ablak.

Stírölgeti zsebét – felöltője cefet,
aprehendálóan vet magára szemet.
Bakacsin öltönye tépett – szakadt pánttal.
segítséget kérjen, amit elvből átall?

Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik szájából a jókívánsága.
Arca mosolyog, szeme elkerekedik,
a nyúzott arszlánra rögtön fenekedik.

Jó napot, kedveském! (hitvány csepűrágó,
akolba való rossz, darvadzó hóhányó).
Balkörmű éj után éghet a bélésed,
ihatsz az ampámból – tudom az kérésed.

Iszik egyet – véli gyomrának elixír,
kinyögni egy hangot, azonban alig bír.
Mi volt ez vén satrafa, folyékony azót?
lefojtja torkomban az avanzsáló szót.

Enigma ez fiam, coki hajszra, csára,
amorózó tested áztatja a csáva!
Földre rogy lassan a vándor csepűrágó,
gyomra, torka izzik – okádó tűzhányó.

Empirikus énje mohón tollat ragad,
dancs fájdalmát írva, semmit el nem tagad.
Előkotorássza kellékes pisztolyát,
s feje alá tesz egy véres episztolát.

2007 10. 07.

Szómagyarázat:
bürü - gyaloghíd
gügyü - házasságközvetítő asszony
éleny - oxigén
bornírt - korlátolt
cirmol - mocskol
dibdáb - hitvány
eszkába - vaskapocs
csanak - fa ivóedény
csiger - lőre; savanyú bor
fád - unott
ciher - bozót; avar
álkörmös - élénkvörös színű növényi festékanyag
csapa - vadcsapás
cserény - vesszőfonatú fal, kerítés
csiszár - csiszol ige származéka
békasó - simára csiszolódott fehér kavics
bagóhiten - vadházasságban
bojnyik - útonálló. rabló
stírölgeti - hosszabban nézi
cefet - lompos; rongyos
apprehendál - neheztel
bakacsin - fekete posztó, vagy vászon
átall - szégyell; restell
agglant - vénasszony
ampa - bádog kanna
bogárzik - futkároz
arszlán - ficsúr; piperkőc
csepűrágó - silány komédiás (régen tűznyelő)
darvadzó - szomorúan gunnyasztó; kókadozó; kornyadozó
balkörmű - rosszul sikerült
elixír - bűvös hatású ital
vén satrafa - csúf öreg nő
azót - nitrogén
avanzsáló - előlépő
enigma - rejtély; talány
csáva - lúgos áztatólé (nyers bőrökön maradt húsos részek lerohasztásához)
coki - takarodj; hordd el magad
hajsz - bal
csá - jobb
empirikus - érzékszervi ismereteken alapuló
dancs - mocskos
episztola - levél (nyilvános, költői)