 (A Térey-ösztöndíjjal 2020-ban elismert Sajó László költő budapesti otthonában 2021. május 18-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)
Mennyire átpolitizáltak az állami ösztöndíjak, milyen magánpénzekből származó támogatásra pályázhatnak az írók, mekkora összegekről van szó, és egyáltalán hozzájut-e ilyesmihez, aki nem bennfentes? Írókkal, költőkkel beszélgettünk.
Mottó: Az egyszerű fotelkommentelő már azon is felháborodik, hogy valakinek az írogatásért fizetnek, hogy a betyár öreganyját neki, míg mások vérverejtékkel, becsülettel robotolnak a gyárban. (Lackfi János)
Egészen a közelmúltban, 2020 elején az irodalmi ösztöndíjak történetében az egyik legharsányabb botrány tört ki, éppen a szegény 2019-ben elhunyt Térey János emlékére létrehozott nagy összegű támogatással, a Térey-ösztöndíjjal kapcsolatban. Ha valaki, hát épp Térey, aki konzervatív liberálisnak vallotta magát és műveiben is ezeket az értékeket képviselte – vagy ahogy Nádasdy Ádám megemlékezésében nevezte, nem ballib, hanem jobblib volt – nem örült volna, hogy mennyire megosztja ez az irodalmi téren nagy összegűnek számító alkotói támogatás nemcsak az írói, de a teljes értelmiségi szcénát.
Nem is az összeggel (2020-ban bruttó 320 ezer forint) volt a baj, hanem azzal, hogy úgy indult az egész, hogy több író visszautasította. Először Bartók Imre volt olyan bátor, hogy kijelentse, ő nem kér a díjból, ezzel tulajdonképp lavinát indított el és felvetette azt az azóta is létező erkölcsi kérdést, hogy ezt a díjat el lehet-e fogadni.
Hetekig arról szólt az irodalmi közélet, ki fogadja el a díjat, ki nem, ki utasítja vissza, ki nem, és hogy egy ilyen támogatást, amit pro forma Demeter Szilárd, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia, kevésbé pro forma a magyar állam ad, de valójában egyikük sem, hanem mi mindannyian, adófizető állampolgárok, ildomos-e elfogadni, s ha igen, az nem zárja-e ki a tisztességesek táborába való tartozást.
Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója arra kérte az írószervezeteket, állítsanak össze egy szakmai listát, ők összesen 330 íróra tettek javaslatot, majd ezekből a nevekből szavazta meg a zsűri azt a harminc, 35 és 65 év közötti írót (15 további tartalékkal), akik megkapták a díjat. Tény, hogy a zsűriben jelentős túlsúlyt képviseltek a fideszes szervezetek és intézmények, ott volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia, de az írószervezetek alkotta szakmai bizottságban is hangsúlyosan szerepeltek a kormányközeli, illetve határon túli szervezetek a Magyar Írószövetségtől és a Petőfi Irodalmi Ügynökségtől kezdve az Előretolt helyőrségen, az Erdélyi Magyar Írók Ligáján, a Vajdasági Magyar Irodalmi Társaságon át a Szlovákiai Magyar Írók Társaságáig. A másik oldalt, vagy ha úgy tetszik az oldal nélküliséget a Szépírók Társasága és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) képviselte.
A díjat öt író, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Keresztesi József, Szőcs Petra és Zoltán Gábor visszautasították, és nyilván mások is visszautasították volna, ám ők már eleve be se kerültek a harmincba. Az így kieső öt író helyébe bekerültek öten, Bartis Attila, Varró Dániel, Falcsik Mari, Jenei István és Szöllősi Mátyás, ami megint kicsit más fénytörésbe helyezi az ő díjukat. Végül a balliberális táborban is elfogadódott az a nézet, hogy a pénzt nem Demeter Szilárd, és nem is a mostani kurzus adja − hiszen a kieső öt helyére jövők közt is nem egy balliberális nézeteket való alkotó −, el lehet fogadni, hiszen alkotni kell, a díj ezt segíti elő, és száz év múlva ugyan ki fog arra emlékezni, hogy ki volt a PIM főigazgatója, de a művek között jó eséllyel több olyan születik, melyek bekerülnek a magyar irodalom körforgásába. És hát egyébként is, kurzusok jönnek-mennek, az állam lehet ilyen vagy olyan színű, a pénz nem tőle, hanem az adófizetőktől van, viszont ha az állam nem támogatja a kultúrát, akkor az nem jön létre.
