Nap felé fordítom
kerti hintaágyam,
eldajkálom magam
a koraőszi nyárban.
Zuhan a gondolat
ólomként, magától –
lehunyt szemeimben
megérint a távol.
Csónakban ülök most –
csendbe zár a nádas –,
csillámló víztükör
nyugodt fénye bágyaszt.
Úszóval horgászom –
hullámon bukdácsol –,
lehunyt szemeimben
megérint a távol.
Katonásan állok –
zöld határ őrzője –,
rozsdás vastoronyból
nézek jövendőbe.
Előttem búzaföld –
délibábbal táncol –,
lehunyt szemeimben
megérint a távol.
Kisgyermekké válok –
fekszem tágas réten –,
kinyújtott kezekkel
csomót kötök égen.
Illatok, emlékek
megmaradnak mától,
lehunyt szemeimben
megérint a távol.
Kompot küld az álom,
elalszom a révén –
ringat sok nyáremlék
így szeptember végén.
2006-09-25
|
>
