(sci-fi novella)

A parkban halkan verte az eső az ősfák leveleit, ám szinte alig jutott Tom ruhájára, aki fülében az MP3-as lejátszó dugóival lendületesen kocogott a kanyargós ösvényen. Egy Green Day szám ment éppen, a Boulevard of Broken Dreams. Elgondolkozott az elmúlt hetek eseményein, sorsuk visszavonhatatlan, hirtelen változásán. Csak futott a zene ütemére, és közben el sem jutott tudatáig - amikor kiért a fák fedése alól -, hogy jócskán eláztatta az eső. A következő - Wake Me Up When September Ends című - nóta teljesen a hatalmába kerítette, rohant volna ki a világból, de a Chemilyn vegyi üzem betonkerítése útját állta. Vissza kellett fordulnia a tópart felé. Ekkor nézett rá az órájára, és megdöbbenve tapasztalta, a szokásos egyórás futása most majdnem duplájára sikeredett.

Délután 6 óra volt. Az üzemben rekedten szörcsögő elektromos kürt jelezte a műszakváltást. Két hónapja még itt dolgozott a kedvese, Cecília is. Most azonban a park túlsó felén lévő kórházban fekszik tehetetlenül. Cecília három hete esett el először, addig csak a bal keze és bal lába butáskodott (ahogy ő fogalmazott), de aztán rohamosan elindult a leépülése. Háziorvosa mozgásszervi problémaként kezelte a baját, és mentővel hordatta hetente kétszer a gyógyfürdőbe. Később azonban már a vizeletét sem tudta tartani. Ekkor szállították be Tom határozott közbenjárására a helyi kórházba. A neurológiai osztályon azonnal elkészített CT felvétel egy tyúktojásnyi daganatot mutatott az agyban. A röntgenasszisztens fejcsóválva tette hozzá: egy éven belül már ez a negyedik hasonló esett a Chemilyn vegyi üzem dolgozói körében.

Lassan bandukolt a kórház irányába. Azon morfondírozott, mit mondjon Cecíliának: szépítgesse-e a tudomására jutott tényeket, vagy nyíltan - a szokásos stílusában - vázolja a Gregtől hallottakat? Közölje-e kedvesével, hogy a biopszia során vett minta pozitív?

Megállt a tóparti parkolóban hagyott öreg autója mellett. Bedobta a melegítőfelsőjét, megtörölközött, és belebújt a magával hozott pulóverbe. Annyira elfoglalták gondolatai, hogy szét sem nézett, mielőtt lerántotta átázott alsóját, és átcserélte kopott  farmerjára. Merev tekintettel révedt a visszapillantóba, megigazította szárazra törölt rövid haját, aztán feszült tartással elindult a kórház felé.

Laketown kisváros, így könnyen lehetett értesüléseket szerezni. Szinte mindenütt dolgozott valaki, akivel egy iskolába járt,  együtt focizott, vagy éppen a gyerekkori házuk környékén lakott, mint Greg, a kórház neurológusa.
Greg nem tartott előadást, nem fontoskodott. Átvilágította a CT által készített felvételeket. Tüzetesen leírta Tomnak a koponyában lévő daganatot, és a másik rétegfelvételen egy árnyékot, egy kisebb foltocskát. Szerinte az már a tojás nagyságú daganat áttétje lehet a mintavétel eredményének figyelembevételével. Valós következtetés tehát, hogy az agyszövetre hatalmas nyomást gyakorló, és ezáltal ödémát okozó burjánzás agresszív és rosszindulatú.

Tom billegett a talpán, megpróbált terpeszt felvenni, de az nem tűnt eléggé illendőnek a helyzethez képest. Visszaállt az előző pózba, és mereven nézte a tomográf által készített filmet. Jól látszott, hogy a tíznapos időeltolódás mennyivel növelte a daganat nagyságát. Greg tehát nem a levegőbe beszélt, amikor említette a tumor agresszivitását.

- Khhm... khhm... - köszörülte a torkát Tom - szerinted mi a következő lépés?
- Hát, az attól függ, mit mond az agysebész. Elvállalja-e és mikor - felelt kissé vontatottan Greg.
- Rendben, holnap beszélek vele - válaszolta Tom.