Mostanra elcsitultak a Térey-ösztöndíj körüli kedélyek, olyannyira, hogy mivel az ösztöndíj kétéves, ez év végén le is jár, az alkotóknak el kell számolniuk alkotásaikkal, de ami a legfőbb, új megélhetési, alkotói forma után kell nézniük. Mindenesetre
az ösztöndíj jelentőségét mutatja, hogy azóta már önálló Wikipédia-szócikk jött létre belőle.
Talán a több kötetes szerző, Márton László, aki részben a Térey-ösztöndíjnak köszönheti a Nibelung-ének fordításának létrejöttét, mely nemcsak a germanisztikában irodalomtörténeti jelentőségű, fogalmazott idén májusban az Indexnek adott interjújában legtalálóbban az ösztöndíjjal kapcsolatban:
Mindenki másképp csinálja, van, aki szinkronizál, van, aki szappanoperák párbeszédeit írja, senki nem jókedvében teszi. Az író és a hatalom viszonya minden korban felvetődik. Én a késői Kádár-rendszerben szocializálódtam, amikor ez különös élességgel vetődött fel. Mi történik akkor, ha egy pártállami környezetben kap egy író egy állami díjat? Mondjuk, József Attila- vagy Kossuth-díjat? Nem láttam olyat, hogy bárki is visszautasította volna. És nem azért, mert a Kossuth-díj jelentős védettséget vagy pénzösszeget jelentett. Hanem azért, mert minden ellentmondásosságával együtt ez valamiféleképpen azt jelentette, hogy századosból előléptették őrnaggyá. És ha valaki benne van a hadseregben, márpedig az irodalmi közélet tekinthető annak, akkor nem fogja visszautasítani az őrnagyi előléptetést, akkor sem, ha egy csomó őrnagyot erre méltatlannak lát.
Tény, hogy a Térey-ösztöndíj számos írónak tette lehetővé az alkotást, amit az esetleges és szórványos irodalmi ösztöndíjak nem biztosítanak, annyi írónak legalábbis nem, ahány van ma Magyarországon.
Na de hogy látja az írói ösztöndíjak rendszerét vagy épp rendszertelenségét egyik méltán legnépszerűbb költőnk-írónk, a Térey-nemzedékkel együtt induló, ma épp Térey-ösztöndíjas Lackfi János?
Az irodalmi ösztöndíjakra azt szokták mondani, megélni kevés, éhen halni sok. Persze az »egyszerű fotelkommentelő« már azon is felháborodik, hogy valakinek az írogatásért fizetnek, hogy a betyár öreganyját neki, míg mások vérverejtékkel, becsülettel robotolnak a gyárban. Mindenesetre a legtöbb ösztöndíj betölti funkcióját: segítség a pályán, ösztönöz, segít kiszakítani egy kis külön időt az írásra. Ó, nyilván lehetne több, jobb, mint mindenből. Hallottam viszont ezt-azt például a bolgár helyzetről, na, ott mondjuk demokratikus a túlélés, mert mondják, egyetlen irodalmi ösztöndíj sincs. Én mindig nagyon hálás voltam, mind az NKA-ért, mind a Móriczért, mind a Katonáért, mind a Hajnóczyért. És most is nagyon jól jön a Térey-ösztöndíj, mely még komolyabb tétel, s melyet megrendítőbbé tesz, hogy Jánossal, akiről elnevezték, s aki már nincs köztünk, nagyjából együtt indultunk anno az irodalom dzsungelébe.
