Errare humanum est, mondták a régi rómaiak (legalábbis Seneca), azaz tévedni emberi dolog. A még régebbi görögök nem feltétlenül osztották ezt, mint azt szerencsétlen Hégelokhosz példája mutatja: ma már semmi más miatt nem emlékszünk rá, csak azért, mert vétett egy hibát. Egy olyan apró bakit, ami bármelyikünkkel megeshet – igaz, a lehető legrosszabb helyen és időben hibázott.
Hégelokhosz – aki nem azonos azzal a Hégelokhosszal, aki Nagy Sándor ázsiai hadjáratában volt a macedóniai lovasság vezére – az i. e. V. században élt athéni színész volt, de nem tudni, mikor született vagy halt meg. Az viszont több forrásban is fennmaradt róla, hogy i. e. 408-ban a színpadon botlott egy emlékezeteset. Athénban akkor éppen a város egyik legnagyobb ünnepe, a Dionüszia zajlott, amin a boristen Dionüszoszt dicsőítették, és a program álladó része volt egy nagy presztízsű drámaverseny, illetve drámabemutatók. Az az évi Dionüszián többek közt Euripidész Oresztészét játszották, és Hégelokhosz alakította nagy átéléssel a címszerepet. A 279. sorhoz érve aztán tényleg drámai dolog történt, legalábbis a színész karrierjét tekintve.
A jelenetben az Erinnüszök által elhagyott Oresztész monologizál, és éppen egy pozitív gondolatot fogalmaz meg. Ennek a mondatnak a vége görög eredetiben úgy szól, hogy γαλήν' ὁρῶ (galḗn' horô), ami a teljes sorral együtt azt jelenti, hogy „a vihar után ismét nyugodt tengert látok”. Karsai György és Térey János fordításában ez még szebben hangzik: „Habokból fölmerülve nyugalmas a part!”
Az ógörög nyelvben kiemelten fontos az intonáció, a szavak jelentését azok dallama is befolyásolhatta (akit bővebben érdekel a téma, a Nyesten talál erről egy érdekes cikket). Emellett a régi görögök gyakran éltek az elízió, azaz hangkivetés technikájával. Erre ma is találni példákat, ilyen, amikor „nem tudom” helyett azt mondjuk, hogy „nemtom”. Ez ma slendriánságnak tűnhet, de az elízió a klasszikus retorikában stíluserény volt, a költői szabadság megnyilvánulása.
Oresztész szövegében is volt egy ilyen trükk, de Hégelokhosz nem vette ezt az akadályt, és a hanglejtése is megbicsaklott – utólagos magyarázatok szerint kifogyott a szuflából, ezért mondta kicsit máshogy a mondatot. A sorvég így γαλῆν ὁρῶ (galên horô) lett, ami hangzásban nagyon hasonló, de jelentésben egészen más: a „nyugalom” szó helyett „menyét” hangzott el.
„A vihar után ismét menyétet látok” – dörögte tehát Hégelokhosz Oresztészként, vagy ha úgy jobban tetszik: „Habokból felmerülve menyétes a part!” A menyét ráadásul balszerencsés állatnak számított az ókori Athénban, így az optimista mondat tartalmában is baljós üzenetté alakult. A malőr miatt Hégelokhosz közröhej tárgya lett, és többet nem lépett színpadra. (Sőt, arról is van említés, hogy a baki hozzájárult ahhoz, hogy Euripidész elhagyja Athént.) A színész nyelvbotlásáról gúnytól csöpögő íróvesszővel emlékezett meg több görög író, például Sztrattisz, Szannürión és Arisztophanész.
Ugyanakkor akár vitatni is lehetne, hogy Hégelokhosz mennyire járt rosszul. A régi görögöket sokat foglalkoztatta a kleosz, amit a mitológiai hősök is igyekeztek kiérdemelni. A kleosz jelentése leginkább dicsőséges hírnév, és a megszerzéséhez olyasmit kell tenni, ami örökké fennmarad, mert az utókor újabb és újabb generációi is megemlékeznek róla. Hégelokhosz kleosza nyilvánvaló, még ha egy bakival érdemelte is ki. Emlékét még a TikTokon is őrzik egy empatikus dallal.

Forrás: telex.hu