Kabátját az ülőke hátára dobta, és sietve kipakolt a bevásárló táskájából. Igyekeznie kellett, várta a szerelőt, hogy kicseréltesse a kiszolgált számítógép monitort.
Mérgelődött már eleget a veterán képernyő miatt, mert az egyszer csak önálló életre kelt. Mikor kedve tartotta, a „képén” mindent láthatóvá tett, amikor begorombult és valamennyi porcikája áthevült, egyszerűen elsötétült hosszú időre.
Joker köszönt rá a konyhaajtóból, és rögtön a lényegre tért. Ezt az arcát jól ismerte: emberi hang, jópofaság a célért. Majdnem kívülről tudta, mi következik.
-Egy felest nem öntenél? – kérdezte álszent képpel.
-Nem jár az neked, különben is, amit disznóvágásra hoztam, beléd párolgott, ugye!? – kérdezte éllel Tilla.
-Milyen pálinka…? Joker hirtelen elhallgatott, nem jött be a kísérlet. Tilla tudta, a mindennapi betevőjét akkor sem fogja hagyni, próbálkozik kitartóan.
- Akkor a fél liter bor árát add ide! – hidegedett el a férfi hangja, és a tekintete szúróssá lett.
Az asszony legszívesebben ledobta volna a földre a pénzt, hogy megalázza, amiért le kell hajolnia érte, mégsem így tett. A férfi sietve eltűnt, csak kedélyes dúdorászása hallatszott a sikertől.
Megcsörrent a mobilja, a szerelő volt az, és útba igazítást kért.
Tilla a kapuhoz sietett, hogy betessékelje a műszerészt. Joker a másik szobában tévézett, ki sem nézett, ki érkezik. Egyébként is, az asszony szeret intézkedni.
-Mit kezdhetek most már ezekkel? – kérdezte Tilla az egykori számítógép házra és a leszerepelt képernyőre pillantva.
-Csókolom, semmit! Elvinném, de ezek már műemlékek, talán a MÉH még átveszi, mint veszélyes hulladékot.
Mérgelődött; még ez is, viheti, hogy ne legyenek útban…
-Ez meg mit akart itt? – toppant elő a szobából Joker.
-Tönkre ment a monitor, hívtam hát, javítsa meg, vagy cserélje ki másikra.
-Na, hogy az Isten…, akkor megint éjjel-nappal rajta játszol! Ezért ment tönkre az is, mert folyton előtte ültél! Akkor voltam hülye, amikor én erősködtem, hogy az internetet be kell köttetni!
-Nem csak akkor voltál…! – csattant ki a méreg durván az asszonyból.
Ideje sincs előtte ülni, legfeljebb késő este les fel, amikor Joker már nem látja. Bekapcsolja kis időre ezért-azért. Nagyot nyelt, és úgy gondolta, nem szól tovább egy szót sem, majd csak elhallgat az ura. Amúgy is hirtelenebb a stroke óta... A férfi tovább cukkolta magát. Tilla reszketett az idegességtől, és a sokadik piszkálódására kifakadt.
-Már elmagyaráztam, nem játszom, az nem érdekel engem! Mit vétek azzal, ha rákeresek arra, ami érdekel? Téged ez miért zavar? Mondd csak, az nem számít, hogy elittad az eszed, elcigarettáztad két ház meg kocsi árát??? Fel sem tűnik, hogy olyanok miatt ordítasz, amiért más normális ember nem is szólna!?
-Az nem számít, mennyit iszok és bagózok! Az jár nekem! Fogd be a pofádat, mert belelépek!
Tilla reszketett a dühtől. Hová alacsonyodott le, ez borzasztó… Joker nem hagyta abba a vádaskodást, szidalmazást.
-Összegyűjtögettél egy csomó kacatot, de holnap kivágom az egészet, mire haza jössz!
-Azt próbáld meg! Nem hogy azokat, Téged foglak kihajítani, ha hozzájuk nyúlsz! – hördült fel a feleség.
-Hamarabb jövök én ki a börtönből, mint te a kórházból! – ordított önkívületben a férfi, és bevágta a szoba ajtaját.
-Úgy merj egy ujjal is hozzám érni, nagyon megbánod! – kiáltotta az asszony.
Egész belsejében visszahangzottak saját szavai, úgy kiabált. Ostobának érezte magát, amiért vitába szállt. Ennyi gyűlölettel szemben értelmetlen fegyver bármilyen érv.
Majd… ezt is túl fogja vészelni.