Garaczi László, aki az évtizedek alatt számos irodalmi ösztöndíjat nyert el, pedig így nyilatkozott az Indexnek az ösztöndíjakról:
"Engem a pályakezdésem óta segítettek, itthon és külföldön is. Fontos persze, hogy a zsűrik függetlenek legyenek és szakmai szempontok alapján hozzák meg a döntéseiket. A fiataloknak szánt ösztöndíjakat erősíteném, szerintem ott még lukas a rendszer."
Babiczky Tibor költő, a Szépírók Társaságának alelnöke így látja a helyzetet:
Az alkotói ösztöndíjak rendszere szerintem mostanra elég jó lett, az már más kérdés, hogy mennyire van átpolitizálva az egész. De mint rendszer jó. A Térey- és az MMA-ösztöndíj is kitűnő kereteket biztosít, ugyanez már nem mondható el például a Móriczról. A Horváth Péter ösztöndíj szintén kiemelendő, fontos magánmecenatúrai kezdeményezés, amelynek immáron saját hagyománya, ebből következően pedig szakmai súlya is van.
A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat Dr. Horváth Péter üzletember hozta létre 2013-ban a fiatal magyar alkotók megsegítésére. Az ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, 35 évesnél nem idősebb szerzők (írók, költők, kritikusok, esszéisták) támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, végül a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése. Évente hárman nyerik el egy tízes jelöltlistából.
Az ösztöndíj összege nettó 6000 euró, emellett a díjazott lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egy hónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra. Az ösztöndíj kuratóriumában Parti Nagy Lajos (korábban, az ösztöndíj létrehozásától kezdve haláláig Esterházy Péter) író és Szilasi László író, irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár ül, a kuratórium elnöke Keresztury Tibor író, kritikus, szerkesztő.
Arra a kérdésre, nem kissé bennfentes körökben osztják-e az irodalmi ösztöndíjakat, magyarán nem egyik író jelöli-e a másikat, Babiczky a következőket mondja.
Bennfentesség van. Amióta művészet létezik, azóta van. És persze nemcsak a művészetben, hanem az élet minden területén. Következik az emberi természetből, és mint ilyennel meg kell tanulnunk együtt élni vele.
A politikai oldalak közötti átjárásra vonatkozóan pedig a következőket mondja.
Ez leginkább egyénileg dől el. Bizonyos körökben egyáltalán nincs, és sajnos nem is elképzelhető, hogy legyen. A fiatalabb generációknál viszont, úgy veszem észre, egyre kevésbé számít. Egyfelől praktikumból, sokkal gyakorlatiasabbak, mint a felettük lévő generációk, másfelől kiábrándultságból, hiszen pontosan látják, sőt, a bőrükön tapasztalják, hova vezetett a lövészárok-szemlélet.
Szemesnek áll a világ, mondja a tapasztalt ember, s valóban, aki beleássa magát a témába és tájékozódik, az ismert ösztöndíjakon felül is talál azért ezt-azt.
A Fiatal Írók Szövetsége jelenleg például Köszönjük, Magyarország néven olyan pályázatot hirdet, melyben a minimum egy kötettel rendelkező, 18. életévét betöltött szerző, ha fellép egy színésszel vagy zenésszel, tehát művét felolvasóesten vagy megzenésített alkotásként tálalja − elsősorban a középiskolás korosztály számára − pályázati pénzhez juthat. Erre a pályázatra összesen hatvanmillió forint áll rendelkezésre.
Bizonyos kerületi önkormányzatok is nyújtanak irodalmi támogatást.
Nemrég zárult le a például a IX. kerületben a pályázat arra a Ferencvárosi József Attila irodalmi támogatásra, melyet hat hónapon keresztül három főnek adnak nettó százezer forint értékben. Ebből megélni nyilván nem lehet, de arra jó tud lenni, hogy bizonyos alkotások megszülessenek. Ennél a pályázatnál nem muszáj önálló kötettel rendelkezni, sőt, azokból maximum három lehet a pályázónak, tehát igazán befutott írók már nem jelentkezhetnek, de irodalmi publikációs lista természetesen kell. Noha a pályázat ferencvárosiként van meghirdetve, nem muszáj hozzá ferencvárosi lakosnak lenni. Az ösztöndíj a megírandó műveken túl járulékos kötelezettségekkel jár, középiskolai felolvasásokkal, a saját mű online bemutatásával, könyvheti részvétellel, melyet az önkormányzat szervez. Soha rosszabbat.
