- Első rész
Arthur C. Clarke emlèkère

1.
Az alábbi novella, vagy iromány ki mennyi művészi értéket tulajdonít az ilyesminek, divatos angol nevén Short Story érdekes hasonlóságot mutat több hasonló, mindössze egyetlen első résszel rendelkezező novellával, melyet a Galaktika gyűlölök társaságának tagjai írtak.

- Nem állíthatjuk biztosan, hogy egy párhuzamos univerzumot fedeztünk fel. Az eltérések könnyen lehet, hogy végső soron, és ez most egy merész kijelentés lesz, az optika törvényeire vezethetőek vissza. Hiszen annak az esélye, hogy a távolság áthidalásával egy másik a miénkhez teljesen hasonló vagy azzal megegyező világegyetembe jutunk, igen csekély. Különösképpen, hogy jelenlegi ismereteink szerint a távolság áthidalhatatlan. Sokkal valószínűbb, hogy az, ami az ismert világegyetem határain túl terül el, valamiféle tükör.
Az a feltételezésest, hogy a tudomány ezzel valamiféle falba ütközött, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hiszen ennek a tükörnek a kiterjedéséről nincsenek pontos adataink, annyi bizonyos, hogy valószínűbbnek tűnik, hogy egy hihetetlen nagy kiterjedésű felületről van szó, és nem egy lényegében minimális teret foglaló jeladó állomásról. A legvalószínűbb feltételezés, és itt vetődnek fel a párhuzamos világokkal kapcsolatos kutatások, hogy univerzumunkat valamiféle buborékra emlékeztető felszín veszi körbe, és a most bevetett technológia segítségével ezt sikerült elérnünk. Különös paradoxon ez, hiszen az idegen civilizációkat és életet kutató intézet, ezzel ismét újra és vélhetőleg végérvényesen felfedezte fajunk korlátait, ám nem akadt ismeretlen élet nyomára.
Nem lehetett több 14-nél. Talán 15. És most fejezte be az iskolai dolgozatának felolvasását. Az egész osztály előtt. Még mindig rémesen izgatott. Mindenki némán és csöndben ült a teremben. A várva várt taps elmaradt.
Az óra után az egyik osztálytársnője odasietett hozzá a folyosón, gyorsan köszönetet mondott az előadásért, és elárulta, hogy tetszett neki. Megbeszélték, hogy pár nap múlva találkoznak tanítás után, és beszélgetnek egy keveset.
A többi óra, xenobiológia, asztrofizika, és alkalmazott kvantummechanika teljesen lefárasztotta. Az utolsó szünetben azon kapta magát, hogy egy hosszúra nyúlt pillanatig a felsősökre mered, akik ilyenkor az aulában múlatták az időt. Az egyik csoporttársukon nevettek, aki saját maga által szerkesztett cerebrum gyorsítót használt a dolgozatához.
Egyedül ment haza. Útközben a tananyag helyet, az írását tanulmányozta. Biztos van benne valami hiba. Nem akart klasszikus mesét írni, az egész digitális világ és azt kritizáló művek, már mindenkinek a könyökén jöttek ki. A mai napig elégedett volt vele, de most mégis úgy gondolta, hogy van benne hiba, amit meg kell keresnie és ki kell köszörülnie. A megfejtéshez, még otthon sem jutott közelebb.
A szülei még mindig nem voltak otthon. Egész nap a tintahal mechanikus testén dolgoztak. Ha végeztek jöhet a polip. Azt mondják az még egyszer ekkora munka lesz.
Bekapcsolta a tévét, valami zombis fim ment, nem kötötte le, és nem akart a hangolóhoz nyúlni. Igaz ma már szabad volt, mert nem kellet írnia, de akkor sem akart. Maga akart rájönni mit is gondol ezekről a dolgokról. Pont, ahogyan a feladat mondta.
Rendelt magának egy holografikus konzolt, és mert a hibát nem találta folytatta:
A 160 éves ember még mindig ott ült a kamera mögött, a hatalmas íróasztal mögött, amin egy apró akvárium foglalt helyet. Folytatta a mondanivalóját.
- És meglehetősen szokatlan. Felfedezünk egy vélhetőleg teljesen önálló autonóm valóságot, megérintjük a határait, de nem találunk benne magunkon kívül senkit, és semmit. Ez olyan mértékű függetlenség, ami talán kevés fajnak adatik meg. Az is lehet, már amennyiben valóban léteznek még hasonló buborékok, az olyan kihívást jelent a számunkra ami rajtunk kívül semmilyen más intelligens létformának nem adatott meg.
A kutató intézet feladata nagymértékben módosul, hiszen most már csak két lehetőség van: Az idegen létformák vagy a rejtőzködésre rendezkedtek be, vagy a buborék határain túl élnek. Akárhogy is a jelenlegi legmodernebb technológia segítségével, sem akadtunk a nyomukra.

