Gyönyörű esténk van. Csillagok tökéletesen láthatóak a tiszta égbolton, ahogy a repülőből kipillant a sok utas gyönyörködve. Jozef kicsit mélyebben nézi a csillagokat. Elmélyült gondolataiban. Egy üzleti útról tér haza Varsóba. Egy átlagos harminc éves elegáns öltözködésű, ápolt, zöld szemű és rövid barna hajú férfi. Ahogy nézi a csillagokat a borostás arcát dörzsöli, mint aki a világ gondjain gondolkozik. A nyugodt utazást robbanás hangja szakítja meg. A gép elkezd zuhanni. Bemondják hogy kényszerleszállást hajtanak végre, figyelmeztetve a biztonságos óvintézkedésekre. Nagy a káosz. A folyamatos rázkódáshoz csatlakoznak a sikolyok. Az utasok kétségbeesettek. Próbálják nyugtatni magukat. A gépnek nem sikerült leszállnia, így belezuhan a talajba darabokra esve.

Jozef úgy ébred mintha rémálma lett volna, de hisz így is történt. Ruhája hasonló volt mint az álmában. Sötétkék inghez fekete farmer társult. Ahogy magához tér végig pillant a vonaton. Csendes utasok. Valaki a mai újság híreit olvassa, van ki csendesen bámul maga elé átgondolva a napját. Jozef megnyugodott, hogy csak álmodta azt a szörnyű tragédiát aminek ő is részese volt. Ránéz az elegáns ezüst órájára. Fél kettő. Tudja nemsokára megérkezik Gdańskba ahol régen lakott szüleivel mikor még ők is éltek. Az ő házukba fog lakni egy ideig. Azért utazik a régi lakhelyére hogy kicsit pihenésképpen találkozzon régi barátjával Pawellel, és egykori barátnőjével Nataliával. Ezek mellett szülei sírjához szeretne kilátogatni. Rég járt kint náluk, és itt az idő hogy kicsit rendbe szedje a sírhelyet. Megáll a vonat. Jozef leszáll a vonatról és elindul a vonatállomás kapuja felé. Kilép a kapun és megáll egy pillanatra. Az egyik utca sarkán meglátott valamit. Nem hitt a szemének. Egy fekete árnyalakot lát, a melynek sárga a szeme. Az árnyalakon ruházat is van. Sötét köpeny szerű ruha, egy hozzá hasonló nadrággal mely szintén fekete, illetve egy régies harci cipőre hasonlító csizma. Feje szinte átlátszó. Szemén kívül semmi arcmimika nem vehető ki belőle. Az egész test úgy néz ki mintha egy füst lenne, de mégis emberi. Jozef nem egy ijedős típus, most kissé mégis megborzong. Elnéz először jobbra, mintha más emberek reakcióját nézné meg, hogy vajon ők is látják azt amit ő. De más észre se veszi. Visszapillant az árnyalakra. Megdöbben. Nincs ott senki.
- Csak képzelődök. - gondolta, majd elindul. Nézelődik, s örömmel tölti el a látvány, a sok gyerekkori és kamaszkori emlék mely feltör benne e pillanatokban. Csak bámészkodik az utcákon áthaladva, mintha csak egy turista lenne. Hallja az utca zajait. Az elhaladó autókat, a cipők koppanását a betonon, munkagépek zörejét, a beszélgető emberek hangját melyek összeolvadnak. Gyerek játszanak, felnőttek beszélgetnek a munkáról, családról és az elmúlt napok történéseiről. Az óra megkondult. Pontosan két óra.
Elér az utcába ahol szülei laktak. Az ötödik házhoz ér. Itt lakott, itt töltötte gyerekkorát. Mielőtt az ajtóhoz lépne még megbámulja a házat, mintha csak először látná. Behelyezi a kulcsot a kulcslyukba. Csodálkozva látja, hogy nem kattan a zár. Azt hiszi hogy elromlott, aztán rájön hogy nincs bezárva. Kezdi furcsán érezni magát. Benyit a házba. Körülnéz és nem érti, miért van berendezve a ház, mint mikor szülei éltek. Elmélkedését megzavarja, ahogy anyja kilép a konyhából. Az anya arca ráncos, vállig érő haja teljesen ősz. Hetven év betöltése előtt áll mégis szép kék szeme fiatallá teszi, már amennyire ez elmondható. Ruhája otthonkaszerű, mintás.
