Gyerekkorom távol-sziget –
emléke még sűrűn kísért,
mocsár mélyéről méreget;
hullámhangú időm lidérc.

Néha -néha van alkalom:
összevetek múltat – velem,
s aprókölyök-ábrándjaim
kevergeti szédült fejem.

Pusztaság vár, vonz az Alföld,
tücsökzizgés, békazsongás,
Tisza partján perzselő nap –
menekül a gonosz rontás.

Elmém megtért bizonyosság,
visszavágy ízemmel együtt,
hazaér, mint kóbor jószág,
a régi tájra terül – megjött.

2007.08. 10.