A kommentár határműfaj a véleményközlő és a tényközlő műfajcsalád között. Alapja a magas hírértékű hír. A szerző végletekig ragaszkodik a tényekhez, adatokhoz, feltárja a tények és adatok közötti összefüggéseket saját felfogása szerint, és befolyásmentesen mutatja be a hátteret, az okokat, a célokat. A kommentárral az újságíró egy aktuális eseményről vagy témáról foglal állást, megvilágítja a téma fontosságát, összehasonlítja és mérlegeli a nyilvánosságban megjelenő felfogásokat, véleményeket. A közönségnek segít abban, hogy kiismerje magát az információk özönében, valós képet kapjon egy-egy eseményről, fejleményről.
Nyilvános közírás (Világirodalmi lexikon). Egyébként igen nehéz meghatározni, a Bernáth László szerkesztette könyv szerint a legelfogadhatóbb meghatározás a következő: A PUBLICISZTIKA az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény. Az újságíró állásfoglalása egy adott témával kapcsolatban. A lényeg A VÉLEMÉNY.
A görög eredetű szó jelentése: széljegyzet, megjegyzés, magyarázat. Eredete az antikvitásig nyúlik vissza, a görög kultúrában komoly hagyománya volt. A gondolkodó, közügyekkel foglalkozó ember személyes ügyeinek rögzítésére szolgált. Régen lapszélre, margóra írt jegyzetet jelentett. A mai közmegegyezés szerint a rövid, tömör, gyakran bíráló, csípős hangú, elsősorban ironikus hírlapi cikk a glossza. A Lényegében egy aktuális kérdéshez való hozzászólás rövid terjedelemben. Olyan rövid, csattanós, ironikus hangvételű publicisztikai műfaj, amely elsősorban konfliktusos helyzeteket, eseteket dolgoz fel; írója a maga személyességével próbál eljutni az olvasóhoz, akinek érzelmeire, gondolataira hatni kíván. A glosszaíró gyakran álnevet, betűjelet használ.
Határműfaj a szépirodalom és az újságírás között. Felkapott műfaj, felmenői a pamflet, a vers, a karcolat, a kisesszé, a levél, a napló. Képviselői: Kosztolányi,Márai, Bálint György, Szép Ernő. Terjedelmileg szerény, rövid leírás, kiemelt szerepe van az újságírásban, mert a legszemélyesebb megszólalás lehetősége, ezért a legjobb szépírók írták.
Eredetileg színikritika volt. Laza műfaj, valóságos vagy képzeletbeli párbeszéd, portré. Lényegét írója adja: szubjektív egyéniség. A századforduló sztárja a tárcaíró. Fontos tárcaírók: Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc, Kellér Andor, Heltai Jenő, Tömörkény István. Általában a kultúrarovatok írásai, célja a szórakoztatás. Minden, ami nem politika, közélet, gazdaság. Tovább nem írt novella.
Francia szó, jelentése kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű, a gondolatot nemcsak kifejtő, hanem sokszor megjelenítő írás. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj, lebegő határműfaj. Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló. Montaigne esszéinek megjelenésével a filozófiatudomány jó néhány művelője nyergelt át erre a műfajra, mert élettelibb. Voltaire, Diderot, Schiller, Goethe, Bergson, Thomas Mann, Camus, Borghese. Kosztolányi Dezső, Fülep Lajos, Illyés Gyula, Szerb Antal, Németh László, Cs. Szabó László, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes.
Bírálat; értékelő elemzés; objektív értékítélet; megítélés; Egyik változata a recenzió, mely lényegében egy 8-10 soros, olykor egyoldalas, figyelemfelkeltő, a művet ismertető közlemény, amely ismereti a tárgyával kapcsolatos adatokat. (Könyv esetén pl. kiadó, oldalszám, kötés, ár stb.) Fontos az elfogulatlanság!
Ismert műfaj a zenében és a költészetben is. Nevettető hatású, karcolatszerű próza. Elbeszélő jellegű éppúgy lehet, mint elmélkedő, publicisztikai jellegű. A leggyakrabban konferansziéként halljuk a televízióban és a rádióban. Képviselői: Karinthy Frigyes, Nagy Endre, Darvas Szilárd, Tabi László, Kellér Dezső.
A grafikai gyorsrajz irodalmi megfelelője. Vázlat, felvázolás néhány vonallal. A tárca egyik változata, a karcolattal rokon. Általában derűs hangulatú, olykor szatirikus, gunyoros. Kiemelkedő képviselő: Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Zelk Zoltán. Balsai Pongrác, Esterházy Péter, Orbán Ottó.
