Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér.

Koldus alszik avarágyán,
takarója sátorvászon,
deres feje rongypárnáján –
álma kővel bélelt bársony.

Nincsen ajtó, nincsen kapu,
háztetője a csillag-ég,
talpán fonnyadt útilapu –
szeme száraz könnyben ég.

Rideg télben múló álom,
illatozik fenyőága,
rávirrad egy új karácsony,
megcsillan jégpalotája.

Fagyszemében messzeség,
szenvedése messze rég,
gyertyát gyújt a lelke még,
könnyű fényű lángja – kék.

Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér…