Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér.

Koldus alszik avarágyán,
takarója sátorvászon,
deres feje rongypárnáján –
álma kővel bélelt bársony.

Nincsen ajtó, nincsen kapu,
háztetője a csillag-ég,
talpán fonnyadt útilapu –
szeme száraz könnyben ég.

Rideg télben múló álom,
illatozik fenyőága,
rávirrad egy új karácsony,
megcsillan jégpalotája.

Fagyszemében messzeség,
szenvedése messze rég,
gyertyát gyújt a lelke még,
könnyű fényű lángja – kék.

Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér…

Biztonságos meleg szoba
pattogótűz hangulata,
fenyőfaág, illatgyertya –
boldogságunk hozadéka.

Forró borok illata száll,
az éjszaka mámort ígér,
az ünnep már a kapuban áll,
szemében száz csillagfüzér.

Családtagok szava hevül,
körbevesz, mint puha posztó,
karácsonyfa körül terül,
szentesténk – ajándékosztó.

Kapualjban rongyos alak
összeszedi semmi jussát,
néhány kukát felborogat –
emlegeti jó Jézusát.

Pustoló hó hörgést takar,
a csavargó padon görnyed,
dermesztő szél arcába mar,
fagyvigyora torz kísértet.