Irodalmi portál, olvasnivaló Szombat, 2024-11-23, 09:21
INTERAKTÍV IRODALMI PORTÁL
Olvasnivaló irodalom
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
FŐMENÜ
OLDAL KATEGÓRIÁK
EPIKA [65]
Pl: Anekdota Elbeszélés Életrajz Humoreszk Karcolat Kisregény Kistörténetek Levél Mese Napló Novella Önéletrajz Pamflet Paródia Regény Tárca Útleírás
LÍRA [221]
Pl: Ars poetica Dal Elégia Gúnydal Gyászdal Haiku Helyzetdal Képvers Óda Önmegszólító vers Panaszdal Prózavers Rapszódia Szabad vers
DRÁMA [1]
Pl: Abszurd dráma Bohózat Bosszúdráma Burleszk Commedia dell'arte Drámai költemény Egyfelvonásos Kabaré Komédia Közjáték Melodráma Mesejáték Mirákulum Misztériumjáték Monodráma Színjáték Történelmi dráma Tragédia Tragikomédia
ÁTMENETI MŰFAJOK [8]
Apokalipszis Ballada Chantefable Ekloga Életkép Episztola Haláltánc Hosszúvers Idill Panegirikusz Románc Románcos ballada Széphistória Tájköltészet Tanköltemény Testamentum Thriller
FRISS MAGAZIN
VÁLOGATÁSOK
FÓRUMTÉMÁK
  • ORVOSI KORRUPCIÓ (0)
  • Így nyír ki minket a munka (4)
  • Hawking: Nincsenek is fekete lyukak (1)
  • Melyek voltak a 2013-as év legjobb magyar könyvei? (0)
  • ÚJ KÉPEK
    Bory-Vár
    Győri utcakép
    Csengettyűk - virágfotó
    Moldova György portré
    Szemkontaktus
    BANNERFORGATÓ
    PARTNEREINK
  • LINKÉPÍTŐ
  • tokio170
  • Irodalmi portál
  • Versek, novellák
  • CÍMKEFELHŐ
    irodalom Vers líra gondolat Czinege László NOVELLA Taxi költészet napja egészségügy jegyzet taxis hangulat karácsony nyár költészet magazin könyv budapest versek kultúra tavasz gabiga interjú támogatás valósághatáron elszívás idő szerelem Bátai Tibor Czinege László interjú Dány Gárdonyi Géza karácsonyi szonett epika SZÜLETÉSNAP természetfotó kerti virág dugó kistörténet Ünnepi Könyvhét kutyavilág könyvhét hangosvers próza Őszi kép könyvvásár napnyugta irodalmi díj irodalmi portálok tokio170 Szőrösfülű Erdély Csősz Pista író irodalom online betegség kiállítás forradalom írótábor idézetek fotó díj olvasnivaló kéz a kézben képzőművészet Harper Lee Film magyar költészet napja szabadságharc ősz novellák életkép emlék online irodalom publikáció publikálás irodalom hírek húsvét hajléktalan dráma költő háború kutya áprilisi tréfa bíróság korrupció jogtalanság rendőri túlkapás brutalitás jog kórház bántalmazás élet halál Vuts Józsefné kamaszlélek elmúlás baleset emlékek hétfő reggel
    Főoldal » 2016 » Február » 11
    Lóci folyton agyonszervezett mindent. Csak pár kilométerre, a gyógyfürdőbe készültünk, erre ő megint számolt, osztott-szorzott, szóval az agyamra ment. Nem mondom, hogy mindent sipp-supp el lehet intézni, de túlbonyolítani se érdemes. Míg inaszakadtáig tervezgetett, biciklire ültem, és úgy otthagytam őket, mint szent Pál az oláhokat. Rég lubickoltam a vízben, és a hányingerig kisürgőztem magam a játszótéren, mire kiértek. Láttam rajta, haragszik, míg Arcsi meg néném csak nevettek az egészen. - Nesze, Lóci, Tillus már rég itt van, míg te kiokoskodtad, hogy jöjjünk! - Mert ez folyton kapkod, meg sem hallgat, csak megy a saját feje után! – dohogott. Azért se szóltam, inkább gondosan takargattam a varas térdemet, mert útközben akkorát estem, mint a gyalogbéka. Nem mertem bőgni, csak felitattam a térdemről a vért, és vártam. Nem kellett volna, mégis fürödtem a kénes vízben, az meg jól elbánt vele. Úgy csípte, azt hittem, menten elájulok. Tűrtem, egy idő után meg már mindegy volt. Míg Lócival ki nem békültem, olyan voltam, mint a kerge birka. Reméltem, hogy hamar abbahagyja a pukkaszkodást, de melléfogtam. Nem tudom, mivel taposhattam erősen a lelkébe, mert hiába mondtam neki, hogy bocs, meg, hogy most mi van, hogy hozzám se szól, egy árva kukkot ki nem húztam belőle. Na, jól van, ha te így, akkor várjál csak, eztán nem igen láttok! – gondoltam magamban, és azért is Arcsival játszottam egész délután. Igaz, az még makacsabb volt, mint én, de most az sem számított. Napokig néném felé sem néztem. Jól elvoltam én egyedül, bántottak már meg sokszor, és olyankor mindenfélét kitaláltam. Csibirkáztam, anyám pamutdarabjaiból babákat csináltam, meg gémeskutat eszkábáltam. Igaz, a kút vízét folyton elnyelte a