A kórteremben Cecílián kívül öt beteg tartózkodott. Az ajtó mellett mellett egy szklerózis multiplexes gyógyíthatatlan beteg, az ablaknál egy régebben műtött középkorú nő. A szoba túloldalán - középen - egy frissen műtött agyú fiatal lány aludt, akit körbevett két új felvételis nő, heveny neurológiai tünetekkel. A frissen műtött lány nem mozdult, és alig észrevehetően vette a levegőt. A szeme körüli lila foltokkal az arca olyan volt, mint akit összevertek. A régebben operált nő fennhangon éppen Cecíliához beszélt, azt magyarázta, hogy a férje fogja a lábát, és nem engedi el egész éjjel.
Cecília elmosolyodott, amikor meglátta Tomot. Bágyadtan suttogta: gyere csak, gyere, mindjárt abbamarad a mesélés. Tényleg úgy történt. A szomszéd szuszogva hátradőlt, és néhány pillanat múlva elaludt.
Tom megcsókolta Cecíliát, leült az ágy mellé tett ülőkére és megfogta a kezét.
- Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Sokkal jobban - válaszolta Cecília. Megtapogatta a homlokán lévő ragasztást, a mintavétel helyét.
- Arra gondoltam, már nem süt az erkélyre a nap, kimehetnénk. Ott jobban tudunk beszélgetni. Tom felállt, felsegítette kedvesét az ágyból. Ráadta köntösét, és lassan kisétáltak a kórtermeket övező erkélyre. Mivel Greg elmondta neki tudta, hogy amíg a daganat köré nem gyülemlik fel újra folyadék, addig jobban fogja kedvese érezni magát. Nem nehezedik akkora nyomás az agyra. Szó volt arról is, hogy majd időről időre lecsapolják az ödémát.

- Hogy haladsz a kísérleteiddel? - kérdezte Cecília.
- Nem tudok a munkára koncentrálni, a régebbi eredményeket adminisztrálom csak. Az állatkísérletek bebizonyították, meg lehet oldani az agyhullámok letöltését, ezáltal az agyi tevékenység számítógépes rögzítését. Tehát egy kellően nagy kapacitású merevlemezen az emberi agy memóriáját is tárolni lehet.
- Ez csodálatos! - akkor nemsokára beszélgethetünk elhunyt hozzátartozóinkkal, barátainkkal. Tényleg igazzá válhat a túlvilágról szóló mendemonda.
- Igen, úgy néz ki, hogy megoldható. A számítógépes szoftver már működik. Néhány napja a patkányok letöltött memóriája a laboratóriumban már vezérli az egyszerűsített robotokat. A fő probléma, hogy az emlékek csak hosszadalmasan tölthetők le. Legjobb módszer az lenne - ha működik -, amit Leslie-vel kigondoltunk: A halálközeli élmény időpontjában levett emlék-mix, ami olyan, mint egy zip-fájl. Ezt pillanatok alatt lehetne rögzíteni. Csak hát... aki nem akar meghalni, azt nem ijeszthetjük halálra. Leslie szerint talán a "bungee jumping" effektussal megoldható lenne. Amikor a felkészületlen embereket a mélybe vetik, nagy valószínűséggel beindul az emlékek hirtelen lepörgése.

- Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni, de velem mi van? Mit mond Greg? - váltott hirtelen témát Cecília.
- Édesem... édesem - sírta el magát Tom - pozitív a szövettani eredmény, és ez már sajnos végleges.
- Akkor mi már nem költözünk össze sohasem. Nem töltjük együtt öreg napjainkat, ahogy terveztük. Tudod, nem is magam sajnálom igazán, hanem téged. Te még sokáig fogsz szenvedni az emlékektől. Nekem viszont már nem sok van hátra. Én hetek alatt meghalok - érzem. Egyszer... egyszer úgyis meg kell halni mindenkinek. Nézd, itt van a zsebemben, lerajzoltam már a síromat is! Egy nyitott könyv alakú síremléket szeretnék, amilyen az életem volt.

Összeborultak, sokáig rázta őket a sírás. Csak amikor már hűvös kezdett lenni és sötétedett, akkor mentek vissza a kórterembe.

Tom, a Cecília ágya feletti polcra tette a laborból magával hozott, laptophoz hasonló berendezést és bekapcsolta.
- Édes, itt van ez a néhány érzékelő, amikor nem zavar, tapaszd föl! Le szeretném tölteni az álmaidat, a gondolataidat, hátha sikerül. Tudod, hogy én mennyire hiszek benne.

