A kommentár határműfaj a véleményközlő és a tényközlő műfajcsalád között. Alapja a magas hírértékű hír. A szerző végletekig ragaszkodik a tényekhez, adatokhoz, feltárja a tények és adatok közötti összefüggéseket saját felfogása szerint, és befolyásmentesen mutatja be a hátteret, az okokat, a célokat. A kommentárral az újságíró egy aktuális eseményről vagy témáról foglal állást, megvilágítja a téma fontosságát, összehasonlítja és mérlegeli a nyilvánosságban megjelenő felfogásokat, véleményeket. A közönségnek segít abban, hogy kiismerje magát az információk özönében, valós képet kapjon egy-egy eseményről, fejleményről.
Nyilvános közírás (Világirodalmi lexikon). Egyébként igen nehéz meghatározni, a Bernáth László szerkesztette könyv szerint a legelfogadhatóbb meghatározás a következő: A PUBLICISZTIKA az értelmezés és a meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény. Az újságíró állásfoglalása egy adott témával kapcsolatban. A lényeg A VÉLEMÉNY.
A görög eredetű szó jelentése: széljegyzet, megjegyzés, magyarázat. Eredete az antikvitásig nyúlik vissza, a görög kultúrában komoly hagyománya volt. A gondolkodó, közügyekkel foglalkozó ember személyes ügyeinek rögzítésére szolgált. Régen lapszélre, margóra írt jegyzetet jelentett. A mai közmegegyezés szerint a rövid, tömör, gyakran bíráló, csípős hangú, elsősorban ironikus hírlapi cikk a glossza. A Lényegében egy aktuális kérdéshez való hozzászólás rövid terjedelemben. Olyan rövid, csattanós, ironikus hangvételű publicisztikai műfaj, amely elsősorban konfliktusos helyzeteket, eseteket dolgoz fel; írója a maga személyességével próbál eljutni az olvasóhoz, akinek érzelmeire, gondolataira hatni kíván. A glosszaíró gyakran álnevet, betűjelet használ.
Határműfaj a szépirodalom és az újságírás között. Felkapott műfaj, felmenői a pamflet, a vers, a karcolat, a kisesszé, a levél, a napló. Képviselői: Kosztolányi,Márai, Bálint György, Szép Ernő. Terjedelmileg szerény, rövid leírás, kiemelt szerepe van az újságírásban, mert a legszemélyesebb megszólalás lehetősége, ezért a legjobb szépírók írták.
Eredetileg színikritika volt. Laza műfaj, valóságos vagy képzeletbeli párbeszéd, portré. Lényegét írója adja: szubjektív egyéniség. A századforduló sztárja a tárcaíró. Fontos tárcaírók: Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc, Kellér Andor, Heltai Jenő, Tömörkény István. Általában a kultúrarovatok írásai, célja a szórakoztatás. Minden, ami nem politika, közélet, gazdaság. Tovább nem írt novella.
Francia szó, jelentése kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű, a gondolatot nemcsak kifejtő, hanem sokszor megjelenítő írás. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj, lebegő határműfaj. Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló. Montaigne esszéinek megjelenésével a filozófiatudomány jó néhány művelője nyergelt át erre a műfajra, mert élettelibb. Voltaire, Diderot, Schiller, Goethe, Bergson, Thomas Mann, Camus, Borghese. Kosztolányi Dezső, Fülep Lajos, Illyés Gyula, Szerb Antal, Németh László, Cs. Szabó László, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes.
Bírálat; értékelő elemzés; objektív értékítélet; megítélés; Egyik változata a recenzió, mely lényegében egy 8-10 soros, olykor egyoldalas, figyelemfelkeltő, a művet ismertető közlemény, amely ismereti a tárgyával kapcsolatos adatokat. (Könyv esetén pl. kiadó, oldalszám, kötés, ár stb.) Fontos az elfogulatlanság!
Ismert műfaj a zenében és a költészetben is. Nevettető hatású, karcolatszerű próza. Elbeszélő jellegű éppúgy lehet, mint elmélkedő, publicisztikai jellegű. A leggyakrabban konferansziéként halljuk a televízióban és a rádióban. Képviselői: Karinthy Frigyes, Nagy Endre, Darvas Szilárd, Tabi László, Kellér Dezső.
A grafikai gyorsrajz irodalmi megfelelője. Vázlat, felvázolás néhány vonallal. A tárca egyik változata, a karcolattal rokon. Általában derűs hangulatú, olykor szatirikus, gunyoros. Kiemelkedő képviselő: Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Zelk Zoltán. Balsai Pongrác, Esterházy Péter, Orbán Ottó.
Az irónia, illetve humor gyilkos gúnyba csapát. A pamflet írója nem leleplezni, hanem megsemmisíteni akar. Ami az olvasóhoz való viszonyt jelenti, nem annyira a gondolatokra, hanem az érzelmekre, ösztönökre akar hatni. Az ítéletet nem bízza a közönségre, hanem maga hirdeti ki. A szerző nyíltan felvállalja a személyes élményét, elfogultságát. Kísérletet sem tesz arra, hogy a kommentátor íróhoz hasonlóan tényekkel, összefüggésekkel operáljon. Számára a cél a fontos, nem az eszköz. Szó sincs eleganciáról, szépirodalmi, stilisztikai minőségről. Kifejezésmódja nyers és durva. Cél a meghökkentés, a gyűlölet, a düh, megvetés kiváltás a közönségből. Határműfaj a politikai röpirattal. Képviselője: Csurka István.
