A fenyő, fénynek fája nem szélben
nem felhő alatti rejtekekben,
hanem a sziklán hóporos mezben
sárga nyarakról álmodik -, mígnem
le nem hull a lepel, s fényadag jő -,
szélnek útravaló, neki a nyári hő ;
ez a lét versenyek versenye ismét,
készülj vigasz, mert a tél visszatért.
Visszajöttél te is, mosolyt hozva,
télifa voltam, szívem kiégett gyertya.
Nem hallgat a kis fülemüle -
kedvesemmel hallgatom, melléülve.
Ujjacskái közt szikra fenyőtű -
ír a hóba, "a szerelem mélymedrű".
Elszállt a picinyke, viszi énekét -,
kérdés, értjük-e még művészetét?,
Nem titok már, úgy hiszem, ki dalol
gyakran, párjával mindent egybehangol.
Kis madárka lelkünkbe muzsikálj -
és az öröm miközénk visszaszáll.
|
>
