Bölcs kezek nyomán a szó igaz varázs,
vásott gyermek az enyéimek között.
Játszanom velük felhőtelen öröm,
dallamuk örök melódiába zár.
Más igézi könnyedén, és nincs határ…
Foltosan tarisznya koldusé, örök,
vállamon lapul, tudásukért jövök.
Érdemes, hiszem, ha toll leszek, parány,
mindenük’ simítva álmodom tovább
génjeimre írott végtelen mesém.
Bájukat kilesni nincs elég korán,
lelkem hajt, talán alázatom elég.
Addig fényre írok édest, mostohát,
csillagokra bízom, fentről hintse szét.
>