Néhány kategóriával szigorúbb, ezért más körnek szól a pusztán 2020 óta létező Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj Pályázat, itt ugyanis minimum 35 évesnek kell lenni és két, nem magánkiadású szépirodalmi kötettel rendelkezni. Ez tehát már egy rendes írói pályázat, az összeg is magasabb: nettó 160 ezer forint. Itt sem kell erzsébetvárosinak lenni, az ösztöndíj annyiban erzsébetvárosi, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat adja. Ma már általában az ösztöndíjak bevonják a közösségi médiafelületeket is a művek népszerűsítésébe, ehhez hozzá kell járulnia a jelentkezőnek, ahogy az is egyre inkább jellemző, hogy eleve kreatívan próbálják meg ezeket a pályázatokat kiírni, itt például a jelentkezőknek hozzá kell járulni ahhoz, hogy egy-egy művet képzőművészeti, illetve táncszínházi projekt keretében használjanak fel.
Az erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjat öten kapják fél éven keresztül, tavaly olyan ismert írók részesültek benne, mint Tóth Krisztina, Szvoren Edina vagy Peer Krisztián költő, ami Gács Anna, az ösztöndíjakat elbíráló bizottság zsűrielnöke szerint azt mutatja, hogy még a befutott írók is milyen sanyarú helyzetben dolgoznak.
A fiatal alkotókat támogató ösztöndíjak közül az egyik legrégebbi és legelismertebb a Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíj bruttó 200 ezer forinttal, itt azonban maximum 35 évesnek lehet lenni, és egy évre szól. Akik ezt megkapják, általában maradnak az irodalmi pályán, Móricz-ösztöndíjas volt annak idején Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina vagy Térey János is. Létezik még kifejezetten drámaíróknak az Örkény István drámaírói ösztöndíj fiatal, negyven alatti színpadi szerzők részére, ez hat hónapra szól és 2020-ban 200 ezer forint volt, a műfordítóknak pedig a Babits Mihály műfordítói ösztöndíj, mely szintén hat havi összeg és bruttó 200 ezer forint. Az MMA-nak három évre szóló művészeti ösztöndíjai vannak, ennek van irodalom alkategóriája is, ez is havi bruttó 200 ezer forint.
Előfordul, hogy vállalatok, magáncégek is belépnek az irodalmi pályázatok körébe. Ezt tette például az egyik ismert kártyakibocsátó cég is, melynek kétmillió forintos éves ösztöndíja egy negyven alatti, minimum kétkötetes férfi és egy ugyanilyen paraméterekkel rendelkező női szerzőt támogat Alkotótárs nevű irodalmi ösztöndíjával, melynek célja, hogy a szerző készülő kötetét előmozdítsa. Ennek zsűrijében például Tóth Krisztina is ott ül, aki a fent említett erzsébetvárosi pályázatnak egyik nyertese.
Itt azonban elég erős a céges kötelezettség is: a nyertesek vállalják, hogy tíz hónapig, az ösztöndíj futamideje alatt havi rendszerességgel irodalmi levelezést folytatnak egymással a Könyves Magazinban, amelyben olyan társadalmilag releváns kérdésekre reflektálnak, amelyek a névadó szponzor érdeklődésének fókuszában állnak, például a szegénység, a digitális leszakadás és a klímaváltozás, illetve egy évig ezekben a kérdésekben akár fel is szólalnak nyilvánosan vagy önálló művet hoznak létre a témában. Ez már egy kicsit más jellegű támogatás tehát, itt már több az ide nem illő, az íróra háruló kötelezettség.
