A kommentár határműfaj a véleményközlő és a tényközlő műfajcsalád között. Alapja a magas hírértékű hír. A szerző végletekig ragaszkodik a tényekhez, adatokhoz, feltárja a tények és adatok közötti összefüggéseket saját felfogása szerint, és befolyásmentesen mutatja be a hátteret, az okokat, a célokat. A kommentárral az újságíró egy aktuális eseményről vagy témáról foglal állást, megvilágítja a téma fontosságát, összehasonlítja és mérlegeli a nyilvánosságban megjelenő felfogásokat, véleményeket. A közönségnek segít abban, hogy kiismerje magát az információk özönében, valós képet kapjon egy-egy eseményről, fejleményről.
Nyilvános közírás (Világirodalmi lexikon). Egyébként igen nehéz meghatározni, a Bernáth László szerkesztette könyv szerint a legelfogadhatóbb meghatározás a következő: A PUBLICISZTIKA az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény. Az újságíró állásfoglalása egy adott témával kapcsolatban. A lényeg A VÉLEMÉNY.
A görög eredetű szó jelentése: széljegyzet, megjegyzés, magyarázat. Eredete az antikvitásig nyúlik vissza, a görög kultúrában komoly hagyománya volt. A gondolkodó, közügyekkel foglalkozó ember személyes ügyeinek rögzítésére szolgált. Régen lapszélre, margóra írt jegyzetet jelentett. A mai közmegegyezés szerint a rövid, tömör, gyakran bíráló, csípős hangú, elsősorban ironikus hírlapi cikk a glossza. A Lényegében egy aktuális kérdéshez való hozzászólás rövid terjedelemben. Olyan rövid, csattanós, ironikus hangvételű publicisztikai műfaj, amely elsősorban konfliktusos helyzeteket, eseteket dolgoz fel; írója a maga személyességével próbál eljutni az olvasóhoz, akinek érzelmeire, gondolataira hatni kíván. A glosszaíró gyakran álnevet, betűjelet használ.
Határműfaj a szépirodalom és az újságírás között. Felkapott műfaj, felmenői a pamflet, a vers, a karcolat, a kisesszé, a levél, a napló. Képviselői: Kosztolányi,Márai, Bálint György, Szép Ernő. Terjedelmileg szerény, rövid leírás, kiemelt szerepe van az újságírásban, mert a legszemélyesebb megszólalás lehetősége, ezért a legjobb szépírók írták.
Eredetileg színikritika volt. Laza műfaj, valóságos vagy képzeletbeli párbeszéd, portré. Lényegét írója adja: szubjektív egyéniség. A századforduló sztárja a tárcaíró. Fontos tárcaírók: Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc, Kellér Andor, Heltai Jenő, Tömörkény István. Általában a kultúrarovatok írásai, célja a szórakoztatás. Minden, ami nem politika, közélet, gazdaság. Tovább nem írt novella.
Francia szó, jelentése kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű, a gondolatot nemcsak kifejtő, hanem sokszor megjelenítő írás. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj, lebegő határműfaj. Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló. Montaigne esszéinek megjelenésével a filozófiatudomány jó néhány művelője nyergelt át erre a műfajra, mert élettelibb. Voltaire, Diderot, Schiller, Goethe, Bergson, Thomas Mann, Camus, Borghese. Kosztolányi Dezső, Fülep Lajos, Illyés Gyula, Szerb Antal, Németh László, Cs. Szabó László, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes.
Bírálat; értékelő elemzés; objektív értékítélet; megítélés; Egyik változata a recenzió, mely lényegében egy 8-10 soros, olykor egyoldalas, figyelemfelkeltő, a művet ismertető közlemény, amely ismereti a tárgyával kapcsolatos adatokat. (Könyv esetén pl. kiadó, oldalszám, kötés, ár stb.) Fontos az elfogulatlanság!
Ismert műfaj a zenében és a költészetben is. Nevettető hatású, karcolatszerű próza. Elbeszélő jellegű éppúgy lehet, mint elmélkedő, publicisztikai jellegű. A leggyakrabban konferansziéként halljuk a televízióban és a rádióban. Képviselői: Karinthy Frigyes, Nagy Endre, Darvas Szilárd, Tabi László, Kellér Dezső.
A grafikai gyorsrajz irodalmi megfelelője. Vázlat, felvázolás néhány vonallal. A tárca egyik változata, a karcolattal rokon. Általában derűs hangulatú, olykor szatirikus, gunyoros. Kiemelkedő képviselő: Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Zelk Zoltán. Balsai Pongrác, Esterházy Péter, Orbán Ottó.
Az irónia, illetve humor gyilkos gúnyba csapát. A pamflet írója nem leleplezni, hanem megsemmisíteni akar. Ami az olvasóhoz való viszonyt jelenti, nem annyira a gondolatokra, hanem az érzelmekre, ösztönökre akar hatni. Az ítéletet nem bízza a közönségre, hanem maga hirdeti ki. A szerző nyíltan felvállalja a személyes élményét, elfogultságát. Kísérletet sem tesz arra, hogy a kommentátor íróhoz hasonlóan tényekkel, összefüggésekkel operáljon. Számára a cél a fontos, nem az eszköz. Szó sincs eleganciáról, szépirodalmi, stilisztikai minőségről. Kifejezésmódja nyers és durva. Cél a meghökkentés, a gyűlölet, a düh, megvetés kiváltás a közönségből. Határműfaj a politikai röpirattal. Képviselője: Csurka István.
