Borostyán kincseim jelekbe zárom,
’hogy dalnak hangjait pentaton sorok,
Elődeim élt egyszerű világom
színigaz meséit óva hordozom.
Kinyitni szónak leplezett lakatját,
megkísérelem, bilincsem oldja fel,
magam lehessek így szabad kamasz vágy,
mely parázsba zárva sem csitulhat el.
Most parány öböl, hol meghúzódhatok,
még rejtezem, még sebezhető vagyok.
|