A kommentár határműfaj a véleményközlő és a tényközlő műfajcsalád között. Alapja a magas hírértékű hír. A szerző végletekig ragaszkodik a tényekhez, adatokhoz, feltárja a tények és adatok közötti összefüggéseket saját felfogása szerint, és befolyásmentesen mutatja be a hátteret, az okokat, a célokat. A kommentárral az újságíró egy aktuális eseményről vagy témáról foglal állást, megvilágítja a téma fontosságát, összehasonlítja és mérlegeli a nyilvánosságban megjelenő felfogásokat, véleményeket. A közönségnek segít abban, hogy kiismerje magát az információk özönében, valós képet kapjon egy-egy eseményről, fejleményről.
Nyilvános közírás (Világirodalmi lexikon). Egyébként igen nehéz meghatározni, a Bernáth László szerkesztette könyv szerint a legelfogadhatóbb meghatározás a következő: A PUBLICISZTIKA az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény. Az újságíró állásfoglalása egy adott témával kapcsolatban. A lényeg A VÉLEMÉNY.
A görög eredetű szó jelentése: széljegyzet, megjegyzés, magyarázat. Eredete az antikvitásig nyúlik vissza, a görög kultúrában komoly hagyománya volt. A gondolkodó, közügyekkel foglalkozó ember személyes ügyeinek rögzítésére szolgált. Régen lapszélre, margóra írt jegyzetet jelentett. A mai közmegegyezés szerint a rövid, tömör, gyakran bíráló, csípős hangú, elsősorban ironikus hírlapi cikk a glossza. A Lényegében egy aktuális kérdéshez való hozzászólás rövid terjedelemben. Olyan rövid, csattanós, ironikus hangvételű publicisztikai műfaj, amely elsősorban konfliktusos helyzeteket, eseteket dolgoz fel; írója a maga személyességével próbál eljutni az olvasóhoz, akinek érzelmeire, gondolataira hatni kíván. A glosszaíró gyakran álnevet, betűjelet használ.
Határműfaj a szépirodalom és az újságírás között. Felkapott műfaj, felmenői a pamflet, a vers, a karcolat, a kisesszé, a levél, a napló. Képviselői: Kosztolányi,Márai, Bálint György, Szép Ernő. Terjedelmileg szerény, rövid leírás, kiemelt szerepe van az újságírásban, mert a legszemélyesebb megszólalás lehetősége, ezért a legjobb szépírók írták.
Eredetileg színikritika volt. Laza műfaj, valóságos vagy képzeletbeli párbeszéd, portré. Lényegét írója adja: szubjektív egyéniség. A századforduló sztárja a tárcaíró. Fontos tárcaírók: Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc, Kellér Andor, Heltai Jenő, Tömörkény István. Általában a kultúrarovatok írásai, célja a szórakoztatás. Minden, ami nem politika, közélet, gazdaság. Tovább nem írt novella.
Francia szó, jelentése kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű, a gondolatot nemcsak kifejtő, hanem sokszor megjelenítő írás. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj, lebegő határműfaj. Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló. Montaigne esszéinek megjelenésével a filozófiatudomány jó néhány művelője nyergelt át erre a műfajra, mert élettelibb. Voltaire, Diderot, Schiller, Goethe, Bergson, Thomas Mann, Camus, Borghese. Kosztolányi Dezső, Fülep Lajos, Illyés Gyula, Szerb Antal, Németh László, Cs. Szabó László, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes.
Bírálat; értékelő elemzés; objektív értékítélet; megítélés; Egyik változata a recenzió, mely lényegében egy 8-10 soros, olykor egyoldalas, figyelemfelkeltő, a művet ismertető közlemény, amely ismereti a tárgyával kapcsolatos adatokat. (Könyv esetén pl. kiadó, oldalszám, kötés, ár stb.) Fontos az elfogulatlanság!
Ismert műfaj a zenében és a költészetben is. Nevettető hatású, karcolatszerű próza. Elbeszélő jellegű éppúgy lehet, mint elmélkedő, publicisztikai jellegű. A leggyakrabban konferansziéként halljuk a televízióban és a rádióban. Képviselői: Karinthy Frigyes, Nagy Endre, Darvas Szilárd, Tabi László, Kellér Dezső.