Van, akinek minden jól áll a kezében, sőt olyan embereket is ismerek, akik nem különösebben iskolázottak vagy műveltek, mégis néhány egyszerű szóval, mondatocskával helyre tudnak tenni akárkit. Legyen az mégoly fontoskodó ember is, akár egy orvosprofesszor, egyetemi tanár, esetleg ügybuzgón kötözködő, elhivatott bürokrata. Ezen emberek stílusára jellemzően, a következő talpraesett sutka ugrik be egyből:
– Jaaaa, hogy maga bölcsészdoktor? Akkor ne nyúljon semmihez!
Magam is azok közé tartozom, akik csak erőltetik a frappánsságot. Néha akadnak – hosszú szünet után – elviselhető beszólásaim, de igazán semmi sem áll jól.
Ezt egyébként már megmondta apám is anno dacumál, amikor unokatestvéremmel mosakodtunk egy hűvös nyári reggel.
– Fiam, neked még a mosdás sem áll jól… Nézd meg csak Miskát! – ő milyen strammul, emberesen áll hozzá. Neki minden mozdulata derekas.
No, azóta sem lettem sokkal különb, hiába is próbáltam az évek során emberes jelleget, derekasságot vinni mozdulataimba. Sehogy sem lettek azok a testbeszéd mintaképei.
Elnézem magam néha bizonyos helyzetekben. Valahogy, valamiért nem vagyok laza, felszabadult. Mesterinek mutatkozó látványról pedig szó sem lehet.
Ahogy itt ülök most is az autóban, és várok egy valamirevaló fuvart, egyáltalán nem tűnök taxisnak sem.
Persze, nem is szeretem ezt a taxisságot. Ma hajnalban a transzvesztit se tudtam – amolyan igazi taxis dumával – elküldeni a bánatosba, pedig megérdemelte volna a sokadik beszólása után.
Tűrtem, hogy olyanokat mondjon: szívesen összenyálazná a fülemet, meg az ölembe ülne, esetleg kinyalná a számat.
Csak félszegen grimaszolva néztem a visszapillantó tükörből, és huzigáltam a számat, meg a szemöldökömet próbáltam kérdőjel formájúra beállítani, de leginkább csak a homlokom ráncoltam bőszen, és kínosan-bambán vigyorogtam, míg az autóban ülő többi hasonszőrű utas dőlt a röhögéstől.
Nem volt sokkal jobb utána – ittassága miatt – az egyik kaszinóból elküldött vendéggel sem a diskurzusom. Persze, mit is mondhatnék egy állítólag sok pénzt vesztettnek, akit még inni sem engedett valami azonosíthatatlan teremmenedzser?
Az ittas férfi ezek után mindenkitől valami igazolást szeretett volna kapni, egy elismervényt, hogy ő egyáltalán létezik. Ezt bizonyítandóan végül még a taxiszámom is elkérte, ami egyébként ott virított előtte a műszerfalon. Hiába, no, piásan is működnek a hétköznapi, munkahelyi sztereotípiák, kis betartások, oda-vissza szurkák. Még számlát is szeretet volna kapni, habár a kaszinó saját költségére szállíttatta haza transzferáron.
No, szóval a kaszinós manusnak sem állt jól semmi a kezében… Ez valamennyire megvigasztalt, mert mint mondtam neki: én nem iszom, és mint absztinens, – gondoltam hozzá hasonló bárgyú, ostobán részeg magyarázkodásba sem kezdhetek…
Viszont a transzveszti... az jól adta elő, annak minden jól állt a kezében.
No, de hát istenem… sok mindenre születni kell.
Mindezek, azon egyszerű reggeli látvány apropóján jutottak eszembe, hogy hosszasan ülve a taxinak látszó autómban, messziről taxisnak tűnő ábrázatommal – merengve azon, hogy ugyan az APEH tényleg elárverezi-e az ingatlanomat – megfigyeltem egy bagós hölgy mozdulatait cigarettájával bíbelődve.
Mesteri volt minden taglejtése. Meglátszott rajta az évek során begyakorolt mozgássorok fesztelen rutinja. A természetes, lezser, fontosnak tűnő, hiteles alakítás minden procedúrája. Az összhatásra, a harmóniára törekvés, és a mindezt összefogó komplex női imidzs.
Persze mit ér mindez? – futott át rajtam –, ha valaki meglett ember létére nem képes rájönni arra: a dohányzás felesleges és buta szokás.
Arra gondoltam rögtön: nos, én még ezt sem tudtam derekasan csinálni, pedig uszkve 35 évig próbálgattam kisebb-nagyobb szünetekkel, míg végül – lassan három éve – abba nem hagytam.
Szerintem nekem a lopás sem esne kézre vagy a hazugság...
Ám akadnak néhányan, akik ezeket a dolgokat is igazán doktori szinten tudják művelni – ugye?
Ők valószínűleg már gyerekként is kimondottan emberesen, sőt derekasan mosakodtak.
>
