Kibontott zászló. 
            Kokárdavirág. 
            Égre nyújtózó, 
            Tiszta ifjúság. 

            Gyémánt volt szava. 
            Ha felszikrázott, 
            Kihűlt parázsból 
            Élesztett lángot. 

            Mintha örökké 
            Március volna, 
            Izgatott egyre 
            Forradalomra. 

            Elzúgott ismét. 
            Mégis: azóta 
            Fülemben cseng a 
            Toborzó nóta. 

            Március örök, 
            Halál sem rontja, 
            Azt üzeni Dzsó: 
            Utassy Jóska.

Derengő múlt parány gyerek szemében,

szende tűzvihar, hogy égni hagyjanak,

imák, miket totem hitembe varrtam,

és a dac újra átitatja vérem,

lázadásra bújt, míg csalárd a béke.

Friss bogáncs, babér hajamba nem ragad,

kezem sután fogom; félnem így szabad,

s ha mégse… sárba márt e szutykos élet.

Cifra rongy petákot ér Dior között,

szakadnom illenék, egyszer elnövök.

Utam kerengő fényein sikongva

lelkem tombol, más jövőről álmodom.

Szürke vágyaim közé csodát sodor

az éter; élj, szeress, erembe zsongja.