fekszünk egymás mellett
kéz a kézben - felettünk
a csavaros fűz levelére
szikrákat fröcsköl a nap,
a magasban alig mozdul a felhő,
lent enyhe szellő ringatja az ágakat,
felhevült testünkre rajzolva
absztrakt árnyakat...
a strand zaja itt már
csak tompa zsongás,
s megszelídül, mire ideér
a hangszórókból bömbölő
sláger-montázs...
jó így veled -
heverni zsibbadtan a
ránk zuhant kánikulában,
minden gondot lerázni,
mint apró bogarat,
csak hallgatni, csendben
bámulni a leveleken áttűnő eget,
és szőni szép terveket,
hogy egyszer majd
nem lopni kell boldog perceket,
és minden nap lehet így -
feküdni egymás mellett
kéz a kézben veled.
Absztrakt árnyak... strand zaja... tompa zsongás... slágermontázs... Annyira igazi ez a nyári idill, mintha csak valamiféle álomból idéznéd. Pedig hát minden sora valós. A kedves emlékeket mindig jó feleleveníteni. Már ezért is megérte versbe foglalni ezt a napot. Gratula + pacsi!
Kedves Gabriella, nekem ez a vers olyan statikus kép, amelyben a légy is megáll a levegőben. bizony sokszor voltam én is így, s kívántam, hogy örökre megálljon az idő. Nagyszerűen kifejező, nekem tetszett
>