A grafikai gyorsrajz irodalmi megfelelője. Vázlat, felvázolás néhány vonallal. A tárca egyik változata, a karcolattal rokon. Általában derűs hangulatú, olykor szatirikus, gunyoros. Kiemelkedő képviselő: Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Zelk Zoltán. Balsai Pongrác, Esterházy Péter, Orbán Ottó.
Az irónia, illetve humor gyilkos gúnyba csapát. A pamflet írója nem leleplezni, hanem megsemmisíteni akar. Ami az olvasóhoz való viszonyt jelenti, nem annyira a gondolatokra, hanem az érzelmekre, ösztönökre akar hatni. Az ítéletet nem bízza a közönségre, hanem maga hirdeti ki. A szerző nyíltan felvállalja a személyes élményét, elfogultságát. Kísérletet sem tesz arra, hogy a kommentátor íróhoz hasonlóan tényekkel, összefüggésekkel operáljon. Számára a cél a fontos, nem az eszköz. Szó sincs eleganciáról, szépirodalmi, stilisztikai minőségről. Kifejezésmódja nyers és durva. Cél a meghökkentés, a gyűlölet, a düh, megvetés kiváltás a közönségből. Határműfaj a politikai röpirattal. Képviselője: Csurka István.
Gyakran elgondolkodik a magamfajta kisember, hogy mitől is van ekkora hosszan tartó, bősz válság, amikor ő és társai ugyanúgy tolják a szekeret, és szórják marékkal szét a kínnal megkeresett kevéske aprópénzt.
No, most nem valamiféle luxuskiadásokra gondolok, hanem pl. nálunk taxisoknál, a válság ellenére galádul tovább növekvő üzemanyagárakra, a taxióraszervizek típusonkénti monopolhelyzetéből adódó horribilis javítási, átállítási költségekre, vagy a taxis műszaki vizsga árának méltánytalan felsrófolására stb...
Az üzemanyagár – szokták mondani – piacgazdaságban ugyebár a kereslet-kínálat függvénye. Nos, milyen válság az, ahol folyamatosan emelkedik a kereslet? Persze, ha csak az ár emelkedik, akkor kérdezhetnénk azt: miféle piacgazdaság?
Muszájból, amikor a taxiórát babráltatjuk, már az egyszerű lakcímváltozás és időszakos hitelesítés is újabb krach-hal fenyegeti az APEH által régi lakásából kiforgatott, de még valahogy, valamilyen bejelentett címen dolgozni akaró egyéni vállalkozót. Négy-öt perc munkát és egy filléres kínai chipet az óráscégek (válság ide vagy oda) aranyáron mérnek.
A műszaki vizsga díjának orcátlan újraszámolása pedig már a gusztustalan harács izzadtságszagú kategóriába tartozik**. Aki kifundálta, az biztosan kapott érte egy arany bajtársi medált, háromszög mellszalaggal.
Nem is beszélve a fuvarszervező cégekről, ők már szinte ellehetetlenítik a fuvarvállalóikat a taxisbevételekhez mérten irdatlanul magas tagdíjaikkal, amit egyenlő mértékben fizet az is, aki megszakítja magát a napi 16 órás munkában, és az is, aki épp nem tudott egy adott időszakban dolgozni.
A droidokra*** kimért sarcok, az eszeveszett leadók is az egyéni teljesítőképesség – számomra – hihetetlen határát súrolják.
Válság van valóban?!
Magamon azt érzem, hogy igen, mert megélhetési költségeim rövid idő alatt a duplájára emelkedtek, s eközben tíz évvel ezelőtti tarifával kötelező járnom. Ezáltal minden újabb teher Gergényi viperaként sújt.
Nincs azonban ez így a társadalom minden szegmensében. Jobban körülnézve úgy tűnik, főleg mi, „céges” taxisok vagyunk kiszolgáltatottak, mi vagyunk minden begyűrűző, laza pszichózis által könnyűszerrel beáldozhatók.
Hallom viszont, hogy a magyar bankok sorra hatalmas nyereséggel jönnek ki a tartós bajból. Amíg kegyetlenül kiszipolyozzák a hiteleseiket, löknek néhány százalék kamatot az átlagbetéteseknek, és lerobbantják az éppen meginduló befektetési piacokat, addig maguk rekord méretű extra profitot könyvelhetnek el.
Mi ez, ha nem trükk?