- De ha ez egy tükörszerű dolog, ami innen nézve félbe vágva valami domború lencse, akkor felhasználhatnánk a kutatáshoz.
A 160 éves ember rá se hederített, folytatta.
- Az üzenet tehát egyértelmű: Vélhetőleg, ha élnek is ilyenek, egy másik valóságból figyelnek minket, és üzenetük is egyértelmű: Még egy ekkora területen sem fér meg két intelligens faj egymás mellett. Persze nem zárhatjuk ki, hogy az általunk ismert galaxisok valamelyikében, de más időben már létezett vagy létezni fog intelligens élet. Hiszen ahhoz elsősorban vízre van szükség.

Üzenete érkezett. A betűk pár napja már zölden jelentek meg a szeme előtt. Az előadás kedvéért állította át a retinakijelzőjét. Úgy gondolta, most sok minden meg fog változni.

- Nem találkozhattok. Az osztálytársnőd eredete nem igazolható. Az sem kizárt, hogy a DNS-e nem földi eredetű. Sajnálom kicsim. Tudom, hogy ez borzasztó, de nincs a városban másik ilyen jó nevű iskola, és most nem tudunk elköltözni. Próbálj meg a fajtád béliekkel barátkozni.
- De ha nem itt született nem kellene neki is olyan védőöltözetet hordani, mint nektek?
- Kicsim, ha sikerül olyan DNS frekvenciát azonosítanunk, ami kompatibilis lesz bármi mással az emberen kívül, és bizonyíthatóan az űrből származik, akkor beszélünk róla. De addig nem. Sushi a hűtőben.
- Hogy haladtok a tintahallal?
- Ha tudnád, mennyi idegpálya van egy ilyen állat testében. Majd mesélek, ha hazaértem.

A fiú töltött magának egy bögre kakaót, kiment a kertbe és a veteményesből a hatalmas áttetsző kupolát figyelte, ami mögött az atlanti óceán hömpölygött, Atlantika városa fölött.

2.

Miután véget ért a tanítás, a holoprogram is leállt. Elköszönni sem volt ideje barátnőjétől. Áttetszővé vált megremegett, akárcsak az ő szemszögéből a világ, és eltűnt.
Szemei fáradtak voltak, nyolc végtagjából már csak hatot érzékelt, és a tapadókorongjai java része is mozdulatlanul tűrte az első izom összehúzódásokat. Hatalmas teste lassan emelkedett fel az akváriumban, mely Atlantika városának kicsinyített mása volt. A fején csatlakozók voltak, melyeknek a kiépítése a tapadókorongjaihoz hasonlított, ez az egyetlen típus felelt meg neki. Színe lassan fakulni kezdett, és két bénult csápja élettelenül lógott alatta. Fiatal korához képest feltűnően rossz állapotban volt. Az akvárium keringető rendszere felgyorsult, és a gép friss oxigént kevert a vízhez, és újabb adag tengeri sót.
A kutatók, akik mindig fehér köpenyt viseltek ott sürögtek-forogtak körülötte, és a boncasztal most el volt takarva. Egy hosszú vékony kifehéredett csáp lógott le róla, hosszan és ernyedten nyúlt el a csempe padlón.
Lassan jött az ebéd. Egy jókora rákokból és kagylókból álló szárított gombóc landolt az akváriumban. Menza. Minden nap ugyanaz az ízetlen vacak. Lassan ereszkedett alá, és egyik karjával a csőréhez tuszkolta az élelmet. Meg kell ennie, és meg kel mozgatnia a tapadó korongját.
A szeme még jó volt, a mozgásra azonnal reagált: Amikor a fakó élettelennek tűnő csáp megmozdult, ő is így tett, hirtelen valami ösztöntől vezérelten. Mikor a kar elveszett a függöny mögött, fekete tintát lövellt a medence vízébe, ami elszínezte azt, és láthatatlanná tette. Nem akart szem előtt lenni.