föld, de aztán a gödröt kibélelem egy vacak nejlonnal, hogy legalább aznap megmaradjon. Másnap megint fel kellett töltenem, hogy a konzerves doboz vödrömet buktatni tudjam benne. A víz mellé társak is akadtak, darazsak, méhek jöttek szomjasan, hát vigyázva pancsoltam. Ilyenkor, játék közben támadtak a legjobb gondolataim. A sok meséből mindig volt eszemben egy, amin elméláztam, és mert vizeskedtem, csakis a Világszép nádszálkisasszony jutott az eszembe. Már zsibbadt a lábam a sok guggolástól, mégis úgy maradtam. Anyám furcsállta, hogy nem kérezkedek játszani, nem sietek az evéssel, mint máskor, ha az asztal mellé parancsol. - Tudtad, hogy Lóciék nemsokára visszamennek? – szólalt meg kisvártatva. - Hogy míí? – döbbentem meg és úgy bámultam rá, mint aki kísértetet lát. Alig ocsúdtam fel, kivágódott a kapu, Lóci robbant be rajta. Olyan mérges pofát vágott, meg se mertem szólalni. Arról is elfeledkezett, hogy legalább anyámnak köszönjön, amikor tele szájjal rám förmedt. - Tudd meg, hogy miattad utazunk korábban haza! – kiabálta, és majd átszúrta a hasamat a mutatóujjával. – Mert egy beképzelt kis majom vagy, és utállak! – harsogta. – Meg is mondtam nagymamának, hogy többet nem jövünk, minek is, ha te folyton mindenért megharagszol! Majd megfulladtam, a torkomat úgy szorongatta valami. Meg se bírtam szólalni, de ott, belül kikértem magamnak a majmozást. Három hét múlva csakugyan hazautaztak, de addigra minden úgy ment, mint előtte. Igaz, addig párszor lehülyelóciztam, ő meg számolatlanul lemajmozott, Arcsi meg röhögött rajtunk, ahogy a se vége, se hossza szócsatáinkat vívtuk. - Hóóóót, húzta meg jó nógrádiasan, hogy ti mekkora bolondok vagytok, azt ki se lehet mondani, igaz-e nagymama! – Néném csak göndören kacagott, és odahúzott mindnyájunkat magához. – Addig jó, míg ilyenek vagytok, míg ilyeneken veszekedtek! – mondta, és összekócolta a hajunkat. *** Máig sem értem, mit lehet a kártyajátékon szeretni. Muszájból tanultam meg sokat, de sosem éreztem késztetést, hogy mást nyúzzak ilyesmivel. Arcsiból Lóci olyan kártyaspielert csinált, csak lestünk, hogy a seggén még a tojáshéj, kártyában meg lassan leköröz bennünket. Csepp létére úgy küzdött, hogy győzzön, még a tesója arcát is kikarmolta, ha vesztésre állt. Jókora ricsajjal csapkodtuk a lapokat a hokedlin, ha mégis lázba jöttünk valamiért. Néha Dénes meg István is kidugták a képüket a nagy zajongásra, nevetgélésre. Eleinte csak messziről figyeltek bennünket, később mellénk telepedve lesték, ki az ügyesebb. István ritkán beszélt, ő volt az idősebb kettejük közül. Dénes mindenen vigyorgott. Olyan volt, mintha gyufaszállal kitámasztották volna a nevethetnékjét. Sokat beszélt, főleg Lócival, ránk, lányokra nem sokat hederített. Volt esze, akár Lócinak. Ha együtt voltak, folyton matekoztak. Dénes az egyenletek sokféle megoldását magyarázta, Lóci meg a gyors fejszámolásával nyűgözte le őt. Hú, de untuk őket, odébb is álltunk, ha ezek összekerültek! Inkább a mogyoróbokrokat vallattuk, vagy papsajtot keresgéltünk a fűben, meg felfedező útra indultunk a rozoga lépcsőjű pincében. Persze napokkal előtte szentül megígértük nénémnek, hogy a közelébe se megyünk. A fémkeretes ablakokat rég kifocizta valaki, helyét csomó pók szőtte be. Igen kísértetiesen nézett ki kívülről, az már biztos. - Nem kéne elemlámpát csórni bentről? – vágott komoly pofát Arcsi. - Kihozod? - Háát, nem tudom, nagymama ide adja-e magától, de meg kéne próbálni, nem? - Te meghülyültél? Hogy adná már ide, mikor letiltott a pincézésről, nem emlékszel!? - Jól van, na, de lámpa akkor is kell, mert még bolha is lehet itt! – tudálékoskodott. Úgy lopakodtunk le a lépcsőkön, mint aki bűnt követett el, és lehajtott fejjel vezekel. Be voltunk tojva, néha egymást is ijesztgettünk, mégsem hagytuk abba a felfedezést. Lóciék megneszelhették, mire készülünk, mert épp leértünk a lépcső aljára, amikor jó hangosan leordibáltak, hogy mit keresünk ott. Arcsi azonnal felfortyant, nekem meg úgy égett a fülem az izgalomtól, mintha lángot kapott volna. - Nem bírnátok befogni azt a nagy pofátokat! - óbégattam a két nagyeszűnek. - Csak tudja meg nagymama, miben