Persze, hogy az, csak a mezei, csóró taxisnak ezt nem fogják rákötni a méregtől és leégettségtől vöröslő – egyébként csinos, pisze – orrára.
Nos, némileg elvitt a sodrás eredetileg tervezett mondandómtól, ami teljesen valósághű, nem valamiféle világválságként felfújt, kitalált történet:
Éves műszaki vizsgára készülve, felhívtam telefonon a már évtizedek óta megszokott, megbontásos papírt kiállító szervizemet. Jómagam is közlekedésgépész, valamikori szerelő lévén nem járok hozzájuk ugyan gyakran, de mégis voltam már annyiszor, hogy ha álmomból felébresztenek, akkor is megmondom hányas cipőt hordanak az ottani szakik.
A hivatalos utat betartva, a teljes korrektség okán egyből kértem is a 41-es bakancsú cégvezetőt.
– A főnök nincsen a közelben, de azért mondjad, hogy mi a gondod! – kezd el cseverészni a kedves, 46-os lábú szerelő.
Elmesélem, hogy szokásos megbontásos papír kellene, és a tavaly már „avétosnak” talált, de a mérőpad szerint még használhatónak bizonyult hátsó lengéscsillapítókat kellene lecserélni újakra. Ja, és a tavaly kicserélt talpascsapszeg párját ugyancsak ki kellene dobni a könnyebbik oldalon, nem a váltó alatt.
Azt mondja erre a kedves 46-oska (nevezzük röviden így):
– Hát ez ma már nem fér bele, mert 14 óra elmúlt, de holnap vége a vizsgáknak kb. 13-kor, és majd akkor gyere ide!
– Oké – vágtam rá egyszerűen (nem húzva az időt), akkor holnap 13:00-kor ott leszek a műhelyben.
Másnap már alig vártam, hogy költözködésem utáni sok nyűgös teendőt megszakítva, a taximra is áldozzak valamicskét. Így aztán 12:30-kor ott feszítettem puccban – a nagy vasajtóval szemben – a műhelyudvaron. Precízen 90,00°-ban betolatva, hátsó lökhárítóm a kerítéstől pontosan 10,00 cm-re.
– Remélem így jó lesz, néztem nem kis elfogódottsággal a műszaki vizsga végét éppen megtisztelő, egymással kölcsönösen parolázó fontos emberekre.
Mielőtt azonban azok rám emelték volna olajos tekintetüket, zavaromat leplezve barangoltam egyet az udvari állatok között. Köszöntem a ketreces kutyáknak (sose lehet tudni alapon), és füttyögetem a kalitkás madaraknak a fák árnyékában. Megállapítottam azonnal, hogy a nagy papagájok le lettek cserélve sokkal kisebb, de jóval barátságosabb egyedekre, amik korántsem csípnek akkorákat.
Pár perc után – visszapillantva – észrevettem, hogy „szabad a vásár”, véget ért a vizsga áhítattal átitatott utolsó mozzanata is. A mellettem álló kocsival érkezett kövér manus már fesztelenül tárgyalt csotrogánya újabb nyűgjéről a 46-os szerelővel.
Azt mondja neki a 46-oska:
– Wazze (!), mért nem tudsz legalább idetelefonálni, mindig csak úgy beállítasz?”.
A nagydarab, sunyiképű sofőr pillanatokig még körülményesen mentegetőzik, de aztán fürgén kiszáll az autóból, és a 46-oska félelmetes rutinnal, sec-perc be is teszi a romot az emelőre.
Hoppá, én meg közben meglátom a közeledő főnököt, a 41-eskét. Illendően köszöntöm és előadom: telefonáltam tegnap, és a kedves 46-oskával megbeszéltem, lenne egy sima megbontásos papírozás, valamint trapézgömbfej és lengéscsillapító csere.
A 41-eske azt duruzsolja erre csendesen, teljes nyugodtsággal:
– Jó-jó, várj egy kicsit, mert beszaladt most két kocsi, mindjárt kimennek!
– Oksa – mondom csak úgy magamnak – megy ez, mint a tigrisbukfenc.
Ruganyosan visszacammogok az állatokhoz, és pacsizok egyet-kettőt a kutyákkal. Nekem is van egy félelmetes harcikutyám, labrador márka. Az a különbség közte és a pitbull között, hogy a „labi” ugyanúgy le tudja tépni a karodat, de ő legalább vissza is hozza.