Tom mintha megkönnyebbült volna az előző napi beszélgetés után, most jobban haladt a kísérletekkel. A patkányagyakból letöltött információk életre keltek. A négy számítógépből létrehozott hálózat egy véletlen kódbevitelre kommunikálni kezdett.
Leslie kiáltott fel hirtelen:
- Tom, ezek szomjasak virtuális értelemben! Véletlenül beírtam egy képjelszót "blue_lake _01123.png", erre beindult a vinnyogás. Hallgasd meg! Tom fejére illesztette a fejhallgatót, és megdöbbenve hallgatta, miként áramlik a patkányhang egyik gépből a másikba.
- Leslie, ezt megcsináltuk! - és ez csak a kezdet. Képzeld el, amikor majd egy egész virtuális világ fog ezen a módon létezni! - vagyis nemlétezve működni, gondolkodni, kommunikálni, és akaratával robotokat működtetni, amik fenntartják a rendszert, a struktúrát. Ha már elhasznált lesz valakinek a porhüvelye, akkor nyugodtan letöltheti az agyát, és átadhatja lelkét az örökkévalóságnak, a soha nem pusztuló, végtelen időnek.

Este 10-kor - mikor már izgatottsága alábbhagyott, Tom is feltapasztotta a számítógéppel összekötött érzékelőket homlokára és tarkójára. Bevett két szem altatót, és Cecíliára gondolva várta az álmot.

Cecília állapota gyorsan romlott, már rettenetes fájdalmai voltak. Az agysebész megígérte, hogy üzen Gregen keresztül, de semmi sem történt.
- Sok az operációra váró beteg - mondta Greg -, és mind sürgős.

Tom elindult a kórterem irányába a végtelen hosszú folyosón. Menet közben a megműtött középkorú nő jutott az eszébe, akinek megbolydult az agya, és a koponyájában csillagszerűen szétszóródtak a burjánzó sejtek a beavatkozás hatására. A frissen műtött nő talán soha sem tér magához - töprengett. Ez várhat Cecíliára is, ha mégis elvállalják az operációt...

Amikor belépett a kórterembe Cecília éppen hányt. Tudta, ez a kemoterápiás szerek mellékhatása. Greg említette, hogy nem jól reagál a szervezete, de egyelőre valamivel próbálkozni kell. Aztán, ha semmi sem segít, akkor majd az elfekvőben... Ott már csak várják a halált.

Leült az ágyra, megigazította a párnát, és segített ülve elhelyezkedni Cecíliának. Elmondta, mire jutottak Leslie-vel, és hogy ő is letölti az álmait, a gondolatait. Hátha beindítható embernél is az adatkommunikációs lavina.
Cecília merev arccal nézte. Látszott, néha már nem érti, miről van szó, annyira a fájdalomcsillapító hatása alá került. Lassan lecsukódott a szeme, leereszkedett a válla. Tom végigfektette az ágyon, megigazította a párnát, s betakargatta. Cserepes száját egy vizes zsebkendővel megtörölgette, aztán megcsókolta. Feltapasztotta az érzékelőket és elköszönt. Kifelé menet még visszaintegetett az ajtóból, mintha figyelné kedvese.

Leslie délután előadta ötletét, hiszen tudott mindent, ami Cecíliával történt az utóbbi időben. Szerinte, mivel úgy sem tudnak segíteni az asszonyon, jobb lenne, ha kihoznák a kórházból. Megpróbálnák  - amíg segítséggel mozogni tud - megcsinálni az ugrást, hogy minél több emléksűrítményhez jussanak.
- Hétvégén nem dolgoznak a szemközti irodaház építkezésén, viszont a mélygarázsból - amit már átadtak - fel lehetne jutni a tetőre. Csak szerezni kell egy pár gumikötelet... Cecília úgyis olyan tompa, hogy nem venné észre, mire készülünk - magyarázta Leslie.
Tom némán bámulta az íróasztalát, érlelődött benne az elhatározás. Egyszerre hirtelen felpattant és nagy léptekkel járt körbe az irodában. Látszott rajta, hogy döntött.

Reggel Tomnak az első dolga volt a kórházba rohanni. Kopogás nélkül rontott az ügyelet végén bóbiskoló Greg szobájába:
- Mi a változás doki?
- Semmi javulás, nem reagál a beteg szervezete a terápiára - felelt száraz szakzsargonban a fáradt orvos. Üzent az agysebész asszisztense, hogy a konzultáció után úgy döntöttek, nem vállalható a műtét, mivel akkora részt kellene eltávolítani az agyból, ami - előreláthatóan - maradandó károsodással járna. Most felhívom a radiológust, javasolja-e így a sugárkezelést.
- Köszönöm, ne fáradj Greg! Elviszem ma Cecíliát haza - mondta eltökélten.
- Kérdezzük meg a radiológust, hátha  van még remény - próbálkozott erőtlenül az orvos.
- Tudod te is, hogy felesleges. Ne kínozzuk tovább! - legyintett szomorúan Tom, és elindult a folyosón.

