Étel- és itallapot nem láttunk egyik asztalon se. Még el sem helyezkedtünk, megállt előttünk egy csinos, miniszoknyás fiatal pincérnő. Cseh nyelven érdeklődött hogylétünk helyett valószínű arról, hogy mit szeretnénk fogyasztani. Egy árva szót sem értettünk. Az idegenvezetőnket nem láttuk sehol, így tolmácsunk sem volt. Egyik asztaltársunk a német nyelvet a magyarral és kézjeleivel kombinálva próbált rendelni két korsó sört és két kávét. A „wie viel kostet korsó bier?” kérdésre azonnal válaszolta a kis a hölgy németül, hogy 65 korona. Gyuri egy pillanatra elhallgatott, ránk nézett, úgy gondolta nem jól hallotta. Megpróbálta németül a kávé árát megkérdezni, de arra is 65 korona volt a válasz. Enyhén gyanús pillantást vetettünk egymásra, hisz előző este az Óváros tér egyik legdrágább kocsmájában, az „U Kata”(A Hóhérhoz) nevűben is csak 50 korona volt egy korsó sör. A pincérnő láthatóan türelmetlennek tűnt, mi pedig nemcsak szomjasnak és fáradtnak látszottunk, hanem valóban azok voltunk. Ekkor a már jócskán megkopott angol nyelvtudásomból felvillant egy porlepte gondolat és eldadogtam tört angolsággal:

„It’s very….very…. expensive for us. We are very poor people from Hungary.” (Ez nagyon…nagyon drága nekünk. Mi szegény magyar emberek vagyunk.)

A pincérnő ezen a kijelentésen egyáltalán nem lepődött meg, azonnal reagált:

- I can understand you. I’v can get for you one inexpensive beer. There is diskont beer, one Budweiser, only 39 korona. (Megértelek. Tudok nektek egy olcsóbbat. Van diszkont sör, egy Budweiser csak 39 korona.)

- And how much is the cup of coffe or capuccino? - kérdeztem felbátorodva.

- The price is the same as beer - mondta és választ várva kissé türelmetlenül nézett ránk. Pár pillanat alatt jócskán leesett az italok ára, nekünk meg majdnem az állunk esett le.

- Kissé furcsa ez a söröző, itt mindennek ugyanannyi az ára – suttogta Gyuri, attól tartva, hogy a pincérnő megértheti. Nem volt időnk sokáig tanakodni, a kis hölgy erőltetett mosollyal, de kérdőn nézett felénk, nem akartuk magunkra haragítani. Rendeltünk két pohár sört és két kapucsínót. Kisvártatva már hozta természetes széles mosollyal a rendelést nekünk, „szegény magyaroknak”.

A capuccino kicsit forró volt, ezért Edittel kimentünk a mosdóba. Amikor visszafelé jöttünk láttuk, hogy a mi párjaink már a következő rendelést adták le. Az első két pohárral hamar elfogyott.

- A fiúk hamar megtalálták a hangot a csinos cseh kiszolgálóval - mondtuk, majdnem egyszerre.

- Jó, hogy lealkudtuk, úgy látszik nincs az a sörmennyiség, amit meg ne lehetne inni, ha ilyen „olcsón” adják - néztünk egymásra. A program zsúfoltsága miatt sokáig nem maradhattunk, pedig jólesett volna még üldögélni és pihentetni fáradt lábainkat. A késő ősz melengető sugarai átjárták minden porcikánkat. Lekerültek rólunk a vastagabb pulóverek, szélkabátok is. A lealkudott négy pohár sör hamar elfogyott. Kicsit mi is besegítettünk, valóban nagyon finom volt.

 A szomszéd asztalnál helyet foglaló utastársaink nagyon szerényen fogyasztottak. Amikor feltápászkodtunk a rövid tespedésből Gabi nevetve mondta:

- Láttam jó sokat ittatok Prága legdrágább söréből – én csak egy pohárral mertem inni.

Mikor megtudta, hogy valójában mennyiért ittunk egy pohár sört, azaz négy decit, nem akart hinni a fülének. Azt hitte, tréfálunk. Neki eszébe sem jutott alkudozni.

Az esetből okulva, szorult helyzetben nem kell szívbajosnak lenni külföldön, persze nem árt egy kis nyelvtudás. Mindenesetre ennél több mint ami nekünk volt. A „szegény magyarok” kifejezés igazából nem is áll messze a valóságtól.

2013. 02.03.