Duruzsolt a levegő szemhéjamon,

cikázó szúrós pontok: darazsak.

Méz-sűrű üvegcsengőn a mellkas,

tar koponya szolgál a kaptárnak.

 

Mély infra-színekbe öltözködöm,

tág határok között lüktetek.

Kabátárnyas sétákon - tudatom,

merülnek a szavak - nesztelen.

 

Csöndet csobban a megérkezés.

Mozdulatok - önmaguk vetkezik.

Fénykard lobban a gerincemben,

csillagokra pajzsaként ráfeszít.

 

Gravitációs erő az álom.

Felfelé zuhanva ébredek.

Hatalmas! - az idő múlt-kereszt.

Kaporszakáll! - sorold a vétkeket.

 

Mindenhez közel: belülről érkezem.

Jelentés: túlárad némaságán.

Csillagszórón sistergő tengelyek.

Forrás gyanánt buzogj fel, szeretet.

 

Isten játszott, kedvét töltötte: lett napsugárlány.
Megpihent Nagybánya- Máramaros Firiza tónál.
Szelíden tündökölt kavicson, hullámokon és fák ágán.
Víznek tükrében nézegette magát az örök fény-lény.

Kedvét töltötte Isten: napsugárlányként játszott.
Lába szél-fiú volt, a vöröslő-rőt avarban gyalogolt.
A köveket kisgyermekként huncutul rugdosta.
Tó parton is maradtak, többnyire vízbe pottyantak.

Napsugárlány Isten kedvét lelte, játszott tovább.
Ősz színeit ő festette, megborzolta fák koronáját.
Fény ecsetjével lett a rozsdabarna levél sárgább.
A lombhullató erdőt is átszínezte a domb oldalán.

Isten játszott, kedvét töltötte, s tovább állt.



Budakeszi, 2013. november 7-én
 

A kék gallyak hogy' hevernek
tested fáradt erdejében -
nem hallani szívzajlani
a nappali-süket tengert,
karod béna lombja alatt
beteg tüdőd úgy! énekel,
halál-bálna himnuszokra
az arcod egyre éltesebb...
Érinteni jöttem Hozzád
naponta-szendergőbb Rózsát;
reménytelenül vérezek,
könnytüskék szúrják bőrömet.
Már le is csap a Keselyű!
Anyánk sírján sebet ejt -

takard be hát,
öleljed át:
HŰ HÁZASSZÁZÉVEKET!

Ha a teremtett csend
a megszólítottságban
feldobog
az ösztön-park árnyék-fái
megremegnek
törzsükhöz ér a hold

 


Éber utcákon bolyongó álmok
arcunkba fürödni visszatérnek.

Fűzfák szökdösnek ájult szobákból -
falakon túlról ismerszik Isten.



 

Mária éjpalástja a tó
József keresztje a hold
tegnapra rátolat a csillagmozdony
a völgyhídon szétszórt zsákból
csattogó szárnyú álmok
sirálya hajón landol
A párolgó víz függönyén
foszforeszkál a golgota
s magukba bújnak a lelkek

Megzenésített változat
Zene és ének: Kasó Tibor Köszönöm neki itt is.

                ***

Ismerős, ahogy kaptatok
lépcsők végeláthatatlan
során. Azt a pillanatot
is számtalan változatban

megéltem – és jó előre –,
amikor majd felismerem.
Már bárki közeledőre
simán föltenném mindenem,

hogy aztán el is veszítsem
rendre a magammal kötött
fogadásokat, hiszen
még véletlenül sem ő jön

szembe, fentről ereszkedve.
Mikor belátnám: nincs remény,
mintha kézenfekvő lenne,
egy fordulóból lép elém.

Tavaszt füleltem március csalóka csendjében,
már ellazult elmével csüngtem a lenge időn,
már nyíló figyelmem legelt a kikelet rendjén,
már sarjadni véltem megroppant régi erőm.

Most újra télbe nézek – bús, szürke szemekkel,
most csak a hó, a fagy, kábán kongó jajok,
most olyan az égbolt, akár a föld: koszlott –
dermedt dárdaként merednek rám a bajok.

Hol van az éledő virágos vígság?
Hol van a kacaj, száz zsongó öröm?
Hol van a feltörő szerelemhullám?
Emlékpustolásban deres fejem töröm.

2010. 03. 12.

hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
kísértenek
hamuba tiport remények
*

hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
sarjadznak
hamu alatt új remények
*

hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
megperzselnek
hamuból szított remények
*

hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
betakarnak
hamuba kevert emlékek

2010. 03. 17.

Fonnyadzik elmémben a setét, bús idő,
érzem tagjaimban: fájt nyit meg a jövő.
Ráró gondolatom éjszakában járó,
tudásszenvedélyem böglyöt utánzó.

Bár semmibe haraptam ivor fogakkal,
részeg hajnalokon horhosban kutattam.
Későn nyílt fel szemem, látásom még homály,
tétova tanaim lomtára: csúf hodály.

Száz felé félúton, merengésem groteszk,
gond kavarog bennem s gazdátlan arabeszk.
Szédülés környékez, kimarjult a kedvem,
akárhogy számolom, nyolc nap múlva ötven.


2007-08-12