A kórteremben annyit változott a helyzet, hogy a frissen műtött nő meghalt anélkül, hogy magához tért volna. Cecília ma nem hányt, mivel nem kapott a kemoterápiás szerből.
Tom összepakolta kedvese holmiját és a letöltött agyi információkat. Hozott egy tolószéket, s levitte az asszonyt a földszintre. Elintézték a kijelentkezést, röviden elbúcsúztak Gregtől.
- Sajnálom, hogy csak ennyire tellett tőlem. Sok szerencsét! - mondta borús ábrázattal az orvos.

Tom a laborhoz hajtott, ahol várta a csapata: Leslie és néhány munkatárs. Felvitték Cecíliát és az eddig letöltött anyagokat. Mindkettőjükre rárakták az érzékelőket, próbálták az adatokat konfigurálni, ráhelyezve a kettős hálózatra, elindítani azok öngerjesztő kommunikációját. Ekkor az asszony feljajdult. Nagyon rosszul lehetett, mivel nem kapott fájdalomcsillapítót. Tom úgy döntött, csinálják meg az ugrást most azonnal, és utána lehet majd adni ópiumszármazékot kedvesének.

Még egyszer ellenőrizték a vezeték nélküli rendszer működését és a már előkészített két legnagyobb kapacitású merevlemezes tárolót.
- Minden rendben, mehetünk - mondta ki a végső szót Leslie.

Az építkezésre egy ajtó felfeszítésével jutottak a mélygarázsból. A teherlifttel a legfelső, elkészült szintig mentek.
- Legalább negyven méter magasan vagyunk - gondolkodott hangosan Tom. Remélem elég lesz. Kiment egy kiszögellésre a belső átrium felett. Határozott eltökéltséggel lenézett. Visszafordult és Cecíliát is kitolta a kocsival. Rákapcsozta mindkettőjükre az öveket. Megtapogatta a jeladókat, intett a technikusnak, és gondolkodás nélkül levetette magát kedvesével a mélybe.

A gumikötelek végét a födémbe öntött betonvasak gyűrűibe hurkolták. Azokkal semmi baj nem történhetett, erősen tartottak. A második visszarándulás után mégis az átrium padlójára zuhantak mindketten. A kiszögellés végében lévő zsalulemez kiálló darabja elvágta a gumiköteleket, s azok tehetetlenül, tekergőzve hulltak súlyaikkal a félelmetes mélybe.

Leslie és a csapat rohant a lifthez, de valaki kikapcsolta az áramot közben.
- Sehova tovább! Ez minden eddigi eszement, felelőtlen kísérletünk tragédiája - ordította zihálva.
Lenn a garázsban - az elektromos kapcsolószekrények környékén - nem hallották a hangjukat, hiába kiabáltak. Tehetetlenül leültek a törmelékkupacokra. Leslie arcát a tenyerébe rejtve hangosan jajgatott, majd hirtelen elhallgatott, csak a vállai remegtek az elfojtott sírástól.
Az egyik technikus - Rick - ellenőrizte a laptopokat, hogy mennyi adat került a külső tárakba. Meghökkenve mutatta a maszatos Leslie-nek: mindkét tár félig tele, és mintha beindult volna az öngerjesztő folyamat. A szint lassan, de emelkedik.

Leslie savanyú ábrázattal kapcsolta be a hangfalakat. Amikor egy puha kendővel letörölte a monitort és a kamerát meglepetésében majdnem kiejtette kezéből a táskát.
- Csókollak édes, jól vagy? - kérdezte Tom hangja.
- Teljesen jól drágám, elmúlt a nyomás a fejemben - válaszolta Cecília.
- Nézd csak édes Leslie-t! - milyen furán néz, mint akinek nem jutott dinnyeföld. Pedig ezt megcsináltuk - ugye kolléga? Ezt jól megcsináltuk!
- Igen, persze, megcsináltuk - motyogta Leslie. Ezt bizony jól megcsináltuk... Azért kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez az egészhez Clever sheriff... Rick, hívd azonnal Cliff Clever irodáját!

Tom, Cecília - legyetek örökre boldogok a  virtuális világban!

2008. 12. 12.