Bölcs kezek nyomán a szó igaz varázs,
vásott gyermek az enyéimek között.
Játszanom velük felhőtelen öröm,
dallamuk örök melódiába zár.
 
Más igézi könnyedén, és nincs határ…
Foltosan tarisznya koldusé, örök,
vállamon lapul, tudásukért jövök.
Érdemes, hiszem, ha toll leszek, parány,
 
mindenük’ simítva álmodom tovább
génjeimre írott végtelen mesém.
Bájukat kilesni nincs elég korán,
 
lelkem hajt, talán alázatom elég.
Addig fényre írok édest, mostohát,
csillagokra bízom, fentről hintse szét.

 

 

 

Nem tarka bennem a rezgés, egységes
mindenre enyhülést adó ékességes.
Percnyi lehetőségem apró mütyür -,
elinal mint csókos idő, avagy kihűl;
viszi aranyló jövőm a szerelem,
s hogyan töltse be? hiszen már kilehelem
amiben reményem, Akhilleusz sarok -
épp egy régi kesztyűt félre rakok...

Fekete éjszaka világit a szemed
mint a macska, ha felkölti a nesz,
elindulsz felém, nagyon szép átmenet
álomból valóságba, és rám tekintesz
Boldog igézet, foszforeszkál arcod,
mint egy csillag, úgy ég angyali mosolyod
én meg hűs tekintettel rá tapadok
aki észrevett téged, az vagyok most
felébresztett egy álom, mostantól beléd látok.

 

 

 

Régen történt eme eset
a katona vidám volt este
vagy délben
de ez most mindegy

Idegen nép fiai közt bús magyar
Baka egymaga
Fura szavak erdejében eltévedt,
Semmibe révedt
Szemekkel állt ott, mint megtépett árva
Raportra várva
Csendben vigyázzban lesett, légy se moccant,
De, Éterből toccsant
Rádióhang sercen, megafon reccsen,
"Slagere internationale"
Dobpergés, "Fényes porcelán, és ott áll
a zongorán,..' Áll?
Gondolataiban megjelenik anyja
lám,
Fényes a mosolya,
"Kormos lett a lámpacső", szól rá nevetve
Ronggyal törölve
Fényesíti miközben forgatja,
S utána felakasztja
A petróleum lámpájukat a szögre,
"megjött az este..."
- "meg a' tán még az éjjel is..."
mondaná nehéz szívvel,
de, most felrezzen
- Atentiune! - kiállt a caporal

Haptákban áll, s már rapőrtál
- Az éjjel "plántont" állok, - szalutál,
S a szeme nevet,
- Dicséretes, hogy a katona örül
Ha fontos feladat kerül
A számára, ...
"Nézd a tiszt nevet. - Omega,
Köszönöm neked!"

"Nem vagyok már egymagam - szólt emigyen
Legyen hát több a hitem,
Hazám eme Omega dallal reményt küldött,
S eszembe ötlött
Jó gondolat: törüld ki bús szívedből
és a lelkedből
A beégett sebeket, bántalmakat,
Felejtsd el azokat!"

Rádiószerkesztők, bemondók, nektek
Most azt üzenem:
Mint lámpacső üvegéről a kormot,
Letörli rongyod,
Akként irtsátok belőlünk a káros gyomot,
S mi nyomot hagyott
A kishitűséget, s az önsajnálatot!

Megjegyzés: pár db román szó"
Atentiune = figyelem,
caporal (olv káporál) = káplár v. tizedes
planton (olv. plánton) kaszárnya őr
slagare (olv. lágöré)= slágerek

 

Csontok, maradékok, nagy darabka morzsák,
tálcára halmozódik megannyi mód,
hogyan maradjon életben a magyarság?
Ellentmondó kísértés képes iszonyt
önteni zsibbadt fejekbe, hisz badarság
kihámozni az igazságot, szigonyt
a kézbe, bálnára fülünk tapasztanák.

Nem ver szép szíve az Óperenciának,
mért nem indul szerencsét próbálni már
az árvaságra jutó székely, fiának
aranyrögök helyett jusson gatyaszár,
úgy tűnik, az is fából vaskarikának
számít, és a szülőföld elfogyva fáj.
És adjunk helyett itt pengőn a gitárnak:
elkorcsosodó érdekünk ma lejár...

(Az un. "élőnyelv" megszemélyesítése humoros képekben)

Az élőnyelv elképzelésem szerint
csupáncsak egy madár...
Afféle fura kakukk, amely
Mindig a másik fészkébe
Tojik nyelvtojásokat.
Pszt!