sántikáltok, majd ad nektek! – harsogta Lóci. - Te, inkább segítenél, mint árulkodsz, hozz inkább elemlámpát! – adtam ki a parancsot, mire a két Einstein eltűnt. Arcsival egymásba kapaszkodva lépdeltünk, mire hozzászokott a szemünk a gyér fényhez. Lassacskán kiigazodtunk a labirintusokban. Épp az egyik helyiségbe léptünk, amikor pillanat múlva majd szörnyethaltunk az ijedtségtől. Lóciék álltak az egyik sarokban, ordenáré vigyorral a képükön. - Hát, ti, hogy kerültök ide? – kérdeztem hüledezve. Arcsi ijedtében az ölembe mászott, és majd megfojtott a karjaival. - Jaj, ti lányok, mekkora buták vagytok! Mi már rég felfedeztük, hogy a másik oldalról is le lehet ereszkedni a pincébe, csak veszélyes, mert csúszik a romos fal! – mondta önelégülten Lóci. Dénes bőszen bólogatott, míg kapává avanzsált metszőfogait villogtatta. Széles mosollyal nyugtázta, milyen igaza van az előtte szólónak. Ahogy sejtettük, néném pillanatok alatt ott termett, mi meg csak lestünk, mint bálám szamara. Mit is mondhattunk volna… Arra számítottunk, ránk szedi az eget, és biztos, hogy büntetést kapunk. Sűrűn pislogtunk, amikor megszólalt. - Na, ti kolombuszok, mit találtatok? Remélem értékes festményeket, régi pénzeket, amit úgyis át kéne adni a rendőrségnek! Jól van, na, csak bolondoztam, gyertek gyorsan, nem nektek való ez a hely! Négykézláb másztunk fel a kornyatag lépcsőkön, és vártuk, most mi lesz. Néném leültetett bennünket az asztalhoz, és csomó hagymás-zsíros kenyér mellett mesélni kezdett. - Annyi történetet hallottam már erről a pincéről, fogalmam nincs melyik igaz, melyik nem, hiszen nekem is mesélték. Mondják, csomó embert elbújtattak itt a csendőrök elől. Sokan rágalmazás miatt is hosszú ideig ülhettek volna börtönben, ha nem rejtegetik őket. - Azért ilyen rosszak ezek a lépcsők, mert sokan mászkáltak rajtuk? – kíváncsiskodott Arcsi. - Nem, dehogy, megette már ezeket az idő vasfoga is! Arcsi beletúrt a szájába. Sokáig kotorászott benne, míg egyszer csak megszólalt. - De, nagymama! Hogy lehet az időnek vasból a foga, amikor nem is ember? Nekem is csak csontfogam van! Néném mosolyogva folytatta. - Az a hír is járta sokáig, hogy akik a pincében megbújtak, pénzt találtak. Hol leltek rá, ott lent, nem tudni. Az is lehet, hogy egy szó nem igaz az egészből… - Mama, ha nem tudod, hogy igaz-e, minek meséled? Úgy összezavarsz! Most akkor elhiggyük vagy ne? – gáncsoskodott a kicsi. - De jó volna feltúrni az egészet! – álmodozott Lóci. - Ugyan, kisfiam, egereken kívül úgy sem találnál semmit! – nyugtatta a kedélyeinket néném. - Nagymama, nem segítenél mégis? Ki tudja, mi mindent találnánk ott! - Lócikám, gondolod, ha lenne lent valami, előttünk nem vették volna észre!? A pincét nem most építették, és ha volt is valaha valami érték ott, a két idős lakó már rég elvitte! - A két vénlány?! Mi közük nekik ahhoz? – álmélkodott Dénes. - Ha minden igaz, övéké volt ez a jókora ház a melléképületekkel együtt. Elvették tőlük még negyvenötben, mert azt mondták róluk, kulákok, de mint bérlők, maradhattak életük végéig. - Fú, ezek, de utálatosak! Már nem is köszönök nekik, mert múltkor sem fogadták. Meg koszosak is, és a pisijüket is csak kilöttyintik a biliből a budi tövébe! - ! – fanyalgott Arcsi. - Ejnye, kisbogaram, azért ez így nem igaz! – igazította helyre az apró kritikust néném. – Már idősek, nagyot is hallanak, de azért nem koszosak. Egyszerűen öltözködnek, és nem túl közvetlenek, az már biztos. Sokan bántották őket, hát kerülik az embereket. Egyébként meg nem öntözik ki a pisijüket, angyalkám, hanem a vödrükből vizet löttyintenek a virágok tövéhez. Kicsit különcök, még egymást is magázzák, és ha nem akarják, hogy értsük őket, németül beszélnek egymással – fejezte be a kis kitérőt. - Nagymama, ha nem értetted, mit beszélnek, honnan tudtad, hogy németül mondták egymásnak!? – tudakolózott tovább a csepp. - Azért annyit konyítok… – nevetett fel szívből. - És te honnan konyítasz németül? – vartyogott tovább Arcsi. - Muszájból, kislányom, ... Tovább »
    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 2156 | Hozzáadta:: egyszerűen | Dátum: 2016-02-11 | Hozzászólások (3)