Felvillanyozva a repdeső gondolataimtól, óvatosan bemerészkedtem a műhelybe. Teszek egy kört – gondoltam magamban, mint a kutya lefekvés előtt.
Épp minden beszólásra felkészülten, vigyorgó képpel sündörgök két autó közt, amikor egyszerre csak – mégis váratlanul – a 46-oska rám dörren:
– Hát te mit keresel itt wazze?!
Most már nyugodtan elárulhatom, hogy mindent vártam, olyanokat is hogy: Még mindig ez az ócska, szar Fordod van? Vagy azt, hogy teniszcipőben nem lehet a műhelyben járkálni. Még azt is: szaladj már el két kiló kenyérért, meg egy nagy kóláért!
Ez a kérdés azonban szinte áramütésként ért. Rosszat sejtettem.
Éjszakásként nem szeretek nappal a város egyik végéből a másikba furikázni hiába*. Pláne, ha van bőven sürgetőbb és értelmesebb elfoglaltságom is odahaza. Tele van még a garázs és a lakás lommal, volna mivel foglalatoskodnom új otthonomban. A 46-oska pedig szó szerint ezt mondja: „Hát te mit keresel itt wazze?”.
Próbálok humorizálni:
– Nem annyira sokat, mint a menő szerelők. Talán annak idején nekem is a szakmában kellett volna maradnom. Így viszont csak a bevételt jöttem növelni, ahogy tegnap megbeszéltük.
– Ki a f…al beszélted meg!? – kiált rám mindenre elszánt hevességgel a 46-oska.
– Tudod, hogy hozzátok járok már vagy húsz éve, minden telephelyeteken megfordultam néhányszor. Egyszer – ha még emlékszel – indiszponáltságomban a kulcsot is bezártam a bordó Mercibe, alig tudtuk kinyitni, mivel akkor is beszóltál valami különlegesen kedveset.
Tegnap beszéltünk telefonon. Elmondtam, hogy mit kell kicserélni. Lefixáltuk, hogy 13:00-ra jövök ide.
– Ki a f…om mondta neked, hogy meg lesz csinálva az autód?! Talán azt mondhatta valaki, hogy megnézzük. Itt van a BMV, meg a nagy Merci is még, ki a p…csa foglalkozik akkor te a retek kocsiddal.
– Ugye most csak szívatni akarsz? Nem gondolod talán, az a perverzitásom, hogy iderellizek a város másik végéből kamura? Egyébként tegnap mondhattál volna akármilyen időpontot, nekem minden teljesen jó lett volna, holnap, holnapután vagy a jövő hét is, mivel már legalább egy hónapja nem dolgozom. Karosszériásnál volt az autó, azután pedig jött a költözködés. Most is lenne ezer más dolgom.
– Te ígérted ennek az értetlen taxisnak, hogy ma meg lesz csinálva az autója? – szólt át a másik kocsit szerelő 43-askának a 46-os cipőt hordó, igen kedves szerelő.
– Velem nem beszélt az biztos! Lehet, rossz számot hívott, aztán most itt hőbörög, veri a nyálát. Húzzál is innen ki a f…ba, ez egy magánterület – érted?
– Kikérem magamnak ezt a lekicsinylő, lehülyéző stílust – válaszoltam. Ide járok, amióta kitalálták ezt a megbontásos hókuszpókuszt, és eddig még mindig a 41-eske írta meg a papírt.
– Azóta azonban lehet nagyon megöregedtél, és nem emlékszel kivel beszélsz telefonon. Lehet, az irgalmas szamaritánusokat hívtad.
– No, ebből az egész blamázsból elegem van, szólok a főnöknek! – néztem körül a műhelyben. A 41-eske azonban már ott állt a hátam mögött. Épp mondani szerettem volna, hogy mi már megbeszéltük a javítást, ez a két szerelő meg itt bolondot csinál belőlem, amikor csendesen megszólalt:
– Nem csinálunk már megbontásos vizsgálatot, nem lehet.
– Nem lehet? Mért nem lehet 41-eske? Visszavonták az engedélyed? Ne szórakozz már velem, az előbb még azt mondtad beállhatok mindjárt! Nem értem, mi történt azóta.
– Mi történt, mi történt… hallottam, hogy vitatkozol itt a szerelőkkel.