Jó néhány éve panaszkodnak az alacsony ingerküszöbű, öntudatos utasok, hogy meleg van a buszokon. Meleg van persze, hiszen a nagy ablakokkal ellátott, zárt kocsiszekrényben értelemszerűen koncentrálódik a hőség. Siránkoznak, és azt híresztelik, hogy a légkondi nem működik, sőt még kajánul vigyorogva fűtenek is rájuk a pokolbéli buszsofőrök.
Az extra klímát természetesen önállóan bekapcsolhatnák a nyűglődő, igényes panaszosok saját hatáskörükben, ha uszkve háromhavi fizetésüket feláldoznák egy használt, saját autóra. No, de nekik egyáltalán nincsen ilyen tervük, így semmiféle járművük sincs, amiben megtalálhatnák a klíma nyomógombot, sőt még a lakásukban sincs „erkondísön”, pedig ott az 1 m²-es WC helyiség többet ér, mint egy klímával felszerelt, tizenéves használt autó. Ők a jó környéken, remek közlekedésnél lakó spórolós inszájderek, akiknek mindig másra kell a pénz, ezért ilyen felesleges, saját cuccra nincsen igényük. Ők csupán az igyekvő, 54-féle adót fizető polgárok terhére, a 350 Ft-os vonaljegyért, vagy 9500 Ft-os havi bérletért cserébe, az autóbuszon, a trolin vagy a metrón szeretnék élvezni az euforikus wow-érzést és a közutálatnak kitett, agyonadóztatott autósokat megelőzve, álomtempóban suhanni a buszsávban vagy a föld alatt.
Egyre több a buszsáv, egyre több az autósokat és motorosokat hátrányba sodró, balesetveszélyes, rossz helyen kijelölt kerékpárút, fekete lyukként egyre több pénzt nyel el az ún. tömegközlekedés. Mindemellett a „tömegközlekedés” számait már jóval felülmúló részarányú autós és motoros társadalmat szinte közellenségként kezelik a törvényhozók, ennek megfelelően őket időről időre nyomatékosabban sarcolják.
El kellene dönteniük az illetékeseknek végre, hogy kik is fizetik valójában a révészt? Melyik réteg hajlandó támogatni erőn felül a „polgári”, kapitalista állam hatalmas harácsait, kik áldoznak szó nélkül az üzemanyagárakban lévő drasztikus adókra, a kötelező biztosításban megbúvó baleseti adóra, gépjárműadóra, átíratási illetékekre, regisztrációs adóra, autópálya, autóút matricákra, parkolási díjakra, okmánydíjakra, vizsgadíjra, bírságokra és büntetésekre? Summázni kellene, kik képviselik az igyekvő, munkabíró polgárokat és kik valójában még ma is a mámorító bliccelésen révedező, buszon, trolin, metrón és HÉV-en bámészkodó prolik? A felismerés eredménye szerint kellene az előnyök adását és hátrányok elszenvedését is mérlegelni. (A proli lételeme ugyanis a szabályok áthágása.)
Harminckét évvel a rendszerváltás után vélhetően nem kellene a Kádár rendszerhez viszonyítottan is nagyobb popónyalásban részesíteni az igényeskedő, panaszos proletárokat*, akik csak beteszik a hátsójukat a Mercedes, Volvo, Van Hool, Man buszokba és már 28-29 fokban is hallatják trollkodó nyöszörgésüket: ocsmányul fűtik a buszokat a kánikulában!
Félő, ebben a témában is eljön az idő, amikor majd a szabad Amerikához fordulnak súlyos panaszukkal, hogy tegyék végre rendbe a magyar tömegközlekedés hőmérsékletét. Amerika ugyanis hatékonyan segít, mivel mindenben kompetens. Ők jobban átérzik a kisebbségi kérdéseket is, hiszen elvégre náluk még néhány évtizede csak a buszok hátuljában utazhattak a színes bőrűek. Ők a 350 Ft-os vonaljegyért biztos megoldanák azt is, hogyan lehetne pálmaleveles migránsokkal hűvösre legyeztetni a forrófejű, nagyigényű, sóher prolikat, hiszen ők azok, akik gyermekeik számával és szavazataikkal nagyban az állam hasznára lehettek. Ezáltal érthetően teljesen közömbös, hogy Puzsér Róbert szerint a „proli” kifejezés új értelmet kapott a rendszerváltást követően: az igénytelen, ízléstelen, kulturálatlan, ám öntudatos és erőszakos ember jelzőjévé vált.
Mi pedig jól húzó, adókkal leszíjazott, türelmes igavonók csendesen klímázgatva araszolunk a dugókban. Napi 12 órás munkánk után estefelé talán hazaérünk.
*Proletár: a latin proles (gyermek) szóból ered, mivel a proletárok csakis gyermekeik számával és szavazatukkal lehettek az állam hasznára. Proletárok azok az emberek, akik nem rendelkeznek termelési eszközzel, így munkaerejük eladásából, bérmunkából élnek.
Sajnos tényleg van egy munkakerülő, erőszakos, nagyhangú réteg, akiknek idehaza semmi sem jó. Mindenben a makulátlan nyugatot imádják, ahol sosem volt kizsákmányolás, elnyomás, rasszizmus, rabszolgatartás, gyarmatosítás és kalózkodás. A Lajtán túl szerintük korrupció sincsen. Az Alstom, a Siemens, a Suez és a többiek is csupán a pesti városvezetéstől hallottak a kenőpénzekről.
Teljesen jól érzékelteted a fennálló helyzetet. Mindenhol azok a léhűtők mondják a magukét és lépten-nyomon azok lázonganak, akik kevés munkával nagy hasznot húznak a rendszerből.
>
