Hívlak, mint hűl a félhomály,
csak szunnyadj még a padon,
szólok, ha dűl a kertre már
a pilledt pára vakon.
Húzódj az ablakok mögé,
keverd gőzölgő teád,
s érezd az illatok közé:
mindig gondolok terád.
Billegő bárkánk – hintaszék,
hajónk most biztos világ,
derekunk védi puha pléd,
lábunkat öreg kutyánk.
Előttünk álmos élvezet,
a nagy életkönyv pihen,
abba kell írnunk szépeket –
mindvégig –, én azt hiszem.
|
>