(Az "élőnyelv" komolyan veszi ám,
hogy ő él, és nem lehet ő vele
csak úgy, ukmukfukk, packázni...)

tehát, nagyon is élő, ezért
ott alszik a tanügyben...
Álmában természetes dolog, hogy
dolgozatokat javít.
Nos, hogy ment? kérdi tőle a tanár,
s a nyelv máris búsan panaszkodik:
"Jaj. Rémesek a ragozások,
Sokan fel se fogják, hogy én kérem
naponta mily sokat változok!
Az igaz, hogy tegnap még ettem,
de ma már kajálok, mert
én kérem egy állandó változásban
szenvedek..."
- mondja az "élőnyelv" és eközben
a hideg rázza a szerencsétlent.
Jól van, mondtam és bólogattam.
Tehát így állunk. Itt tart a műfaj...
Máris szeretném kínálgatni zsíros
kenyérrel, de nem hajlandó enni.
Ő csak változásra képes, figyelmeztet,
egyébre ne is gondoljak, legyek éber,
és mindig vegyem észre, mit hogyan és
miként változtatott meg Őkelme.
Itt egy idevágó példa:
éppen haladt a szegény pára ama
piac felé, amikor látta, hogy a nénik
mily olcsón veszik a tojást. "Na,
megállj!" - mondta, eztán csak
vásárolják, vagy elveszik a tojást!"
hogy hogy elveszik? - kérdeztem vissza,
s ő megmagyarázta, elvesztetik, de
ezt köztünk maradjon.
mert neki mindig változnia kell,
kezdtem szegényt megérteni és
nem ellenkeztem többé...

S jön a bezárókép: kakukk fent az égen
Hazafelé szálldogál...
Fészkekbe lám, tojást pottyant, "korrigál"
Kégli, fazon, sramli...troll, meg gáz...
Nosza gyerekek, újulok ám, nosza -
kezdődhet a megváltoztatott,
újsütetű nyelv tanulás

Ennyi

szükség van növényre
orvos írná vényre
ne költs patikára
ültesd ki a kertbe

virágkehely-kortyot
kapni altatónak
esküdj a gyümölcsre
s szükség lesz a földre

a kert tele gyommal
s kobolddal manóval
szükség van a földre
kézre esküvőre

tán a nő gyümölcsfa? –
dalol minden ága
húzz gyűrűt ujjára
s álmod szedd kosárba

réteket tart ága
násza virág ágya
Hold a koronája
Nap a palotája

szükség van a kertre
tán a nő gyümölcsfa?
húzz gyűrűt ujjára
násza virág ágya

Ajkaidról fakasszad
az éneklés forrását;
újítsd velem gyökerét a Fának
s röppents rügyeket ágaira.
Óhajtás tart fenn –
(Nap zeng fülemben):
Madár-hiteddel hirdesd hát kegyelmem;
Szent Ferenc csukjad be a Bibliádat.
Eltékozoltam rengeteg szerelmet,
segítsd meg sorsom illatos imáddal…

Messze a kezem még a virágtól?
Fut, fut az álom, kergeti szél…
Messzire szálldos még a madár most,
örömöt trillázni ám visszatér.
Itt van, s már ébred, ha Téged remélhet,
járjad át titkos zegzugait,

ismerlek régről,
TE is tudsz RÓLAM,
Gyógyulás kertje,
rejts forrásodba…

Ha több vagyok, mint szára-fosztott hérics,
többet érek, mint a pillanat,
majd eljövök, szememmel elmesélem,
mennyi ékkel felruháztalak.
 
Sudár fuvallat hangján hírül hintem,
száz hibával rossz vagyok, gyerek,
s ecsetnyomod ha halkan itt hagyod,
lelkes vászon, színt lopok neked.
 
Ha az vagyok, a minden ott a csendben,
szürkeségben színes végtelen,
igazmesébe írom mind az álmunk.
Nyújtózz érte, itt a két kezem!

 

Belekeverném a mákonyt is profán
dalokba, s a lényeg -
meg a szint is érthetően fontos ám :),
hadd legyek én picit jelentékeny,
- gén tákol erőszakosan jelleget .
Pörögj sorsom kereke szerencsésen,
azt hiszem kiittam már a serleget;
verselhetek szívesen...

S ha nem lelhetek mégse lob-szeszélyre,
stílusnak véld e hőt!
Nem törekszem akármilyen előnyre -
nekem szükség adjon magas lépcsőt,
leboruljak, hol várhatok erőkre!
Noha sokszor azt, kilesni szeretném,
örült türelmetlenség dobja tűzre,
ritkán segíts szerencsém.

Szóval hatni kell emberhez illőn,
s nem némi fölénnyel,
csakhogy becsapom magam, ha tág mezőny
közepén kunsztom egy kitalált jel.
Dal nélkül meg ki vagyok? Nem egy öntelt.
Megnézek kitartón minden mintát,s hej,
szinte grammonként lelek hozzá bölcs szert.
elváshat a lapátfej.

 

mint versben a rím, mint vágyban a kín,
mint létben a szín, voltál s leszel.
s ha egyszer belőlem kihull a kép,
emléked akkor is gyönyörű, szép.

ha fény csillan tündöklőn házszegleten,
őrizz meg, őrizlek szerelmesen.
álmodlak, álmodsz hangtalanul,
csak lelkünk ölelkezik ruhátlanul.

egy arc, egy hang, még kapaszkodom,
csak délibáb volt, miért ragaszkodom?
gyenge vagyok nagyon, az élet félbetört,
sodort, belém rúgott, sokszor meggyötört.

most topog az idő poros tereken,
nem látja már senki, hogy itt járt a szerelem.
még hajszálgyökéren úgy lüktet a lét,
mindennek, mi élet, úgy fogná kezét!

őrizném kínnal, szent érzelem,
őrizném, őrizném, de nem tehetem,
szívemhez szorítom és dédelgetem,
ha messzire száll, hát elengedem.

szerelem...

voltál s leszel, mindig velem, mint korty levegő, a lélegzetem...