Az irónia, illetve humor gyilkos gúnyba csapát. A pamflet írója nem leleplezni, hanem megsemmisíteni akar. Ami az olvasóhoz való viszonyt jelenti, nem annyira a gondolatokra, hanem az érzelmekre, ösztönökre akar hatni. Az ítéletet nem bízza a közönségre, hanem maga hirdeti ki. A szerző nyíltan felvállalja a személyes élményét, elfogultságát. Kísérletet sem tesz arra, hogy a kommentátor íróhoz hasonlóan tényekkel, összefüggésekkel operáljon. Számára a cél a fontos, nem az eszköz. Szó sincs eleganciáról, szépirodalmi, stilisztikai minőségről. Kifejezésmódja nyers és durva. Cél a meghökkentés, a gyűlölet, a düh, megvetés kiváltás a közönségből. Határműfaj a politikai röpirattal. Képviselője: Csurka István.
Mottó: „…egy négyzetméter palából átlagosan évente három gramm azbesztrost kerül a szabadba, ami a hazai viszonyokkal felszorozva a számot három-hatszáz tonnát jelent összesen.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint az emberi szervezetbe jutott azbesztdarabkák 2030-ig 300 ezer ember életét fogják követelni csak Európában.”
Mostanság az egyik legjobb biznisz az azbeszt "ártalmatlanítása". Drága pénzért simán bedózerolják a földbe, ahonnan vétetett.
Egyáltalán mi az, hogy az épületeken nem szennyez az azbeszt, és még évtizedekig ott lehet? Persze, ha valaki hozzányúl az teljesen más, olyankor nemhogy támogatnák, hanem galád módon megsarcolják, megpumpolják, hatalmas kiadásokra kötelezik a környezettudatos polgárt, hogy százszor is meggondolja magát.
Néhány (vélhetően szponzorált) cikkben olvashatjuk: "javasolt lefedni a megviselt azbesztpalát", akár a csernobili reaktort, csak nem betonnal, hanem egy bizonyos márkájú tetőfedő lemezzel(!). Értem én, ideiglenesen nem erodálódik feltűnően az anyag, nem hordja annyira a szél a gyilkos, mikroszkopikus azbesztszálakat, de mi lesz később? Unokáinkra hagyjuk a végleges megoldást? Hátha ők megérik... Vagy talán nem örökli senki sem a porladó azbeszttemetőket?
Keresel egy egy olcsó házat? Észre fogod venni, hogy normál áron csak romot kínálnak vagy olyat, ami teli van építve azbeszttel. A porladó azbesztes palatetők, hullámpala kerítések és hőszigetelő rendszerek környezetében látványosan felgyorsul a kipusztulás.
De ki is fejlesztette, gyártotta és forgalmazta ezeket a rendkívül veszélyes anyagkeverékeket a nagy felfutás idején? Hát persze, hogy komoly, megbízható állami cégek, amelyeket a közelmúltban jellemtelenül, jogutód nélkül számoltak fel. És felelősséget vállal ilyenkor az állam? A lósz@rt, csupán ránk hárítja a terheket, és ránk testálja a korai halált.
Megfigyelhető, hogy politikusaink, gazdasági vezetőink egyike sem lakik azbeszttel feljavított épületben, hiszen ez leginkább a kevésbé tehetős kisemberek privilégiuma. Néhány utcányi távolságra azonban átviszi a könnyű tavaszi szellő is a fokozódó ütemben leváló, láthatatlan azbesztrostokat.
Teli vannak azbeszttel a a szocreál kádárkockák, a lakótelepek, a művházak, az iskolák, az óvodák és az ipartelepek.
És mit tesz az állam? Semmit. Tudomást sem akar venni a "nüansznyi" problémáról. A gépezet fogaskerék-labirintusában koncepció nélkül, sunyin lapítanak a szervilis illetékesek. A rekordméretű állami elvonások árán beszedett adó-milliárdjainkból viszont - bevizsgált, korszerű anyagokból - fényűző futballstadionokat építtetnek botlábú labdakergetőinknek.
Az illetékeseknek az a jó, ha minél kevesebb a nyugdíjas. Úgy vélik, ők maguk kivételek, nekik nem ártanak a gyilkos azbesztszálak. A szegény településeken sajnos minden harmadik-negyedik ház azbesztpalás. (A Google műholdképeken, igen jól látható.) A lerobbant, régi üzemcsarnokok, elhagyott mezőgazdasági épületek is jórészt hullámpala fedésűek. Az ócska azbesztpala kerítések úgyszintén háborítatlanul porladoznak környezetünkben.
Mindemellett néhány kilométerre az otthonunktól dúl a felelőtlenség. Valójában nem történt meg Lőrinci és Zagyvaszántó határában az eternitgyár rekultivációja, sunyít az állam, és lapít Pató Pál is. De ez nem az ő hibája; Ő magyarnak születék, S hazájában ősi jelszó: „Ej, ráérünk arra még!”
Petőfi Sándor: Pató Pál úr (Pest, 1847. november.)