    KERESÉS
    STATISZTIKA


    PORTÁLTAGOK: 89
    KOMMENTEK: 435
    FÓRUM: 4/9
    FOTÓK: 34
    OLVASNIVALÓ: 308
    HÍREK: 62
    LETÖLTÉSEK: 4
    PUBLICISZTIKA: 18
    VÁLOGATÁSOK: 21
    VIDEÓK: 6

    Születésnapok:

    FRISS KOMMENTEK
    Köszönöm a hozzászólást az előadó nevében is.

    Kedvet kaptam szétnézni felétek, olyan csalogató a vasárnapi körképed. Örülök, h

    Így múlik a világ dicsősége, ahogy a nagyok szokták mondani.
    Köszönöm, ho


    A régi dolgok természetszerűleg gyorsan feledésbe merülnek. Ez a tizenkét éves o

    A sokat látott retró Kalef... A régmúlt emlékei elevenednek fel olvasva versedet

    ÜZENŐFAL
    VIDEÓK
    00:01:54

    Czinege László: Karácsonyi szonett

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 2
    • Helyezés: 5.0
    00:04:46

    Czinege László: kéjpillanat

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 2
    • Helyezés: 4.0
    00:03:14

    Elszívás

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 3
    • Helyezés: 0.0
    HANGOSVERSEK
    [2013-06-18][Hangosversek]
    Becsülj akkor... (4)
    [2013-09-21][Hangosversek]
    Őszi éj Pesten (1)
    [2014-08-27][Hangosversek]
    Mintha kézenfekvő lenne (1)
    [2022-02-15][Hangosversek]
    Czinege László: Húsz év kánikula (0)
    ARCHÍVUM
    CÍMKEFELHŐ

    Copyright

    Irodalom Online

    © 2024
    >