A középkori kocsmák épp olyan fontos találkozó helyek voltak, mint manapság. Megfordultak itt iparosok, művészek, kereskedők, utazók. Pontban este tízkor megkondították a sörharangot, ezzel jelezve, hogy be kell fejezni a csapolást. Ezt szigorúan be is tartották. Prágában az éjszaka sejtelmes, a szűk utcákon a több száz éves épületek között feszült lesz a levegő, a falak között szinte megelevenedik a történelem. A középkori épületekbe költözött kocsmák, sörözõk fényei oldják kicsit ezt a drámai hangulatot.
Történetünk körülbelül a 17. század elejére tehető. Főszereplője 1619-ben hosszú utazásra indult: járt Koppenhágában, Lengyelországban, Magyarországon, Ausztriában és Csehországban is. Huszonhárom éves korában, csehországi utazása során ő sem hagyta ki az akkori híres prágai kocsmák meglátogatását. Lehet, hogy járt az U Medvidku (A medvebocsokhoz), az U- Fleku (A kehelyhez), vagy az U Zlatého Tygra (Az Arany Tigrishez) című kocsmákban. Ma már ezt nem tudjuk pontosan, de valószínű, hogy járhatott mindegyikben. Nagyon ízlett neki a kitűnő cseh árpaital. Elfogyaszthatott belőle jó néhány korsóval. Későre járt már az idő, megkondult a sörharang is, és a mi utazónk még mindig az egyik ivóban, az asztalra borulva, mámoros állapotban elmélkedett. A háziak nem akarták elküldeni, mivel kinn hideg, szeles, zord idő uralkodott. Fogták és levitték a pincébe. Ott ülő helyzetben mély álomba merült. Lehet, hogy több napig is ülve szendergett az italtól teljesen elernyedten.
Amikor felébredt igen rosszul érezte magát. Kegyetlenül fájt a feje, sajgott minden testrésze. A sötétben szinte semmit sem látott. Észrevette a kis pinceablakot, odatámolygott, közben megtapogatta zsibbadt kezét, nyakát, lábát, fogta sajgó fejét és így kiáltott:
- Fáj a fejem, fáj a nyakam, akkor élek, akkor vagyok! Nézett ki a kisablakon, meresztgette a szemét:
- Látok, tehát vagyok. Megmozgatta zsibbadt lábát, nyújtóztatta karját, tornáztatta derekát. Teste olyan volt, mint egy idegené, nehezen engedelmeskedett. Próbált sétálni. Először rogyadozott a lába, majd újra próbált lépni. A sokadik próbálkozásra már egész jól ment a járás. Nagyot sóhajtott:
- Sikerült! Akarok, tehát vagyok!
- Gondolkodom, tehát vagyok - támolygott ki a sötét pincéből, s tovább mondogatta:
- Gondolkodom, tehát vagyok, tehát vagyok! Cogito ergo sum - ez az. Lépteit szaporára fogta, illően elköszönt a házigazdától, majd igyekezett az Ulm melletti kis parasztházba, ahol elszállásolta magát.
A hideg napokat itt töltötte, s mikor a tavaszi virágokkal együtt ő is előbújt odújából, filozófiai rendszere félig készen is volt. René Descartes volt az utazó, az első igazán újkori francia filozófus.
A „cogito ergo sum” legelső előfordulása az 1637-es Értekezés a módszerről című munkájában található meg. Művét francia nyelven írta, szavai szerint azért, hogy mindenki, akinek van józan esze – a nőket is beleértve – elolvashassa, és képes legyen értelmét a maga céljaira használni.
Forrás: egy prágai idegenvezető
2013. 02. 09.
>