Teljesen civil kezdeményezés a debreceni Páholy Irodalmi Díj, amit idén decemberben adtak át először. Elsőként Bereményi Géza vehette át. Az elismerést a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon törzsközönsége alapította, és ők is adják össze a díjazottnak járó egymillió forintot. A debreceni irodalombarátok ajándékáról évente egyszer döntenek a támogatók azon szerzők közül választva, akiknek az adott évben könyve jelent meg.
Szintén nem alkotói ösztöndíj, és nem is jár rendszeres támogatással, de igen rangos közösségi alapítású elismerés a Baumgarten-Emlékdíj.
egyszeri alkalommal 800 ezer forintot jelent az eredeti, Babits nevével fémjelzett, 1927 és '47 között létező rangos irodalmi elismerést és támogatást, a Baumgarten-díjat felidéző Baumgarten-emlékdíj,
mely 2019-ben jött létre Kukorelly Endre író-költő kezdeményezésére és közösségi finanszírozású. Az idén mások mellett Garaczi László, Bodor Ádám, Margócsy István és Selyem Zsuzsa kapták. A díjnak kistestvére is van, a Baumgarten-emlékjutalom, ez 200 ezer forinttal jár.
Az eredeti, a Nyugat második, illetve harmadik nagy korszakát kísérő Baumgarten-díj mai verziójával szemben, mely inkább jelkép vagy irodalmi érték, valódi segítséget jelentett költőknek, íróknak, ez az, amit József Attila oly sokáig nem kapott meg a kurátor Babits miatt, pedig ha megkapja, másképp alakulhatott volna a sorsa. Amikor viszont megkapta 1938-ban posztumusz, már semmit nem jelentett a költő és a születendő művek szempontjából. A Baumgarten-díjat, melyet egyébként korában többek azzal vádoltak, hogy a liberális írókat támogatja, annak idején többek között Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő és Karinthy Frigyes is megkapta.
Az évdíjak összege 3-8 ezer pengő volt, 1947-től pedig 8-10 ezer forint. Az 1920-30-as évekbeli 4000 pengő mai értékre átszámítva körülbelül 3-4,5 millió forintot jelent, tehát egy olyan összeg, amiből ha szerényen is, de egyéb tevékenység gyakorlása nélkül meg lehet élni. A Baumgarten-díjat az arra különösen rászoruló és méltó díjazottaknak akár több évre meghosszabbíthatták vagy újra kiadhatták.
Számos író, köztük például Kukorelly Endre a németországi DAAD-ösztöndíjjal alkotott, de ehhez egyrészt jól kell németül tudni, másrészt nem árt valamilyen germanisztikai vagy nemzetközi érdekeltségű kapcsolódást mutatni és jó német kapcsolatokkal rendelkezni.
Egyéni alkotói pályázatot tulajdonképp bármikor be lehet a Nemzeti Kulturális Alaphoz vagy az EMMI-hez adni, de ezek ritkák, nem nagy összegűek és elbírálásuk teljesen esetleges, legtöbbször pedig indoklást sem fűznek az elutasító vagy részben elutasító eredményhez.
Kimondhatjuk tehát, hogy ma ösztöndíjból, hosszú távon legalábbis az író nem tud megélni, a piacról is csak kevesen, mintegy tucatnyian, legtöbbjüknek tehát az írás mellett más feladatot is kell vállalni, ami még mindig tartozhat az irodalom vagy az írás tárgykörébe. Mert ahogy Háy János mondja az Index kulturális podcastjében, Magyarország nem tud eltartani 2000 írót, körülbelül ennyi tagja van ugyanis hivatalosan a különböző írószervezeteknek, beleértve a költőket és a kritikusokat is. Vagy pedig vágyakozhatunk a skandináv országokba, ahol nemcsak az oktatás sokkal jobb, de az alkotói ösztöndíjrendszer is lényegesen kiterjedtebb. Vagy újfent konstatálhatjuk, írónak lenni nehéz kenyér, és még mindig vigasztalódhatunk Adyval.
Mi urunk: a Pénz
Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri Magunkból,
Istenem, be kevés marad.
Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.
Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot
Tegnap Dantét őrte meg agyunk
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.
S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad.
Kozár Alexandra
|
>