- Fiam! - szól az anyja, miközben lopja a távolságot.
- Anya? - Jozef zavarodottan áll s meredten bámulja az édesanyját. Nem tud szóhoz jutni. Nem fogja fel a helyzetet. E közben belép apja is anyja mellé. Az apa olyan magas mint Jozef, de alkatra tömzsibb. Kopaszodó ősz hajához társult az ősz bajusz. Ettől öregesebbnek néz ki
- Örülök hogy látlak. - szól.
- Ti már meghaltatok. - mondja Jozef nehezen. Könnyezik. Az anya és az apa egymásra néznek, majd az apa közelebb lép a fiához.
- Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezi az apa kicsit mogorván. Jozef az apjára néz.
- De hát ott voltam a temetésen! - érvel.
- Te miről beszélsz? Normális vagy? - az apa hangján hallatszódik az idegesség. Nem érti miről beszél a fia. Csak nézik egymást, az anya meg némán áll. Jozef hirtelen megszédül majdnem elájul, de az apja elkapja.
- Hozz egy széket! - mondja parancsolóan az anyának aki egy székért siet. Leteszi Jozef mögé, akit apja ültet le. Sokáig csak a földet bámulja. Némaság lett úrrá az előszobában. Jozef felállt és kiment a házból. Apja utána szól:
- Most hova mész? - Jozef megfordul és apjára néz.
- Kell egy kis levegő. Majd jövök. - kisétál az utcára majd elillan a környékről.

Gdańsk külvárosi temetőjében Jozef keresi apja és anyja sirját. A sír helyett csak egy üres részt talál a sírkövek között. Érthetetlenül nézi. Arcán látszik az idegesség és egyben a kétségbeesettség is. A földet nézi. Lehunyja a szemét és nagyot sóhajt. Kinyitja a szemét és furcsa dolgot pillant meg a földön. A lába előtt egy régies fekete csizma párt lát meg. Ekkor felnéz, s azzal az árnylénnyel szemezett akit a vasútállomásról kifele jövet látott. Annyira megijed, hogy hátraesik, neki egy sírnak. Mikor felnéz nem lát semmit és senkit. A történtek teljesen összetörté teszik. Nagy nehezen feltápászkodik. Előveszi telefonját és felhív egy számot. Felveszi a másik fél a telefont és így szól:
- Igen?
- Pawel te vagy az? - kérdezi Jozef.
- Én vagyok. Jozef?
- Igen. Gdańskba vagyok. Tiszta ideg vagyok. Tudunk beszélni?
- Hallom rajtad. Persze ma ráérek. Hol?
- A régi Két hordó bár üzemel még?
- Igen. Ne menjek érted?
- Gyere. Külvárosi temetőnél leszek a kapunál.
- Megyek. - letették a telefont.
Kevesebb mint fél óra alatt egy szürke kombi áll meg a temetőnél. Jozef felismerte hogy Pawel autója. Odasietett és beült. Kezet fogtak. Pawel annyi idős mint Jozef. A haja barna színű, rövid és fel zselézett. Laza öltözködésű, farmernadrághoz tornacipő párosítás, illetve melegítő felső. Arany nyakláncot visel.
- Csáó.
- Helló.
- Nagyon megviseltnek tűnsz. - erre a mondatra ránézett Pawelre.
- Mert az is vagyok. - sóhajt - Nem tudom mi történik velem.
- Útközbe elmeséled. - mondja Pawel és elindul az autóval.
- Tudod szüleim meghaltak 2 éve.
- Micsoda? - Kérdezi grimaszolva Pawel. - Most majdnem fékeztem miattad. Miért mondasz hülyeséget?
- Ez egy rémálom. - Mondja Jozef és fejét megrázta.
- Azt mondja a szülei meghaltak. - Pawel elmosolyodott. - Nem vagy normális. Komolyan.
