Árva falevél reszket ágán
a szilfának, január táján -
körbetáncoló hópehelykék
jeges tisztasággal, belepték.
Mily szép a tél, igézet arcán
hűs, fagyos mosolyát ma csalfán
ne hazudja le köd, koholmány...
Kinek szíve átérezte már,
fent lesben vár miránk a halál;
Nem szívtelenség, csak tudni kell,
az úr csillagképbe rejti el.
Sok kis csillag, sok sok behemót,
úgy kimérik időnk - fenemód...
egyszer, ha sivatag lesz a föld -
lesírunk fentről, könnyed ne töröld!
|
>
