Isten játszott, kedvét töltötte: lett napsugárlány.
Megpihent Nagybánya- Máramaros Firiza tónál.
Szelíden tündökölt kavicson, hullámokon és fák ágán.
Víznek tükrében nézegette magát az örök fény-lény.
Kedvét töltötte Isten: napsugárlányként játszott.
Lába szél-fiú volt, a vöröslő-rőt avarban gyalogolt.
A köveket kisgyermekként huncutul rugdosta.
Tó parton is maradtak, többnyire vízbe pottyantak.
Napsugárlány Isten kedvét lelte, játszott tovább.
Ősz színeit ő festette, megborzolta fák koronáját.
Fény ecsetjével lett a rozsdabarna levél sárgább.
A lombhullató erdőt is átszínezte a domb oldalán.
A kék gallyak hogy' hevernek tested fáradt erdejében - nem hallani szívzajlani a nappali-süket tengert, karod béna lombja alatt beteg tüdőd úgy! énekel, halál-bálna himnuszokra az arcod egyre éltesebb... Érinteni jöttem Hozzád naponta-szendergőbb Rózsát; reménytelenül vérezek, könnytüskék szúrják bőrömet. Már le is csap a Keselyű! Anyánk sírján sebet ejt -
Mária éjpalástja a tó József keresztje a hold tegnapra rátolat a csillagmozdony a völgyhídon szétszórt zsákból csattogó szárnyú álmok sirálya hajón landol A párolgó víz függönyén foszforeszkál a golgota s magukba bújnak a lelkek
>