- Mindegy hagyjuk. - Sóhajt Jozef majd kinéz az ablakon.
- És egyébként hogy vagy? - Kérdezi Pawel. Nem néz Jozefre, az utat nézi.
- Rosszul. Nagyon rosszul. Mostanában ilyen fekete árnyékszerű lényeket látok. - Jozef kicsit nehézkesen beszél ezekről, ami a hangján is hallható. Pawel ránéz.
- Hallod. Kezdesz megbolondulni nem gondolod? Mellesleg tudtad, hogy Natalia pszichológus lett? - mikor meghallotta a
Natalia nevet Jozef szeme felcsillant. Talán kicsit megnyugodott, de meglepődött is egyben.
- Tényleg? - ennyit tudott csak kinyögni.
- Igen. Fel kellene keresned ha ilyen dolgokat állítasz.
- És jól van? - Izgatott lett. Natalia Jozef osztálytársa volt gimnáziumban és együtt is voltak egy jó ideig, Mondhatni egyik nagy szerelme volt.
- Igen. Ritkán beszélünk már, elfoglaltak vagyunk mindketten.
- Én már nagyon régen beszéltem vele.
- Megadjam a telefonszámát?
- Azt megköszönném. - Pawel előveszi a telefonját és megkeresi a számot. - Telefonozol vezetés közben? - Viccelődik Jozef. Kicsi mosolyra görbül a szája.
- Én? Soha. Ne viccelj már. - Mondja gúnyosan Pawel. Elnevetik magukat.
- Örülj hogy viccelődök. De még így is eléggé magam alatt vagyok. - Pawel odaadja a telefonját, megnyitva benne Natalia névjegyzékét.
- Tessék írd be a telefonodba. És keresd fel minél hamarabb. - Jozef beleírja a számot a telefonjába és visszaadja Pawel telefonját. Bekanyarodnak egy útra. Jozefnek ismerős a terület. Meglátja a Két hordó bárt. Pawel leparkol a bár elé.
- Megjöttünk. - kiszálltak a kocsiból és bemennek a bárban. Jozef elmélázott. - Emlékszel? Mennyi időt töltöttünk itt, mennyi hülyeséget csináltunk. - mondja Pawel.
- Igen. - Jozef elmosolyodott. Úgy tűnik már megnyugodott, vagy csak úgy tesz mintha meg sem történt volna a hazatérése. Este van. A bárban szinte telt ház van. Van ki egyedül iszik bánatában vagy örömében, vannak fiatalok kik társaságban mulatnak. Itt Jozef szinte otthon érezte magát. Ahogy körülnézett a bárban minden ugyan úgy volt ahogy régen. Pawel már a pultnál van. Jozef is odasétál.
- Mit iszol? - kérdezi Pawel.
- Whiskyt. - Jozef gondolkozás nélkül rávágta. Imádja a whiskyt.
- De én fizetek! - jelentette ki.
- Nem. Most a vendégem vagy.
- Jó, legyen. - megérkezett a pultos. Jozef a pultost méregeti. Fekete hullámos hajú nő. Olyan 25 év körüli lehet. Jozef nem látta még, Pawel viszont beszélget vele, úgy tűnik flörtölnek. Pawelt elég sármosnak mondták régen is a nők, és ő ezt mindig kihasználta. Most is így tett.
- Szóval egy whisky és egy vodka lesz. - mondja Pawel az előző beszélgetésüket megszakítva. A nő átnyújtja a számlát. Pawel nézi a számlát, majd a nővel szemez. Kérdően néz rá.
- Baj van? - kérdezi a nő.
- Igen. Baj van. - mondja Pawel gúnyosan.
- Mi-mit rontottam el? Elszámoltam valamit? - kérdezi a nő kapkodva, kissé zavartan. A nőn látszódik, hogy tetszik neki Pawel, így érthető miért próbálja keresni magában a hibát.
- A blokk hátulján nincs a telefonszámod. - mondja Pawel sármos arckifejezéssel. A nő zavarba jön. Elmosolyodik. Elveszi a pultról a blokkot ... Tovább »