Hallgatok, mióta lelkemet növöm.
Szómon réveteg pihen az ősi nyelv
kies világa; enyém az, őrizem.
Tettre vár a gondolat, legyen közöm.
Betűkön átsuhan szemem, küszködöm.
Fáj a lomhaság, és hallgatag hitem,
ezerszer szólanék, lenne még minek…
Börtönöm bezár. bilincseit töröm,
porba hull a rossz, ébredés az álom,
sekély az ész, ha mélybe húz; bebáboz.
Kevély világnak gondjai zsarolják
szellemem, derűm igézem. Dallamok
ölelnek át, általuk kapaszkodom,
régi-új leszek, a lázadó pogány.
| 
>