– No, és nem gondolod, hogy jogosan? Idebolondítottak, most meg letagadják.
– Hát, szerintem sem mondhatta neked senki, hogy megcsináljuk a megbontásos papírodat**** itt, mert láthatod, én is vizsgáztatok. Kiadni egy megbontásost, és máshová vinni vizsgára, az nekem égő lenne.
– 41-eske, akkor mért nem ezzel kezdtétek már a telefonban? Kerestem volna egy új helyet, ahol szívesen megírják a papírt és kicserélik jó pénzért ezt a pár cuccot. Van Dél-Pesten is néhány szerviz. Ha tudom, hogy nálad nem lehet csak vizsgával, akkor szétnézhettem volna fatornyos falumban Pestlőrincen. Egyébként mennyiért csinálod vizsgával együtt?
– Menjél akkor Dél-Pestre barátom, nem csinálok semmit se neked!
– Megkérdezhetem, hogy miért nem?
– Azért mert én azt mondtam és én megtehetem. Azt csinálok, amit akarok.
– 41-eske, ez igazán korrekt válasz volt. Idebolondítotok, lebarmoltok, lealáztok és elküldötök a jófenébe. Pedig az én pénzem is ugyanannyit ér, mint akárkié – nemde? Mindig készpénzben, rendesen fizettem, és odaadtam a tíz százalék jattot is, hiába köpködött, anyázott, szidta a verdámat, és dobálta a szerszámokat a 46-oska. Nem is értem, hogy lehetek ilyen ostobán a megszokások rabja. Régen el kellett volna felejtenem ezt a műhelyt a 46-oskával együtt, és akkor nem kellett volna évenként remegő gyomorral arra gondolni, hogy kell egy megbontásos papír, és ha én viszem vizsgára az autót akkor megkezdődik a kóstolgatás, a félelemkeltés, a „mindjárt itt hagyom a sz…ba ezt a romot”, és más hasonló cirkuszolások sora. Megjegyzem, hogy tavaly nekem kellett otthon meghúzni a futóműtartó keret egyik nagy csavarját a 46-oska kínkeserves trapézgömbfej cseréje után, mert majdnem leesett a bölcső.
Persze azt is úgy cserélték ki a 44-es segéd úrral, hogy látszólag vért izzadtak, káromkodtak, csapkodtak és szidták a Fordot. Kétméteres rúddal feszegették a bölcsőt, kifordítva a lengőkar szilenteket, és leszakítva a kaszniban lévő bölcsőcsavaranya rögzítő lemezt.
Jól emlékszem azonban 1992-ben, az akkor még pöpecnek számító, 124-es Mercimet szidták ugyanígy, amikor azt mertem mondani: nem kell "áttolni", hanem majd én viszem vizsgára.
No, de elég a szóból, értem én 41-eske: te és korrekt csapatod megtehettek bármit – hasonlóképp, akár az Úristen.
Még most, válság idején is.
2010. július 22.
* Budapestről lévén szó, 20-25 km-es távolságnál, nappali időszakban előfordulhat bőven 1.5 órás menetidő – csak odafelé.
** A taxik eddigi műszakivizsga díját újraszámolva, most 32.025,- Ft-ot tartottak az illetékesek megfelelőnek évente. Emlékeztetőül: egyéb szgk.: 16.290,-Ft, oktató szgk.: 18.670,- Ft.
*** Droid: alkalmazott a taxis szlengben.
*** "Megbontásos papír": Taxik 5 éves kora után - külön díjtétel ellenében - műszaki vizsga előtti, megbontásos vizsgálatot kell elvégezni az ilyen engedéllyel rendelkező szervizekben.
A piacgazdaság szabályozó funkciója csak egy nagy humbug olyan környezetben, ahol a korrupció polipként karolja át és fojtja meg a fejlődést. Erre egy kiváló példa az általad leírt, "áttolásra" szakosodott, több évtizeden átívelő kontár, inkorrekt, adóelkerülő vállalkozás, ami a Google utcakép szerint még mindig létezik, pedig utolsó közzétett árbevétele 6,1 millió Ft. Ebből a bevételből 3-4 dolgozó fizetésére sem telik, nemhogy nyereségre. Nyilvánvaló, hogy náluk azóta sem változott semmi, ugyanúgy zsebre dolgoznak. Gratulálok a cikkedhez!