Párhuzamos síkok, helyszínek. Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted zajlók, és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából készült sorozatfelvételek
járdarepedésnyi mikrovilágról — az agy merevlemezére exponálva.
Összeérő pólusok szikra- kisüléseitől élesre állított érzékek.
Megérint. Mellbe vág. Betölt. Szimultán jelenléteidben ott pulzál
egy képtelen ígéret teljesülésének zavarba ejtő esélye.
II.
Nincs mit kezdened
Mit kezdhetnél a dezsavükkel? Nem ezt, nem így,
és még csak nem is te. Legfeljebb hasonlót, ha egyáltalán. Áttetszővé
fakulva is rendre visszacsatol saját jelenébe a tiédből. Ám átjárás csak
a múltba, soha abba az immár idegen jelenbe. Ha olykor cseppfolyósan
mégis föltolul, értelmezhetőség híján csak rendszert terhelő üresjárati
folyamat. Élhetsz ugyan visszafelé is, persze, de mindig csak, mint a
mostani éned. Íme, a szimultán korlátai. Nincs mit kezdened velük.
III. Így képzelem
Ott majd föltárulsz mindeneknek. Átlátható
lesz összes áramköröd, és közöttük minden létrejött vagy csak lehetséges
kapcsolat. Egyszerre leszel, aki valaha is voltál és még itt lehettél
volna. Egyetlen személy tudatává rendeződik össze – közvetlenül
lehívható formában – minden letöltött információ, és jelenléted kitölti
az összes bejárt helyszínt. Idő és tér korlátai nélkül szabadságod
csaknem teljessé tágul. Tenmagad maradsz az egyetlen határ, amit
átlépned nem adatik meg, mert már csak önnön teljességed lehetsz.
(Igazság ha tétetik, én így képzelem.)
>
