177 éve, 1844. november 13-án szentesítette V. Ferdinánd magyar király a Magyar Királyság országgyűlése által szeptember 26-án meghozott hivatalos nyelvtörvényt. Azóta Magyarország államnyelve szinte megszakítás nélkül a magyar.
1844. évi II. törvénycikk
Ez az a törvény, melyet V. Ferdinánd magyar király 1844. november 13-án, pontosan 177 évvel ezelőtt szentesített. Az országgyűlés szeptember 26-án szavazta meg a törvényt. Az előtte lévő 844 évben nagyrészt a latin volt a hivatalos nyelv, illetve II. József (uralkodott: 1780-1790) idején a német. Ettől a dátumtól kezdve azonban egészen a mai napig, megszakítások nélkül a magyar maradt a hivatalos nyelv, csupán a forradalom és szabadságharc utáni megtorlás időszakában tértek vissza a hivatalok néhány évre a német nyelvre, központi utasítás szerint. Az 1844. évi nyelvtörvény ekképpen határozott:
Az ország Rendei ő Felsége kegyelmes megegyezése hozzájárultával meghatározták hogy:
1. § Az országgyüléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki.
Ez a paragrafus mindenkit, aki a parlamenttel kommunikálni akart - még az uralkodót is - a magyar nyelv használatára kötelezte. Az országgyűlés nem fogadott el olyan beadványt vagy leiratot, ami nem magyarul lett megfogalmazva.
2. § A törvénycikkek valamint már a jelen országgyülésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni
egyedül magyar nyelven fognak.
A második paragrafus a törvényalkotást és az uralkodói jóváhagyást is csak magyarul fogadja el, minden más nyelvet kizárva.
3. § Országgyülési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar lészen,egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, a közelebbi 6 évek alatt tartandó országgyüléseken szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék.
A harmadik paragrafus minden parlamenti vitát, beszédet vagy társalgást magyar nyelven ír elő. Kivételt képeznek ezalól azok a például horvát vagy egyéb nem magyar nyelvű képviselők, akik a kapcsolt részekről, azaz Horvát-Szlavónországból, a Katonai Határőrvidékről vagy a Bánságból származnak. De ezeknek is előírja, hogy hat éven belül meg kell tanulniuk alkalmazkodni a magyar nyelvű törvényhozáshoz.
4. § A magyar udvari Cancellaria útján az ország határain belől bocsátandó minden iratokban, akár legyenek ő Felsége által aláirva, akár nevében adassanak ki - és így a magány folyamodásokra kelendő rendeletekben és határozatokban is - szinte a magyar nyelv használtassék.
Azaz minden Kancellária által kibocsátott hivatalos iratnak magyar nyelven kell megjelennie.
5. § A királyi Helytartótanács minden nemű tárgyalásaiban, hivatalos foglalkozásairól viendő jegyző-könyveiben, valamint ő Felsége eleibe terjesztendő felirásaiban, és az ország határain belőli minden hatóságokhoz bocsátandó minden intézményeiben a magyar nyelvet használja;- azon levelezések, mellyeket a királyi Helytartótanács a hadi fő-, és az ő Felsége örökös tartományaibeli polgári törvényszékekkel s kül-országi törvényhatóságokkal folytatand, ide nem értetvén.
Az ötödik paragrafus még tovább megy, mint az eddigiek. A koronát képviselő és annak nevében eljáró Helytartótanácsot is kötelezi a magyar nyelv kizárólagos használatára. Kivételt képeznek az olyan ügyek, amelyek nem kizárólagosan a magyar államra, hanem az egész birodalomra vonatkoznak (például a külügy vagy a hadügy), illetve az osztrák tartományokkal való levelezések.
6. § A királyi udvari főtörvényszék nyelve az ország határain belől indított minden perekre nézve, valamint az ország határain belőli minden itélőszékek - következéskép a szentszékeknek nyelvök is, a magyar lészen;s azon itélőszékeknek hivatalos minden egyéb dolgaik is
magyar nyelven folytatandók.
Magyarán az igazságszolgáltatás nyelve a magyar. Minden bíróság - még az egyházi bíróságok is - csak magyar nyelven működhetnek.
7. § A kapcsolt Részekbeli törvényhatóságok a magyarországi hatóságoknak magyar,- ezek pedig a kapcsolt Részekbeli törvényhatóságoknak latin nyelven irt leveleiket is fogadják el; tárgyalják, és azokat illő válasszal lássák el.
A hetedik paragrafus engedélyezi a nem magyar nyelvű tartományoknak a magyar és a latin nyelv használatát is a magyar nyelvű hatóságokkal való levelezéseik során, de kötelezi őket, hogy a nekik magyar nyelven írt levelekre is válaszolniuk kell.
8. § Ő Felsége már kegyelmesen elrendelte, hogy a magyar nyelv a kapcsolt Részekbeli fő-, és minden közép iskolákban (Academia és Gymnasiumokban) mint rendszerinti tudomány taníttassék;
- nem különben
9. § Ő Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.
A nyolcadik és a kilencedik paragrafus összetartozik. Elsőként elrendelik, hogy a nem magyar nyelvű tartományokban a magyart, mint idegennyelvet a többivel egyenlő tantárgyként kell oktatni, úgy, mint mondjuk a latint. Ez a gimnáziumokra és az egyetemekre vonatkozik. Ezután pedig kijelentik, hogy az ország belső területén (ez Horvátországra és az idegennyelvű tartományokra nem vonatkozik) a közoktatás nyelve a magyar legyen.
A törvény jelentősége elvitathatatlan, hiszen nélküle talán sosem emelkedett volna a magyar nyelv hivatalos rangra. II. József nevezetes tollvonása (amelyben három kivételével minden rendeletét, így a német nyelvrendeletet is visszavonta), a nyelvújítás, meg persze ez a törvény képezi a mai magyar nyelvi műveltség három alappillérét. Ezek nélkül talán ma németül beszélnénk. Ki tudja?
Magyarul időnként egész jól megértjük egymást. Ennek ellenére a magyar egészségügyben (merev fennhéjázással és fontoskodó módon) napjainkban is az idejét múlt (holt) latin nyelvet erőltetik. Elvárható a korszerűség, a gyors fejlődés, ha ez a terület ennyire maradi és sznobizmussal kevert, erőltetett rangkórságban szenved? Ebből kiindulva talán az sem véletlen, hogy idehaza négyszer annyi kórházba került beteget visz el a pandémia, mint pl. a szomszédos Ausztriában.