Izzadt nyár volt – fáradt.
Remegő emlékként idézem fel szádat –
szóbuborékaid iszapból szállt hangok,
nem fogta fel elmém, a tavon visszhangzott.
Mikor elpattantak a fátyolos szógömbök,
csak néztem ajkad ívét, mint dacosan felgyöngylött.
Ócska horgonyláncként csikorgott az idő,
s e rozsdás pillanatban megszorult a tüdő.
Most balga ősz van – álmos.
Szemed kísértete a tó felett szálldos,
felizzik – elhamvad, mint régmúlt éjszakán
a szikrázva ránk hulló téridő-óceán.
2006-11-07
Kategória:
LÍRA
|
Megtekintések száma:
2145
|
Hozzáadta::
tokio170
|
Dátum:
2016-09-01
|
|
Ötvenhárom lettem épp ma,
ennyire telt ezen nyáron…
Nőtt egy sort az életlétra,
hiába nem adjusztálom.
Felhasználom önző célra –
felmászom az égbe rajta!
Felhők között mormol a szél:
– Csupán akkor látsz a mennybe
(kellemetlen hangon regél),
ha száz fokot toldasz egybe,
s fergeteges tériszonyod
nem rontja el jeles napod.
Talán igaz – lehet mégse:
nem bánt majd a Föld távola,
nem vakít az ózon kékje,
s nem lesz sötét az éjszaka.
Pár sort persze szerteküldhetsz –
még előtted a billentyűzet!
2010. augusztus 20.
Kategória:
LÍRA
|
Megtekintések száma:
2141
|
Hozzáadta::
tokio170
|
Dátum:
2016-09-01
|
|
Tanuló férgek vagyunk
a világegyetemben.
Szétfúrt gyümölcsünkből
matató távcsöveinkkel
(ragacsos csápjainkkal)
tapogatjuk az áttetsző,
végtelen óriástestet,
amiben élünk.
Ő dajkánk és tanítónk,
ő a temetőnk is.
Mivel türelme rengeteg,
elvisel bennünket,
bár rólunk nem álmodik,
velünk nem szendereg.
Minden bolygó egy atom,
minden galaxis egy szervezet,
minden fekete lyuk egy ér,
s minden féregjárat
fajtársainkhoz vezet.
Az anyag előttünk van –
a makró ismeret –,
hogyha leképezzük,
mikrórendszerek
működését látjuk.
A felettünk imbolygó
tejútnyi csillagsejt
(féreg lebontásban)
tündöklő reményként –
milliárd bábot rejt.
Kategória:
LÍRA
|
Megtekintések száma:
2127
|
Hozzáadta::
tokio170
|
Dátum:
2016-09-01
|
| |
>
